Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kiengedték a kórházból Karsai Dánielt, de rohamosan romlik az állapota


Karsai Dániel
Karsai Dániel

A beszédképességét még nem veszítette el teljesen, de már a diktálás is fárasztó számára – írja a gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel Facebook-oldalán az alkotmányjogász testvére, Karsai Péter. Bátyja kérésére ezentúl egy barátjukkal közösen megfogalmazott posztokban számolnak be az aktuális hírekről.

Mint a posztból kiderül, Karsai Dániel március 28-án tüdőgyulladás miatt került be a Korányi kórházba, ahol „szakszerű ellátásának, a kimagasló színvonalú betegápolásnak, nem mellesleg Dani feketeöves akaraterejének köszönhetően a tüdőgyulladásból kigyógyult”, de napokig totális némaságban és a kommunikációképtelenség állapotában volt.

Múlt hét csütörtök óta Karsai Dániel ismét otthon pihen, sokat olvas, látogatóival – ha nem is úgy, mint akár csak pár hete, de – kommunikál. A bejegyzéshez mellékeltek egy videót is, amelyen látni, hogy az ALS-ben szenvedő Karsai Dánielt csak gyomorszondán keresztül lehet táplálni.

Az életvégi döntések ügyében közéleti vitát, pert, népszavazást, kegyelmi lehetőséget kezdeményező alkotmányjogász február végén nyilatkozott a Szabad Európának. Egyebek között arról beszélt, hogy szerinte májusban hoz döntést a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) abban az eljárásban, amelyben szeretné elérni, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt méltósággal tudja befejezni az életét Magyarországon.

Itthon nem engedélyezett az eutanázia, és a kormány nem is kívánja legalizálni. Elfogadhatatlannak tartanak minden olyan döntést, törekvést, amely emberi élet kioltását teszi lehetővé más számára.

Karsai Dániel hétfőn arról számolt be az RTL-nek, hogy kérelmet adtak be: ha nem érné meg az ügyében születő bírósági döntéseket, öccse léphessen a helyébe.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG