Osztályozd a tanárodat!

– Ön szerint milyen a jó egyetemi tanár?

– A saját szakterületén belül állandóan képezi magát, és próbál tanulni még azoktól a kollégáitól is, akikkel nem feltétlenül ért egyet. Oktatóként pedig igyekszik a hallgatók fejével is gondolkodni, a helyükbe képzelni magát. Mi okozhat nekik nehézséget? Melyek azok a dolgok, amelyek esetleg több magyarázatot igényelnek? Tagadhatatlanul nagyfokú empátiát igényel egyszerre figyelni az adott szakterület iránt szenvedélyesebben, illetve visszafogottabban érdeklődőkre. Ezzel kapcsolatban szoktam azt mondani, hogy a tanítás az elhallgatás művészete is, hiszen a tanárnak gyakran önmérsékletet kell tanúsítania.

– A Mark My Professor magyar nyelvű weboldalon a felsőoktatásban tanuló hallgatók öt megadott szempont alapján, anonim módon értékelhetik a tanáraikat. Professzor úr valamennyi kritériumot illetően kiváló minősítést kapott, vagyis a Követelmények teljesíthetősége, a Tárgy hasznossága, a Segítőkészség, a Felkészültség és az Előadásmód tekintetében összességében 4,99 százalékra értékelték a hallgatók. A pontozás alapján érte el 2023-ban Az év legjobb oktatója minősítést. Mi a kitüntetés rangja az ön számára?

– Az ilyen jellegű hallgatói értékelés azért nagyon fontos, mert megerősíti az egyetemi tanárt abban, hogy jó úton jár. Ezenkívül adott esetben visszajelzést is nyújthat arról, hogy hol tartunk, miben kellene továbbfejlődnünk. Én a szakmai tartalmat és az előadásmódot egyaránt érintő folyamatos innovációban és előrehaladásban hiszek, amelynek érdekében rendre új tanítási módszereket kell kifejlesztenünk és alkalmaznunk. A tanár-diák kötelék tehát nem csak az oktató irányából lehet inspiráló, hiszen ideális esetben a hallgató is ösztönözi a mesterét.

– A jeles osztályzat fényében voltaképpen megnyugodhat?

– Azt azért hangsúlyoznunk kell, hogy a Mark My Professor egy folyamatos teljesítménymérésen alapuló rendszer, leginkább a tenisz-világranglistához tudnám hasonlítani. Mindebből az következik, hogy a jelenlegi színvonal megtartásához szüntelen önfejlesztésre van szükség. Én mindig is – az ügyvédi mellett – a tudományos pályára készültem, erős tanári ambíciókkal. Előadókészségemet már középiskolás koromtól fogva tudatosan fejlesztettem. A Fazekas gimnázium diákjaként tagja voltam a Disputa országos versenyeken szereplő győztes csapatunknak.

– Mit gondol jelenkorunk egyetemi tanárainak társadalmi megbecsültségéről, többek között annak tükrében, hogy a felsőoktatási rendszerben tevékenykedő oktatók egyre hangosabban hallatják a hangjukat béremelést követelve?

– Amennyiben elvárjuk a tanároktól, hogy folyamatos fejlődés mellett ésszel, valamint szívvel és lélekkel is mindent tegyenek meg a hallgatók előrehaladásáért, egyértelmű, hogy nemzetközi összevetés alapján is indokolt lenne a bérfejlesztés. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy eltérő az egyházi, az állami és az alapítványi egyetemek finanszírozása. Véleményem szerint megfelelően átgondolt, összetett szempontrendszerre épülő, teljesítményalapú bérezést kellene bevezetni, aminek talpköve részben az oktatói, részben a tudományos teljesítmény lenne. Erre vonatkozóan a közelmúltban már megjelentek pozitív törekvések, teméljük a kedvező folytatásukat.

– Mit tart még fontosnak oktatási elképzelései közül?

– Nagyon fontos, hogy tudatosan össze kell hangolni a különböző tantárgyak, illetve – a képzések átjárhatósága miatt – kurzusok tematikáját. Az önmagában nem baj, ha valamit többször tanulnak a hallgatók, de az ismétlés mindig megerősítő, ne pedig elbizonytalanító legyen!

– Említene példát?

– Mondjuk tanulnak az alapjogok korlátozásáról, alkotmányellenességről vagy az emberi jogok megsértéséről, de különös tekintettel fel kell hívnunk rá a figyelmet, hogy ezek a szinonim fogalmak mennyiben fedik egymást, és milyen árnyalatnyi különbségek vannak közöttük. Nem jogászok számára is szemléletes példával élve, különböző tantárgyakban tanulnak a diákok Isztambulról, Bizáncról vagy Konstantinápolyról, de jeleznünk kell, hogy e három ugyanazon város neve történelmi fejlődése különböző stádiumaiban. Ezért kiemelendő jelentőségű a különböző szakterületű kollégák konzíliuma. Említésre méltó továbbá, hogy egy olyan tervezeten dolgozom, amely áthidaló megoldásként a középiskolai oktatást segíti a jogászság közreműködésével.

– Számos nemzetközi A kategóriás publikáció szerzőjeként és megannyi külföldi hivatkozással a háta mögött hogyan látja, teljesítményalapú bérezési rendszerben milyen súllyal kellene szerepelnie a tudományos munka nemzetközi vonulatának?

– Vannak olyan tudományterületek, ahol ez elengedhetetlen. Jó példa erre a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE), ahol több olyan szak is van, amelyen a tanárok nemzetközi jelenléte különösen fontos, ilyen például a nemzetközi tanulmányok szak. De például a jogászképzés területén is nélkülözhetetlen a nemzetközi tudományos munka, ami a hazai kutatások és az oktatatói teljesítmény mellett szintén fontos eleme lehetne a teljesítményen alapuló javadalmazásnak. Emellett a nemzetközi teljesítmény fontos aspektusa az egyetemek akkreditációjának is.

– Nevéhez fűződik az országban a maga területén egyedülálló alapjogvédelmiszakjogász-képzés megteremtése a KRE-en. Miért tartotta ezt fontosnak?

– Az új alaptörvény révén az alkotmányjog gyakorlatilag beköltözött a mindennapjainkba. Az alkotmányra sokan úgy tekintenek, mintha kizárólag a társadalom elvontan értelmezhető alapnormája volna, pedig különösen a valódi alkotmányjogi panasz miatt a hordereje óriási. A polgári jogi ügyvédtől a büntetőbíróig az alapjogok védelme bizonyosan mindenki szakterületét érinteni fogja. Ezért gondolom úgy, hogy az új alaptörvény bevezetése óta az alapjogok védelmének jelentősége nemcsak tudományos elméleti kategóriaként, hanem a gyakorlatban is megnőtt. Nagyon hálás vagyok feleségemnek, aki rengeteget segített nekem emberileg és szakmailag, és rendkívül sok szívhez szóló és egyben bölcs tanácsot adott a képzés tökéletesítése kapcsán.

– Mit gondol azokról a kritikákról, amelyek szerint az Alaptörvény többszöri átírása kikezdi annak Orbán Viktor szavaival élve „gránitszilárdságát”?

– Tény, hogy már a 12. alaptörvény-módosításon is túl vagyunk, de ne feledjük, hogy az USA alaptörvényét 27-szer írták át az elmúlt több mint 200 év során. Remélhetőleg a hátralévő 190 év alatt a magyart is már csak 14-szer fogják módosítani… De komolyra fordítva a szót, természetesen fontos, hogy az alkotmány stabilitást sugározzon. Posztmodern világunk felgyorsult életvitelű társadalmában a hatalmas technikai fejlődés mellett olyan kataklizmákra, óriási méretű, pusztító, nagy átalakulást előidéző társadalmi fordulatokra kell válaszokat találni, mint például a Covid-járvány, illetve a háborúk. Ahhoz, hogy biztonságot tudjunk nyújtani az embereknek, szilárdnak, ugyanakkor rugalmasnak kell lennünk. Tehát ilyenkor pont az adekvát változtatás szolgálhatja a stabilitást. Ez azonban szakmailag igen bölcs előkészítést igényel.

– Az alapjogvédelmi szakjogászok képzése során elővesznek a mai magyar közéletet is foglalkoztató jogeseteket?

– Nyilvánvaló, hogy az alapvető szakmai téziseket mindenféleképpen kötelező megtanulni, de a jó alkotmányjogásznak reagálnia kell a hétköznapok közéleti történéseire is. Fontos, hogy képes legyen szakmailag megalapozott, autentikus véleményt megfogalmazni a közpolitikai aktualitásokkal kapcsolatban. Nem szeretek mereven, szemellenzősen haladni az előre leírt anyaggal, nem reflektálva az időszerű, mindennapi történésekre. A hallgatókat foglalkoztató kérdésekre mindig szívesen válaszolok, pró és kontra tárgyilagos, megalapozott érvekkel világítva meg a témát.

– Említene egy gyakorlati jogesetet, amely szerepel az előadásain?

– Már egykori ügyvédként is leginkább az alkotmányos alapjogok védelmével, azok sérelmével összeköthető kérdések foglalkoztattak. Az alkotmányjog nem csak a közéleti témákat érinti, ilyen vonatkozásuk lehet a politikailag teljesen irreleváns, gazdasági, jogi, de akár köztörvényes büntetőügyeknek is. Az egyik legendás jogeset jól példázza azt a domináns szemléletbeli változást, amely a régi alkotmányhoz képest az új alaptörvényt jellemzi. A konkrét jogesetben a végrendelkező kijelentette, hogy minden vagyonát arra a lányára hagyja, aki hosszú időn át gondoskodott róla, kitagadva ezzel az öröklésből a másik, őt elhanyagoló gyermekét. A kézzel írott dokumentumon azonban nem szerepelt a végrendelkezés helye, amit pedig a polgári törvénykönyv kötelező jelleggel előírt. A bíróság a törvényt szigorúan, betű szerint betartva érvénytelenítette a végrendeletet, ráadásul az ingatlanhasználatért többletdíjat is megállapított az édesapja ingatlanában élő, őt éveken át áldozatkészen ápoló testvér kárára.

– Itt lép be a történetbe az alkotmánybíróság?

– Csakhogy az előző alkotmány idején kizárólag akkor volt mód alkotmányjogi panasz benyújtására, ha maga az eljárásban alkalmazott jogszabály alkotmányellenes volt, amelyről a konkrét estben nem beszélhetünk. Sem a törvény nem volt alkotmányellenes, sem az alkalmazása nem volt jogszerűtlen. Az eset kapcsán azonban mégis kijelenthetjük, hogy egy jogilag nem kellően átgondolt jogszabálynak a túlzottan merev alkalmazása összességében brutális fokú alapjogsérülést eredményezhet. Éppen ezért kulcsfontosságú nóvuma az új alaptörvénynek, hogy magát a bírói döntést is meg lehet támadni, ha bármilyen okból alapjogot sért.

–Vagyis az ön által említett eset bírói ítélkezésében a jog és az igazság nem fedte egymást?

– Az említett jogesetben valóban antagonisztikus ellentét volt a jog és az erkölcs között. Mi itt, a KRE-en azt valljuk, hogy a jog és az erkölcs elválaszthatatlan egységet alkot. Georg Jellinek német jogtudós mondta ki, hogy a jog: etikai minimum. A református egyetemen tiszta szívvel ezt tanítjuk. Emellett a magas szakmai színvonalú oktatás és a hallgatókkal szemben tanúsított emberség is fontos része küldetésünknek. Magam is empatikus vagyok a hallgatókkal, mindig azt nézem, hogy ki mit tud, és nem azt, mit nem. Ugyanakkor van egy olyan szakmai minimum, amiből nem lehet engedni, amit mindenképpen meg kell követelni. A felkészültség már csak azért is fontos, mert az egyetemen végzett jogászok ügyvédként, bíróként emberek sorsáról döntenek majd, ami hatalmas felelősség.

– Ha már a morál fontosságát említette, megkezdődött a választási kampány. Minden fórumon arról hallani, hogy durva korteskedésre számíthatunk. Milyen lehetőségei vannak a lejárató kampányt elszenvedő jelöltnek, hogy egyrészt védje a saját jó hírét, másrészt a közvélemény érzékenységét a durva közbeszéddel szemben?

– A Nemzeti Választási Bizottság tagjaként is mérhetetlenül elszomorít a személyeskedő és sokszor alpári hangvételű, ezáltal pedig alapjogsértő közbeszéd. Nyilván külön elemzés tárgya lehetne, hogy mi miatt és miért alakult ez így… Az új alaptörvény még a korábbinál is hangsúlyosabban emeli ki az emberi méltóság védelmének fontosságát. Ugyanakkor a véleménynyilvánítás szabadsága is a legalapvetőbb emberi jogok közé tartozik, amiből sokan azt a következtetést vonják le, hogy bárkit korlátok nélkül lehet méltatlan módon bírálni. Úgy vélem, valahogyan gátat kellene vetni ennek a kéretlenül terjedő gyakorlatnak.

– Az emberi méltósághoz és a véleményszabadsághoz való alapjog ütközése újabb ellentmondásba torkollik. Hogyan lehet ezt feloldani?

– Úgy, hogy a szabad véleménynyilvánításnak is van egy határa, ez a választóvonal pedig éppen az emberi méltóság. Bár a szabad véleményformáláshoz mindenkinek joga van, ahhoz már nincsen, hogy mocskolódjon, sőt valótlanságokat állítson. Álláspontom szerint utóbbit nem védi az alaptörvény.

– Ismét visszaérkeztünk a morál fontosságához…

– Nemrég alkottuk meg „az erkölcsös racionalitás”, illetve „a morál logikája” szakkifejezéseket, amin azt értjük, hogy a jognak van egy sajátos belső logikája, amelynek viszont alapként az erkölcsre kell építkeznie. Az etika, a morális igazságszeretet és az értékorientáltság amellett, hogy keresztyén értékrendű egyetemi képzésünknek is szilárd alapköve, személyesen nekem is mindig létfontosságú vezérelvem volt.