Belföld

Havas Henrik vezeti Gattyán György médiacégét

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Oknyomozó csapatával korrupt politikusokat akar leleplezni.

Havas Henrik lett Gattyán György médiabirodalmának elnöke – írja a Blikk. A lap információi szerint feladata a frisshirek.hu online portál olvasótáborának, illetve a hozzá tartozó YouTube-csatorna nézőszámának növelése lesz. Havas Henrik azt mondta, a Docler Holdinghoz tartozó  Frisshírek Médiacsoportnál készen kapta a technológiát, amely a mesterséges intelligencia segítségével cikkeket generál, ami idehaza még meglehetősen újnak számít. Igényes, szórakoztató lapot akar.

Havas Henriket azzal is megbízták, hogy állítson fel egy oknyomozó újságírókból álló, független szerkesztőséget, amely politikai, gazdasági érintettségű korrupciógyanús ügyeket dolgoz majd fel.

Az első sikereimet én is ezen a területen értem el. Nehéz műfajról van szó, ezért is keresünk felkészült, elkötelezett újságírókat, és a munkájukhoz próbáljuk megteremteni a szakmai, technikai, anyagi feltételeket

– mondta a projektről, amely mögött szintén Gattyán György áll, akinek a vagyonát tavaly év végén a Forbes 424 milliárd forintra becsülte. (Az üzletember mára eltávolodott a politikától, de frisshirek.hu-nak az általa alapított Megoldás Mozgalom elnöke, Huszár Viktor a minap arról beszélt, miként vinné be a pártot az Európai Parlamentbe.)

Havas Henrik a Blikknek azt mondta, nem tudja, milyen az egyszerű nyugdíjas élet, de most van ideje, a feladat pedig érdekli. Novemberben a lapunknak adott nagyinterjúban arról is beszélt, őt pénzzel nem lehet motiválni, munkát se keresett soha.

Engem felkérnek, aztán vagy igent mondok, vagy nemet.

Arról is mesélt, miért gondolja azt, hogy nála csak a néhai kormányfő, Antall József volt naivabb, amikor vele együtt azt hitte, hogy egy magafajta becsületes, támadhatatlan, korrumpálhatatlan, befolyásolhatatlan faszi kell ahhoz, hogy csináljanak egy normális közmédiát.

Ehhez képest nézzünk rá a Fidesz-sajtóra és az abba beolvadó közmédiára. Csupa tehetségtelen, bármire képes genyó.

Kapcsolódó
Havas Henrik: Ennél hülyébb ország a világon nincs. Komolyan. Ami itt folyik, az vicc
Nagyinterjú vibrátortól defibrillátorig, a Való Világ villájától Grósz Károlyig, sújtólégtől a Jóistenig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik