eur:
388.78
usd:
360.75
bux:
68695.93
2024. május 7. kedd Gizella
Nyitókép: Unsplash

Pár másodpercen belül több veszélyes manővert és egy tömegkarambolt is felvett a kamera

Még márciusban készítette a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kamerája az M1-es autópályán az elővigyázatlan cikázókat, majd pedig a hatos ütközést.

Rég nem került a MKIF Zrt. birtokába olyan eseménydús felvétel, mint amit az M1-esen található kamera rögzített - írja Facebook-bejegyzésében a vállalat.

A videó elején egy szabályosan közlekedő sárga kamion látható, a mellette lévő sávban pedig érkezik egy fehér furgon takarásában egy személyautó. Az autó hirtelen a kamion elé rántott a kormányt, csupán centiken múlt az ütközés.

Pár másodpercre rá hasonló manőver látható egy fekete személyautótól is, amelyiknek a sofőrje feltehetően nem nézett oldalra vagy a tükörbe sávváltás előtt.

Az eseménysorozat harmadik állomása, mint azt a bejegyzésben is írják, a követési távolság és a figyelem hiányának szép példája: egy sötét színű személyautó érkezik a belső sávban, mögötte egy terepjáró. Megáll a pálya, fékezni kell, de a terepjáró sofőrje nem kezd időben fékezni és belemegy az előtte lévő autóba. Emiatt a mögöttük érkezők is a fékbe taposnak és máris 6 autó koccan a belső sávban. Hozzáteszik: szerencsére senki sem sérült meg az ütközésben.

A videóhoz írt bejegyzésben a MKIF Zrt. hangsúlyozza, hogy a haladási sebességet mindig a körülményeknek megfelelően kell megválasztani, tartani kell az előírt követési távolságot és csak a vezetésre szabad koncentrálni a saját és mások testi épsége érdekében.

Címlapról ajánljuk
Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×