Pert vesztett Lázár János szövetsége, 16 millió forintot kell fizetnie

2024.04.16. 06:17
A Magyar Tenisz Szövetség másodfokon is elveszítette a volt főtitkár, Richter Attila ellen indított 252 millió forintos kártérítési pert, az elsőfokú részítéletet mindenben helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla. A részítélet ellen nem lehet fellebbezni. A szövetség 16 havi bérrel – nagyjából 16 millió forinttal – tartozik Richter Attilának a döntés értelmében.

Nem járt el gondatlanul a Magyar Tenisz Szövetség volt főtitkára, Richter Attila a bíróság szerint, amikor aláírt egy torna rendezéséről szóló szerződést. A döntést tanúvallomások szerint a szövetség korábbi fideszes elnöke is jóváhagyta, arra hivatkozva, hogy ezt a kormányban is támogatták.

Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő, az MTSZ előző elnöke azt állította, hogy olyan pénzügyi helyzet állt elő a szövetségnél – például amiatt, hogy lemondták a magyarországi WTA-torna rendezését, így több száz millió forint értékű ellentételezést kellett kifizetni –, hogy már a béreket sem tudták kifizetni.

A helyzet rendezése érdekében a kormánytól 3,5 milliárd forintos támogatást kért 2020-ban, a konszolidációra végül 2,5 milliárd forintot adott a kabinet.

A pénzügyi gondok felmerülése után Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére Lázár János vette át a szövetség irányítását, aki büntetőfeljelentést tett, belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. Az előző főtitkár ellen kártérítési pert indított a szövetség, 252 millió forintot követelve Richter Attilától. Ezt a bíróság teljesen megalapozatlannak találta.

Richter Attila – amikor aláírta a rendezésről szóló szerződéseket – a korábbi elnök szóbeli felhatalmazása alapján és az elnökség több tagjának tájékoztatása után járt el az ítélet szerint. Az, hogy a versenynek nem volt anyagi fedezete, szintén nem bizonyított. A torna lemondásáról nem egy személyben döntött, az elnökséget az ítélet szerint előzőleg tájékoztatta, beszámolt a lehetséges következményekről is. A végső döntést az a kör hozta meg, mint amelyik a rendezési szerződésről döntött – írja az rtl.hu.

Amikor az egyik elnökségi tag felvetette, hogy állami támogatás nélkül, szponzorokkal rendezzék meg a tornát – az elsőfokú bírósági ítéletben foglalt tanúvallomás szerint –, Szűcs Lajos azt mondta, hogy „a kormányzati vezetéssel, annak döntésével nem lehet szembemenni, és ezt a teniszversenyt nem lehet megrendezni, el kell engedni”.

Az egész keresetet el lehetett volna utasítani a másodfokú bíróság szerint, hivatkozva arra, hogy a Magyar Tenisz Szövetséget valójában nem érte kár. „Természetesen ez egy abszurd helyzet, hiszen a károkozás ettől még megtörtént, ezt senki nem is vitatja, és azt valakinek, jelen esetben az adófizetőknek meg kellett fizetniük” – mondta Markovits László, a szövetség alelnöke az Indexnek az elsőfokú ítélet után.

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet érdemben megvizsgálta, helybenhagyta annak megállapításait az indoklással együtt. Richter Attila viszontkeresetét is tárgyalták – amelyben többek között ki nem fizetett, 16 havi bérét követelte –, amit a bíróság indokoltnak talált, így a szövetségnek 15,8 millió forintot kell fizetnie a volt főtitkárnak.

„Az első pillanattól kezdve azt mondtam, hogy ez az egész ügy boszorkányüldözés, és nem szól semmi másról, csak a kommunikációról” – mondta Richter Attila – „a Magyar Tenisz Szövetség pontosan tudta, hogy nem történt semmilyen szabálytalanság, mégis pert indított, hogy megfélemlítse a tenisztársadalmat”.

Szerinte az az állítás sem állja meg a helyét, hogy amikor lemondott a tisztségéről, akkor a szövetség hiánya 3,5 milliárd forint volt.

A korábbi teniszversenyek lebonyolításáért felelős cégek ellen a Magyar Tenisz Szövetség két másik pert is indított, amit az MTSZ elsőfokon elveszített, de fellebbezett az ítéletek ellen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal is évek óta nyomoz az ügyben, amelynek közlése szerint az ügyben „nincs nyilvánosságra hozható információ”.