Barátból ellenségek
Az április 13-án Izrael ellen indult iráni rakéta- és dróntámadás az első közvetlen fegyveres konfliktus volt a két ország között. Iránt és Izraelt a sajtóban gyakran nevezik egymás „ősellenségeinek”, pedig az ellenségeskedés egyáltalán nem ősi: 1979-től datálódik.
A két ország közötti gyűlölködés több szempontból is irracionálisnak tűnik:
- Irán és Izrael nemcsak hogy nem határos egymással, hanem két ország is fekszik kettőjük között (Irak és Szíria/Jordánia), így határvitáik vagy területi követeléseik nincsenek egymással szemben.
- Irán és Izrael is feszült viszonyban van az arab világgal.
- Nincsenek ellentétes gazdasági érdekeik, sőt 1979 előtt Izrael az iráni kőolaj egyik fontos vevője volt.
- Iránban él a Közel-Kelet egyik legnagyobb zsidó diaszpórája. (A 2016-os iráni népszámlálás szerint csaknem 10 ezren, bár számuk azóta valószínűleg csökkent. A muszlim országok közül csak Törökországban él több zsidó.)
Eme megfontolások alapján Irán és Izrael akár egymás szoros szövetségese is lehetne a térségben. Ahogy erre volt is látványos példa: az 1925 és 1979 között uralkodó Pahlavi-dinasztia idején a két ország kifejezetten jó viszonyt ápolt egymással. Izrael iráni kőolajat vásárolt, cserébe többek között kiképzést nyújtott az iráni hadseregnek. Mohammad Reza Pahlavi iráni sah (uralkodása: 1941–1979) uralma alatt Irán volt a második muszlim többségű ország, amely elismerte Izrael államiságát, Törökország után. A sah Izrael mellett az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal is jó viszonyt ápolt, mindkét ország Irán fontos fegyverellátója volt.
1979-ben azonban győzött Iránban az iszlám forradalom, Mohammad Reza Pahlavi sah elmenekült, a hatalom pedig az ajatollahok, mindenekelőtt Ruholláh Homeini ajatollah kezébe került, aki az Egyesült Államokat a „Nagy Sátán”, Izraelt pedig a „Kis Sátán” néven emlegette.
Az iráni iszlamista hatalom egyik fő céljává – legalábbis szavakban – Izrael, vagy ahogy Iránban gyakran nevezik, a „cionista rezsim” megszüntetése és Jeruzsálem „felszabadítása” vált.
De honnan származik ez a gyűlölet?
Miért gyűlöli a síita rezsim Izraelt?
Izrael állam 1948-as megalakulása után rögtön súlyos háborúval nézett szembe: arab államok egy széleskörű koalíciója támadást indított az újonnan született országgal szemben, a konfrontáció azonban izraeli győzelemmel végződött. Az 1948-as háborút még három másik követte a zsidó állam és arab országok között: az 1956-os szuezi válság, az 1967-es hatnapos háború és az 1973-as jom kippuri háború.
A mind a négy háborúban részt vevő Egyiptom aztán 1979-ben, éppen az iráni iszlám forradalom győzelmének évében békeszerződést kötött Izraellel, és elismerte a zsidó államot. 1994-ben Izrael és Jordánia között is békeszerződés köttetett, majd 2020-21-ben négy újabb arab ország – Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Marokkó, Szudán – ismerte el Izraelt és létesített vele diplomáciai kapcsolatokat az Ábrahám-egyezmények keretében.
Miközben a kezdeti háborús viszony az arab országokkal egyre barátibbá vált, a korábban közeli partner Iránból ellenség lett. A két fejlemény természetesen nem volt független egymástól, és visszavezethető az iszlám legrégibb belső konfliktusára, a ma is meglévő szunnita–síita ellentétre. Miután az arab országok – elsőként az arab világ egyik vezető hatalma, Egyiptom – úgyszólván letették a fegyvert Izraellel szemben, a frissen hatalomra került Homeini ajatollah meglátta a lehetőséget, hogy a síita Irán lehet Izrael legeltökéltebb ellensége és a „palesztin ügy” legharcosabb szószólója.
Az Irán és Izrael közötti ellenségeskedés tehát elsősorban nem geopolitikai konfliktus, hanem egy identitáspolitika következménye.
Az iráni rezsim egyfelől kifelé, az iszlám világ felé akarja mutatni, hogy ők az iszlám érdekek legharcosabb védelmezői, ezzel részben legfőbb térségbeli geopolitikai riválisának, Szaúd-Arábiának üzenve, amely az iszlám két legfontosabb szent helye, Mekka és Medina őrzője, de amely titokban maga is nyit Izrael felé. (A vahabita Szaúd-Arábia Iránhoz hasonlóan maga is az iszlám érdekek fő védelmezőjének és az igaz hit őrzőjének tekinti magát.) Másfelől a síita rezsim befelé részben az Izrael-ellenességgel legitimálja magát, amely ideológiai legitimációra szüksége is van, ugyanis jelentős gazdasági sikereket nem tud felmutatni. A március elején tartott iráni parlamenti választásokon rekordalacsony, 41 százalékos volt a részvétel, ami jól jelzi, hogy a teokratikus rezsim egyre népszerűtlenebb a lakosság körében. Ekkor kifejezetten jól jön egy olyan könnyen felmutatható ellenség, mint a „cionista rezsim”.
Proxyk háborúi
Irán nemcsak névleg támogatja a „palesztin ügyet”, hanem pénzzel és fegyverekkel is segíti a palesztin terrorszervezeteket. Legfőbb kitartottja a Palesztin Iszlám Dzsihád, de jelentős segítséget nyújt a Hamásznak is. Teszi mindezt úgy, hogy a palesztinok arabok és zömében szunniták.
Mikor 1982-ben Izrael beavatkozott a libanoni polgárháborúba, és megszállta Dél-Libanont, a libanoni síiták szervezett harcba kezdtek a zsidó állammal szemben, és 1985-ben erőteljes iráni támogatással létrejött a Hezbollah terrorszervezet, amely aztán jelentős politikai erővé nőtte ki magát. A Hezbollah a mai napig Izrael egyik fő közvetlen ellenfele a térségben, habár a 2006-os Izrael–Hezbollah-háború óta csak kisebb összecsapások voltak a két fél között. A Hezbollah a gázai háború idején is rendszeresen támadta Izraelt, és az iráni támadással egy időben is korlátozott rakétacsapást intézett ellene.
Irán proxyjai közé tartoznak az Irakban tevékenykedő síita fegyveres szervezetek, a jemeni húszi lázadók, illetve Bassár el-Aszad Szíriája is. Bár a szírek többsége szunnita, Aszad a síita alavita kisebbség tagja. Irán a neki alárendelt partnerekkel létrehozott szövetségét „az ellenállás tengelyének” nevezi, földrajzilag pedig a „síita félhold” kifejezés is használatos, ami arra utal, hogy Bahreintől Iránon, Irakon és Szírián át Libanonig egy félhold alakban található jelentősebb síita népesség.
Irán mindeddig alárendelt szövetségesein keresztül támadta Izraelt. Hogy a hétvégi közvetlen támadás egy váltás első jele, vagy a szabályt erősítő kivétel, a jövő fogja eldönteni.
Címlapkép: Izrael-ellenes plakát Teheránban az Izrael elleni iráni támadást követően, 2024. április 14-én. Forrás: Fatemeh Bahrami/Anadolu via Getty Images
