Karsai Dániel: Értelmes az életem. Tudok kapcsolódni a szeretteimhez

2024. április 15. – 22:11

Másolás

Vágólapra másolva

Az RTL Házon kívül műsorának stábja meglátogatta a szabad életvégi döntésért küzdő Karsai Dániel jogászt, egy összefoglalót is közzétett a csatorna erről hétfőn. Karsai állapota rohamosan romlik, márciusban például még el tudta olvasni emailjeit, most már ágyhoz van kötve.

„Értelmes az életem. Tudok kapcsolódni a szeretteimhez. És tudok küzdeni az életvégi döntéshez való jogért.”

Mindezt lassan, tagoltan, nehezen érthetően mondta el, láthatólag már megerőltető beszélni a férfinek, akit gyomorszondán keresztül táplálnak. Az ALS-betegségben küzdő Karsai a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult tavaly azért, hogy maga dönthessen élete befejezéséről.

Ha Karsai Dániel a per befejeződése előtt elhunyna, testvére, Péter fogja továbbvinni az ügyet. Az egykor alkotmányjogászként tevékenykedő férfi csalódottságát fejezte ki, mert a Nemzeti Választási Bizottság nem engedélyezte népszavazás kiírását az aktív eutanáziáról. Ezt a döntést a Kúrián támadták meg, májusban várható a kérelem elbírálása.

Karsai április 3-án döntött úgy, hogy abbahagyja ügyvédi tevékenységét, és kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából. Döntése az iroda működését és az Emberi Jogok Európai Bíróságán folyamatban lévő életvégi döntések szabadságáról szóló ügyét sem érinti. A képviseletét továbbra is ellátják.

Március 26-án írtunk róla, hogy nem lett parlamenti vita sem az eutanáziáról, miután az erről szóló bizottsági ülésen a fideszes többség leszavazta a kezdeményezést, aminek előmozdítása érdekében Karsai Dániel is megjelent. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt kívánta elérni egy törvénymódosítási javaslattal, hogy ne legyen bűncselekmény, ha valaki közreműködik egy gyógyíthatatlan beteg kérésére a kegyes halál elősegítésében.

Az amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) diagnosztizált Karsai állapota egyre romlik. Betegsége az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával jár. A gyógyíthatatlan betegség végül a légzőizmok leállásához vezet, ez okozza a beteg halálát. Korábban egyházi személyekkel is leült megvitatni az eutanázia kérdését Karsai, erről szóló beszámolónkat itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!