Belföld

Lázár Jánosék hiába követeltek 252 milliót a teniszszövetség volt főtitkárától, még fizetniük is kell neki 16 milliót

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet, és elutasította a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) több mint 252 millió forintos kártérítési igényét, amelyet a szervezet előző főtitkára, Richter Attila ellen nyújtottak be – tudta meg az rtl.hu.

A lap cikkében emlékeztet, az  MTSZ előző elnöke, Szűcs Lajos  2020-ban 3,5 milliárd forintos támogatást kért a kormánytól, mert állítása szerint olyan pénzügyi helyzet állt elő a szövetségnél, hogy már a béreket sem tudták kifizetni. A kormány végül 2,5 milliárd forintot adott a konszolidációra.

Miután kiderültek a pénzügyi gondok, Orbán Viktor felkérésére Lázár János fideszes képviselő vette át a szövetség irányítását, a későbbi miniszter pedig büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A szövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Ezt a követelést azonban a bíróság teljesen megalapozatlannak találta, az ítélet szerint ugyanis Richter Attila a korábbi elnök szóbeli felhatalmazása alapján, és az elnökség több tagjának tájékoztatása után járt el, amikor aláírta a WTA torna rendezéséről szóló szerződéseket, és az sem bizonyított, hogy nem volt anyagi fedezete a versenynek. Ugyanígy a torna lemondásáról sem Richter Attila döntött egy személyben, az ítélet szerint ugyanis előzőleg tájékoztatta az elnökséget, és még a lehetséges következményekről is beszámolt.

Tárgyalták Richter Attila viszonkeresetét is, amelyben egyebek mellett 16 havi ki nem fizetett bérét követelte. Ezt a bíróság indokoltnak találta, így a szövetségnek 15,8 millió forintot kell fizetnie a volt főtitkárnak.

Az első pillanattól kezdve azt mondtam, hogy ez az egész ügy boszorkányüldözés, és nem szól semmi másról csak a kommunikációról. A Magyar Tenisz Szövetség pontosan tudta, hogy nem történt semmilyen szabálytalanság, mégis pert indított, hogy megfélemlítse a tenisztársadalmat

– mondta Richter az rtl.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik