Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Hirdetés

Gyurcsány úr, Gyurcsány úr… Nagy fazon maga. Magának van bőr a képén „oroszpropagandázni”?! – kezdte bejegyzését Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója.

„Magának, aki korábban a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkára volt?

Magának, aki 1989 májusában (!!!) még arról nyilatkozott, hogy a Varsói Szerződésből való kilépés »nem aktuális«? (Miközben Orbán Viktor a Hősök terén a szovjet csapatok kivonását követelte.)

Magának, aki 1989-ben még szervezte a KISZ-delegációt Észak-Koreába a kommunista Világifjúsági Találkozóra, mondván, hogy »a phenjani út nem gondtalan üdülés, hanem igenis politikai misszió«?” – sorolta.

Korábban írtuk

Abban, hogy mi is az a szégyen, Ön viszont bizonyosan szakértő. Csak a szégyenérzetet mint olyat, nem ismeri – tette hozzá Szánthó Miklós, majd részletesen felsorolta a bukott kormányfő bűnlajstromát.

„A szégyenérzet hiánya Önt egy felismeréshez vezette csak el: a hatalom akarásához. Mindenáron: hazát, barátot, lojalitást, sőt, párthűséget sem ismerve. Most (újra) Ön a madam a baloldali dollárkuplerájban, és tudom, már nagyon szeretné lebontani azt a fránya határkerítést, bevezetni a genderérzékeny iskolai tanterveket és »bátor« módon magyar katonákat küldeni Ukrajnába” – mutatott rá.

Hétfő reggel Gyurcsány a Facebookon fakadt ki, arról írt, szerinte szégyen fideszesnek lenni, és megpróbált beleszállni az Alapjogokért Központba is orosz propagandát emlegetve.