– Hazánk gazdasági helyzetének javítása érdekében a legfontosabb a világrend átalakulásának megértése – fogalmazott előadásában Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Választ kell találnunk arra a kérdésre, hogy mi történik azzal a rendszerrel, ami az utóbbi évtizedekben jellemezte a világot, illetve arra is, hogy mire kell felkészíteni a hazánkat.

„A neoliberális eszmerendszernek vége van” – szögezte le Orbán Balázs, mindezt azzal magyarázva, hogy 

fenntarthatatlanná vált a nagyhatalmi berendezkedés az Egyesült Államok és Kína, valamint a fejlett és a fejlődő országok között.

Ennek eredményeként blokkosodásra, nagyhatalmi küzdelmekre, új erőközpontok, középhatalmak felemelkedésére kell számítani, és dönteni kell a nyitás, vagy a bezárkózás között.

Hazánkat munkaalapú társadalomként, komplex és nyitott gazdaságként írta le a kormányfő politikai igazgatója, és feladatként határozta meg Magyarország versenyképességének növelése érdekében, hogy csökkentsük a függőségünket az euróövezet és az alulteljesítő Németország irányába, mert beragadunk a közepes fejlett státuszban. Hozzátéve: „a vasfüggöny egyik vagy másik oldalán sem rózsás az élet”.

Orbán Balázs értékelése szerint a világgazdaság egésze nem teljesít rosszul, nem úgy az euróövezet és azon belül a német gazdaság.

Ez pedig rányomja a bélyegét Magyarország teljesítményére is,

hiszen Németország a legnagyobb kereskedelmi partnerünk, ezért szerinte ezt a függést oldani kell. 

Arról is beszélt, hogy a Világbank mérése szerint hazánk már a fejlett országok közé tartozik, 19 ezer dollár GNI/fő befektetési értékkel, de úgy látja, hazánknak kulcsállamá kell válnia, és 2030-ra meg kell célozni a 40 ezer dollár GNI/főt szintet.

Az előadáson elhangzottak konkrét kormányzati vállalások is 2030-ra:

  • a GDP arányos export érje el a 100 százalékot, a beruházási ráta pedig a 25 százalékot;
  • a foglalkoztatási ráta 85 százalék legyen;
  • a hazai beszállítói kör minimum 50 százalékot tegyen ki;
  • minimum negyven nemzeti bajnok vállalkozás működjön;
  • húszezer exportképes kkv termeljen hazánkban (jelenleg 12 ezer exportál érdemben);
  • a profitegyenleg-hiány lenullázódjon.

– Nem összeszerelő üzem vagyunk, nem monokulturális gazdaság – vélekedett beszédében Orbán Balázs. A különböző szektorok széles tárháza megtalálható Magyarországon, amelyhez a külföldi befektetők jól tudnak kapcsolódni. Hozzátette, hogy „Magyarország egy kifejezetten nyitott, exportvezérelt gazdaság, ebben más országokkal összevetésben is kiemelkedünk”. Szerinte a magyar gazdaság növekedése inflációval korrigált módon meghatározva látványos pályát járt be, az előző évi visszaesés ellenére is trendvonal fölött teljesít.

Az idén a növekedés tartós beindulására számít.

Mivel azonban ásványkincsekben szegény ország vagyunk, ezért nekünk az a kitörési lehetőség, hogy a külföldi befektetőkkel együttműködve és a nemzeti bajnokokat felemelve külföldön tudjunk terjeszkedni – világított rá a politikai igazgató, aki szerint a magyar gazdasági szereplőknek ahhoz, hogy erősödni tudjanak, exportpiacra kell termelniük. 

 

Kövesse percről-percre

az Economx Business Talks 24’ konferenciáját >>>