„Azzal fenyegették meg, hogy benzint öntenek a gyermekére és felgyújtják”

Tíz évvel ezelőtt a Boko Haram 276 nigériai iskolás lányt rabolt el. Adaobi Tricia Nwaubani nigériai író-újságíró névtelen hőse azok történetét meséli el, akiknek sikerült megszökniük. Az írónővel a magyarul most megjelent könyvéről beszélgettünk.

A napokban látott napvilágot Magyarországon A baobab árnyékában című kötete, amely a Boko Haramról és a diáklányrablásokról szól egy kitalált karakter szemszögéből. Mi a könyv keletkezésének története?

Ezt a könyvet úgy jellemezném, mint fikciónak álcázott újságírást, amely a Boko Haram által elrabolt nők és lányok tucatjaival készített interjúimon alapul. Ügyeltem arra, hogy a lehető legtényszerűbb legyen, és csak olyan részleteket tartalmazzon, amelyeket az egykori foglyok megosztottak velem az életükről és a fogságban töltött időszakról.

Ugyanakkor ez a történet nem csupán a híres „chiboki lányrablást” dolgozza fel, hanem más hasonló esetekből is táplálkozik.

A chiboki lányok, akiket 2014 áprilisában raboltak el az iskolai kollégiumukból, a Boko Haram emberrablási sorozatának leghíresebb áldozatai. Ez a rablás annak a nagyobb tervnek volt a része, amely során a Boko Haram létre akarta hozni az Iszlám Államot Nigériában. Tudósításaimnak köszönhetően azonban felfedeztem, hogy voltak olyan nők és lányok, akiket már egy évvel a chiboki eset előtt is elraboltak. Szerettem volna, ha a könyvem túlmutat a chiboki lányokon, s ezeknek a kevésbé híres áldozatoknak a történetét is bemutatja.

A történet főhősének viszont nincs neve.

Ezzel az volt a célom, hogy a könyvem a Boko Haram által elrabolt összes nő és lány hangja legyen. Nincs neve a főszereplőnek, ami így azt is jelenti, hogy tulajdonképpen bármelyik elrabolt lány lehetne a történet hőse.

Milyen a nők helyzete Nigériában, illetve mennyire súlyosak az országot megosztó vallási ellentétek?

Vallás tekintetében Nigéria két részre oszlik: van a többségében keresztényekből álló déli rész, és van a többségében muszlimokból álló északi. A Boko Haram a muszlim északon alakult ki. Ez a terület rendelkezik az ország legborzasztóbb statisztikáival, különösen ami a nőket és lányokat illeti. A gazdasági kihívások pedig csak tovább súlyosbítják a helyzetet, mivel Nigéria szegényeinek közel kétharmada itt él. A helyi statisztikai hivatal jelentése szerint a régió egyes államaiban tíz emberből kilenc mindössze napi 2,15 dollár körüli összegből kénytelen megélni. A lányokra gyakran hárul a házimunkák elvégzésének terhe, ami korlátozza idejüket és lehetőségüket az iskoláztatásra. A mélyen gyökerező kulturális előítéletek miatt a fiúk oktatását részesítik előnyben, míg a korai házasságok ellehetetlenítik a lányok oktatási lehetőségeit. További probléma, hogy – az UNICEF szerint – Nigériában a világon az egyik legnagyobb a gyermekházasságok aránya.

Északon a lányok 78 százaléka 18 éves kora előtt házasodik, gyakran a beleegyezésük nélkül, mivel a szülők a család barátaihoz vagy üzleti partnerekhez adják őket feleségül.

És milyen lehetőségeik vannak azoknak a lányoknak, akik kiszabadulnak a Boko Haram fogságából? Őket hogy fogadják korábbi élőhelyeiken?

Sok nőt és lányt közösítettek ki, mivel a fogságban gyermekük született, a közösség pedig úgy vélte, hogy ezek a gyermekek örökölték a militáns apák „rossz vérét”. Sokan tartanak attól, hogy ezek a gyerekek felnőve hasonló ideológiát és erőszakot mutatnak majd, mint apáik. Egy nő például arról számolt be nekem, hogy emiatt a szomszédai azzal fenyegették meg, benzint öntenek a gyermekére és felgyújtják.

A visszatérő chiboki lányokat is így fogadták?

A chiboki lányok esetében ez teljesen másképp alakult. A nyilvánosság és a láthatóság egyfajta híresség státuszt kölcsönzött nekik. Sokan közülük ösztöndíj-felajánlásokat kaptak: nigériai, sőt sokszor külföldi intézményekben is folytathatták a tanulmányaikat. A jótékonysági szervezetek szinte küzdöttek azért, hogy a szárnyaik alá vegyék őket.

Aztán voltak páran, akik úgy döntöttek, nemcsak hogy megtartják a muszlim vallást, amelyre a fogságban kényszerítették őket, de benne maradnak abban a házasságban is, melyet a harcosokkal kötöttek. Ezek a lányok azonban sokkal tovább maradtak az erdőben, mint a korábban kiszabadított foglyok, és ezért úgy tűnik, hogy a Boko Haram által teremtett élet vált normálissá számukra.

Ön nigériaiként nemzetközi szinten is sikeres. A könyveit angolra, németre, franciára és most már magyarra is lefordítják. Rendszeres szerzője a BBC-nek is. Ön szerint minek köszönhető a sikere?

Nagyon hiszek Isten kegyelmében. A világ legtehetségesebb emberei közül néhányan – kemény munkájuk és erőfeszítéseik ellenére is – észrevétlenek maradnak. Én, bár sok elutasítást kaptam, mindvégig elszánt maradtam azzal kapcsolatban, hogy író leszek. A legnépszerűbb munkáim közül néhányat (könyveket és esszéket egyaránt) többször is visszautasítottak, mielőtt végül napvilágot láttak. Ezért megtanultam megkeményíteni a bőrömet, és egyszerűen nem feladni.

A történelem során a családja érintett volt a rabszolga-kereskedelemben. Ezt a történetet sikerült valamilyen módon feldolgoznia a munkássága során?

Dédnagyapám neves üzletember volt, aki számos áruval kereskedett, többek között dohánnyal, pálmaolajjal és rabszolgákkal. 2018 óta több esszében is feltártam ezt a családtörténetet, amelyek a The New Yorkerben, a Wall Street Journalban, a BBC-ben jelentek meg.

Infó: Adaobi Tricia Nwaubani: A baobab árnyékában. 2024 Ampersand kiadó