Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak
No menu items!

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

 

A tavalyi év is kiválóan sikerült, az idei első negyedévben pedig még jobban rákapcsoltak a nyugdíjpénztárak. A magas kockázatot vállaló portfóliók már három hónap után kétszámjegyű pluszban állnak – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Kiugróan jól teljesítettek tavaly a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak, a lendület pedig az idén is kitartott. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közlése szerint az intézmények tavaly 21,2 százalékos nettó átlaghozamot értek el, lényegesen túlszárnyalva az év végén mért inflációs mutatót. A tavalyi átlaghozam 25 éves csúcsnak számított, és szinte minden alap kétszámjegyű pluszban zárt.

Az idén is folytatódott az árfolyamemelkedés a jegybank és az önkéntes nyugdíjpénztárak honlapján elérhető adatok szerint. Míg azonban 2023-ben jóformán minden alap hasonlóan magas hozamot ért el a részvénypiacok és a magyar állampapírpiac emelkedésének köszönhetően, az idén már jól látszik, hogy a kockázatos portfóliók azok, amelyek több nyereséget hoznak – hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu vezető szakértője.

A legnagyobb kockázatot vállalók teljesítettek a legjobban

Három hónap után a KSH adatai szerint tavaly decemberhez képest 2,1 százalékkal emelkedtek az árak, ez alapján az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók nagyjából felénél van reálhozam. A legalább 40 százalékban részvényeket tartó növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, közülük három is 10 százalék fölötti pluszban járt március végén (Allianz Kockázatvállaló, Alfa Mega Trend és OTP Dinamikus).

Ezek az alapok a legmagasabb részvénykitettségűek között vannak, 80-90 százalékos arányban is lehet bennük kockázatos eszköz. A többi növekedési alap is bőven az infláció fölötti árfolyam-emelkedést ért el, jellemző a 4-7 százalékos hozam három hónap alatt.

A legnagyobb pénztári alapok a kiegyensúlyozott portfóliók. A tagok többsége ezt választja, azokat pedig, akik nem választanak, ezekbe a közepes kockázatú, 25-40 százaléknyi részvényt tartó alapokba sorolják be. Jó hír számukra, hogy a reálhozam szinte mindegyik alapnál megmaradt az első negyedévben is, sőt voltak olyan portfóliók, amelyek teljesítménye kiemelkedő volt. Az OTP Kiegyensúlyozott portfóliója, amely valószínűleg a teljes hazai önkéntes nyugdíjpénztári szektor legnagyobb alapja, több mint 7 százalékot emelkedett 3 hónap alatt.

A hazai állampapírok árfolyama az idén már nem emelkedett olyan mértékben, mint tavaly. Ennek köszönhetően a jellemzően legalább 80 százalékban állampapírokat tartó klasszikus alapoké is csak kisebb mértékben nőtt, mint a kiegyensúlyozott vagy növekedési alapoké. A legtöbb klasszikus és kiszámítható portfólió is pluszban volt március végén, de a hozamuk egy-két kivételt (például az Aranykorét) leszámítva nem érte el a 2 százalékot. A jegybank honlapján lévő adatok szerint három olyan klasszikus alap volt, amelyiknek kis mértékben esett az árfolyama, de tavaly ezek is jól teljesítettek.

A magánnyugdíjpénztáraknál is vegyes a kép

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között. Ezek a legnagyobb alapok a magánkasszáknál, és jó hír, hogy az első három hónapban tapasztalt áremelkedés ütemét túlszárnyalta a teljesítményük.

A közepes kockázatú kiegyensúlyozott alapok ennél szerényebb hozamot értek el, de kivétel nélkül pluszban vannak, csak a klasszikus alapok közül találni egyet, amely enyhe mínuszban van három hónap után.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések