A teraszok, kerti kiülők, garázsbejárók, utcák, terek hatalmas felületét beton járókövek, műkő burkolatok fedik, és egyre kevesebb hely marad a természetnek, ami azzal jár együtt, hogy konzerváljuk a hőséget, és eltüntetjük a vizet, miközben a klímaváltozás miatt éppen ennek az ellenkezőjére kellene törekedni – írja az ng.24.hu.

Hollandiában néhány éve indult el az a kezdeményezés, mely szerint a lekövezett, lebetonozott felületeket igyekeznek visszazöldíteni. A járóköveket ott szedik fel, ahol valójában nincs rájuk szükség, hiszen sok helyen teljesen indokolatlanul hatalmas területeket burkoltak be kővel, betonnal, ahol nyugodtan kiszedhető a burkolat egy része.

Tineke Menalda, a betonmentesítés egyik nagykövete néhány éve alakította át a háza előtti területet, és így nyilatkozott erről: „Amikor még járókövek burkolták, eszembe nem jutott volna ide kiülni. Most, hogy kertté vált, nyáron hűvösebb, tavasszal meg egyenesen elbűvölő."


E betonmentesítésnek a települések közti versenye is van, ahol azt számolják, hogy hol tart az egy lakosra jutó megszűnt járókövek száma. A verseny márciustól októberig tart. Boldogabb ember vagy, ha zöld körülötted a környezet, így minden egyes kiemelt járókő helyén 900 négyzetcentiméter boldogság lehetősége hever" – mondta a verseny ötletgazdája.

A cél az, hogy a holland kertek négyötöd része zöldfelületté váljon; eddig az 5,8 millió kert közel 9 százaléka érte el ezt.

A kiszedett betonlapokat, térköveket újrahasznosítják például az épületek megsüllyedő, megrepedező alapjának biztosításában, ami egyébként az országban igen sok problémát okoz.

Indexkép: Pixabay