Megszépítették Amy Winehouse életét, de még így is megrázó a róla szóló film

Akit érdekelt a zenetörténet egyik legtragikusabb sorsú énekesnőjének élete, az mindent megtudhatott róla, mert könyvet írt az édesanyja és az édesapja is Amyről (azért külön-külön, mert elváltak), több dokumentumfilm is készült az életéről, a pályafutásáról a legutóbbi, amelynek címe Amy – Amy Winehouse-sztori, és amelyet Asif Kapadia rendezett, elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat 2016-ban. A legújabb feldolgozás viszont, a Back to Black még csak megközelíteni se tudta Asif Kapadia dokumentumfilmjének mélységét, amelyből egyébként egy igazán érzékeny és végtelenül tehetséges lány képe körvonalazódott, aki képtelen volt feldolgozni az elég hamar jött sikert, ráadásul kicsit se vette észre, hogy az a férfi, akit szeretett, igazából csak kihasználta őt. Bár az is az igazsághoz tartozik, hogy kapcsolatfüggőségét, depresszióra való hajlamát a mostani játékfilm is kivesézi, Jack O’Connell pedig meggyőzően alakítja Black Fielder-Civilt, aki egy sikertelen drogosként jelenik meg a filmben. Úgy tűnik, hogy kedveli Amyt, ám kettőjük között nem beszélhetünk egy érett és egymás iránt elkötelezett kapcsolatról.

Amy Winehouse egy éretlen, drogos fiúba lett szerelmes

Amy Winehouse életének drámája az, hogy a fiú, akibe beleszeretett drogfüggő volt, és nemhogy távol tartotta volna a függőségre hajlamos lányt a halálos szerektől, hanem éppen ellenkezőleg: belevitte a drogozásba. Temérdek jelenet szól arról, hogy a lány nem kapja meg a fiútól a vágyott érzelmi intimitást, de azt is látjuk, hogy Amy Winehouse meg nem képes kontrol alatt tartani dühkitöréseit. A film nem ítélkezik, de a nézőben hamar megfogalmazódik, hogy Amy Winehouse belemenekült egy olyan párkapcsolatba, amely elpusztította őt. 

Amit a film viszont alaposan körbejár az az, hogyan tud a zeneiparban érvényesülni egy végtelenül tehetséges dzsesszes hangú lány, aki ráadásul nem adja fel a személyiségét a színpadon sem, és akit – legalábbis pályája legelején – nem formál a zeneipar könnyen fogyasztható tömegtermékké. A film a legfontosabb koncertjeit mutatja, felcsendülnek a legfontosabb slágerei, de mivel nem csak néhány soros részleteket hallunk, a filmkészítők rákényszerítik a nézőt arra, hogy odafigyeljen a szövegre, és elgondolkozzon arról, hogy miről is szólnak ezek a dalok. 

Az egyik dalában még az is elhangzik, hogy az édesapja úgyis azt gondolja, hogy jól van. Mármint nem szorul támogatásra, ami egyértelműen nem igaz. A nézőben pedig megfogalmazódik az a kérdés, miért nem tudta senki megmenteni ezt a lányt. Az édesapja, aki dzsesszénekes miért nem látta, időben, hogy a lánya bajban van? Ő is csak akkor segített, amikor a lánya már egyértelműen kimondta: elvonóra akar menni. Ám mint utóbb ez kiderült, ekkor már késő volt.

Érdekes, hogy sokkal kevesebb információt tudhatunk meg ebből a játékfilmből Amy Winehouse életéről a róla szóló dokumentumfilmhez képest, azok nagy részét is fogyasztható tartalommá csomagolva. Mégis a film végén azt érezheti a néző, lehet, hogy ennyi éppen elegendő volt. Lehet, hogy ez az alkotás nem jutott olyan mélyre, mint a többi, de egy valamire egészen biztosan felhívta a figyelmet. Még pedig arra, mennyire tehetséges volt Amy Winehouse, mennyire boldogabb életet élhetett volna, ha megmarad a kisebb londoni klubok énekesének, és mennyit számít az, milyen környezetben él egy művész, vannak-e barátai, akik képesek arra, hogy tükröt tartsanak, és kimondják azt, amit mindenki lát és gondol, amit esetében még az újságok is megírtak akkor, csak éppen nem volt barát, szülő vagy rokon, aki kézen fogja a lányt, és segít neki abban, hogy erős lélekkel el tudja viselni az élet nehézségeit.

Sommásan 7/10