Magyar Pétert kiugrott maffiózóhoz hasonlították a DK–MSZP–Párbeszéd kampánynyitóján

Magyar Pétert kiugrott maffiózóhoz hasonlították a DK–MSZP–Párbeszéd kampánynyitóján
Karácsony Gergely és Dobrev Klára a DK-MSZP-Párbeszéd kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2024. április 14-én – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A kiábrándult fideszesek helyett a magára hagyott baloldali szavazókat szólítanák meg, és már az Orbán-rendszer bukását vizionálták a DK–MSZP–Párbeszéd vasárnapi kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban, ahol együtt lépett színpadra Dobrev Klára és Karácsony Gergely. Molnár Csaba bűnbánó maffiózóhoz hasonlította Magyar Pétert, Vitézy Dávid függetlensége pedig annyira őszinte szerinte, mint Várkonyi Andrea szerelme. Karácsony Gergely Budapest és a kormány kapcsolatát Észak- és Dél-Korea viszonyához hasonlította, Dobrev Klára már előrehozott választásokról beszélt.

„Mi nem holmi kormányváltást akarunk, hanem az egész Orbán-rendszert akarjuk leváltani. Orbán bukását akarjuk, ez összeköt minket” – így jellemezte a DK, az MSZP és a Párbeszéd frissen létrejött szövetségét Dobrev Klára. A három párt stratégiai együttműködést kötött pár hete. A június 9-i választáson közös EP- és fővárosi listát állítanak, de már arról is megállapodtak, hogy a 2026-os választáson közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal indulnak.

Az MSZP-s Tüttő Kata szerint nem házasságot kötött a három párt, hanem szövetséget, és nem boldogságra szövetkeztek, hanem kormányváltásra.

A vasárnapi kampánynyitó rendezvényen azonban az MSZP és a Párbeszéd politikusai úgy érezhették magukat, mint a KDNP vezetői a Fidesz-kongresszuson.

A DK volt a házigazda, ők szervezték az eseményt, egyedül Dobrev Klára neve szerepelt a színpadon, az MSZP és a Párbeszéd Karácsony Gergellyel pedig vendégként érkezett a rendezvényre. Azt, hogy ki is van hazai pályán, már az jól megmutatta, amikor az első sorban ülő pártelnökök bemutatásakor Gyurcsány Ferenc legalább kétszer akkora tapsot kapott, mint Barabás Richárd vagy Kunhalmi Ágnes.

A rendezvény az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje, Nicolas Schmit angol nyelvű beszédével indult, amelyben az ilyenkor jól megszokott frázisokat puffogtatta. Elmondta, hogy Orbán leépíti a demokratikus intézményeket, az emberi jogokat, a sajtó- és szólásszabadságot Magyarországon, és elszigetel bennünket az Európai Unión belül. Az EP-választás tétje pedig szerinte az, hogy Európa a szélsőjobb irányába indul-e el, vagy a progresszív, szociáldemokrata vonal lesz a mérvadó. „Üzenetünk az antidemokratikus politikai szereplőknek és mozgalmaknak egyértelmű: nincs együttműködés és nincs koalíció sem Orbánnal, sem a szélsőjobboldallal. Ez a mi vörös vonalunk” – jelentette ki Nicolas Schmit, miközben a DK-s nyugdíjasok minden erejükkel azon voltak, hogy el tudják olvasni a magyar fordítást a kivetítőn.

Vitézy függetlensége olyan őszinte, mint Várkonyi Andrea szerelme

Miután egyesével a színpadra szólították a DK–MSZP–Párbeszéd több mint ötven polgármesterjelöltjét, a DK-s Molnár Csaba beszéde alapozta meg a hangulatot. A párt alelnöke Kocsis Máté-stílusú standupfellépéssel igyekezett leszámolni azokkal az ellenzéki legendákkal, amiket szerinte csak kiugrott fideszesek és fotelforradalmárok terjesztenek.

Arról beszélt egyebek mellett, hogy nem létezik olyan, hogy Orbán nélküli Fidesz, aki pedig rogánozik, az csak Orbánt mentegeti. Aki csak Rogánt akarja leváltani, az „nem akarja kidobni Orbánt, csak toldozgatni-foltozgatni akarja a Fideszt”. Nem igaz szerinte az a mítosz sem, hogy a NER-rel egyetlen baj van: a korrupció. Az elmúlt években ugyanis megélhetési válság van az országban, a tankolás luxus lett, kórházba menni pedig lassan nagyobb kockázatot jelent szerinte, mint megmászni egy nyolcezres hegyet Nepálban. „Orbán nemcsak lop, hanem tönkreteszi az országot és mindannyiunkat, ezért nem fogunk össze vele” – jelentette ki a DK EP-képviselője.

Molnár Csaba a DK–MSZP–Párbeszéd kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2024. április 14-én – Fotó: Huszti István / Telex
Molnár Csaba a DK–MSZP–Párbeszéd kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2024. április 14-én – Fotó: Huszti István / Telex

Molnár nem ért egyet azzal a legendával sem, hogy ma igazi ellenzékinek azt nevezik, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott, és aztán onnan érkezett meg az ellenzéki oldalra. Aki még 2022-ben is a kormánypártokat támogatta, „az az, aminek tűnik: igazi hithű fideszes” – utalt Magyar Péterre a DK-s politikus.

„Mi nem kajtatunk kiábrándult fideszesek tömegei után, mert körülbelül annyi lehet belőlük az országban, ahány forintot önerejéből keresett meg Orbán Ráchel. Nem sok.”

Molnár arról beszélt, hogy a DK–MSZP–Párbeszéd azokat a tisztességes, meg nem alkuvó, büszke ellenzéki választókat keresi inkább, akiket magukra hagytak, akikre másodrendű ellenzéknek tekintettek az elmúlt években, és akik sosem szavaztak a Fideszre. „A kiugrott fideszesek meg nyugodtan válasszanak maguknak más pártot, van belőle elég.”

Magyar Pétert – anélkül, hogy a neve egyszer is elhangzott volna a rendezvényen – az olasz maffiából kiugrott, vádalkut kötő egykori maffiataghoz hasonlította Molnár.„Egy normálisan működő országban a pentitók jutalma a büntetlenség. […] Sehol a világon nem csinálnak a pentitókból egyetemi tanárt az erkölcstan tanszéken.” Ha meg is bocsátanak egy pentitónak, még nem lesz rögtön jó pandúr, ahhoz ugyanis erkölcsi tartás is kell – jegyezte meg.

Azt pedig annyira tartja őszintének, hogy Orbán korábbi államtitkára, Vitézy Dávid most függetlenként indul el a főpolgármester-választáson, mint Várkonyi Andrea szerelmét. „Ez olyan átlátszó, mint az uniós pénzekből telepített fideszes lombkoronasétány falevelei naplementekor” – tette hozzá.

Dobrev szerint már repedeznek az alapok, és előrehozott választás jöhet

Vitézy Dávid indulására később Karácsony Gergely is kitért beszédében. Amikor 2019-ben felkérte Vitézyt egy szakmai feladatra, akkor azzal hárított állítólag, hogy nem tudja vállalni, mert „nem engedte meg neki Orbán Viktor, és ő nem szeretne olyan katona lenni, aki Észak-Koreából menekül Dél-Koreába, de hátulról lelövik az övéi”.

„Milyen jól mutatja, hogy Budapest és a kormány viszonyában ki az agresszor, ki az, aki befogad mindenkit, aki jó szándékkal jön, és hol van prosperitás, demokrácia és jövőt féltő politika”

– mondta erről a hasonlatról Karácsony, és azt ígérte: nem fogják engedni, hogy a Fidesz visszavegye Budapestet. Akkor sem, ha fehér lovon jönnek megregulázni a bűnös várost, mint annak idején Horthy Miklós, és akkor sem, ha trójai falóval érkeznek, mint Vitézy.

„Nem dőlünk be, ócska trükk, Budapest köztársaság, és az is marad” – jelentette ki a főpolgármester, aki szerint az lesz a június 9-i választás tétje, hogy Budapest szabad város marad-e. Mint fogalmazott, meg kell őrizni a köztársaság megmaradt hídfőállásait, hogy az elkövetkező években az egész országot vissza tudják foglalni.

Dobrev Klára a DK–MSZP–Párbeszéd kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2024. április 14-én – Fotó: Huszti István / Telex
Dobrev Klára a DK–MSZP–Párbeszéd kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2024. április 14-én – Fotó: Huszti István / Telex

A júniusi választás tétjét még tovább emelte a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője, Dobrev Klára, aki már egyenesen arról beszélt, hogy a választók valójában az Orbán-rendszerről mondanak ítéletet.

„Ha az ország többsége kinyilvánítja, hogy nem kér ebből a kormányzásból, akkor előrehozott választásokért indulunk harcba, és nem nyugszunk, amíg el nem zavarjuk őket.”

Dobrev szerint a szégyen kormánya hamarabb bukhat, mint sokan gondolnák. Ő azt tapasztalja, hogy az alapok már repedeznek, és februárban elkezdett hullani a vakolat is. Nincs idő várni szerinte. Amíg ugyanis Orbán van kormányon, minden évben sok tízezer magyar hagyja el az országot, a fizetések évről évre kevesebbet érnek, az egészségügy összeomlott, és visszafordíthatatlanul tönkreteszik földjeinket, vizeinket.

„Mi biztos pont vagyunk azoknak, akik nem akarnak zsákbamacskát” – fogalmazott a DK politikusa, és arról beszélt, a szociáldemokrata-zöld szövetség a baloldali szavazóknak politizál „a naftalinszagú, piperkőc NER-elittel szemben”. A 2022-es választáson szerinte nem az ellenzéki összefogás bukott meg, hanem az önfeladás miatt szenvedett vereséget Márki-Zay Péterrel. A kudarc oka az volt, folytatta, hogy kiábrándult fideszeseket akartak megnyerni, és a kiábrándult fideszesek helyett kiábrándult ellenzékieket hagytak maguk mögött.

„Soha többé nem engedem, hogy ez megtörténjen” – ígérte Dobrev, majd arról beszélt, hogy ő nem azoknak akar megfelelni, akik tegnap még fideszesek voltak, hanem azoknak, akik kiszámíthatóságot, igazságosságot akarnak az országban. „Aki velünk van, soha nem lesz egyedül, és a végén győzni fog.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!