Belföld

Becsődölt utazási iroda, átvert ügyfelek, másfél éve tartó nyomozás, gyanúsított nincs

AFRAH MOHAMED / AFP
AFRAH MOHAMED / AFP

Becsődölt egy magyar utazási iroda, a befizetett pénzek eltűntek, a károsultak ügye már több, mint másfél éve húzódik, írta a Blikk. Az egzotikus utakat kínáló Lagun Travel 2022. augusztus 25-én jelentett csődöt, amit az azóta megszűnt honlapján közölt az oda látogatókkal. Azóta  körülbelül negyven-negyvenöt ember harcol a pénzéért.

– Az ügyfeleim esetében utazási szerződésenként 600 ezer és közel 5 millió forint körüli összegekről van szó, természetesen ez változó, aszerint, hogy milyen csomagot választottak és milyen hosszú útra fizettek be.

Az átlagos kár 1,5-2,5 millió forint között mozog.

Az ügy a napokban átkerült a Budapesti Rendőr-főkapitányságról a XIII. kerületi kapitányságra, ahol elkezdtek kiemelten foglalkozni vele. Hogy eddig mi történt, azt nem tudom – mondta a lapnak Gaál Márton ügyvéd, aki a károsultak közel felével foglalkozik. – Az elmúlt másfél év alatt nagyjából nyolcvan-száz alkalommal hívtam a rendőrséget, hogy érdeklődjek, de nem reagált senki. Tudomásom szerint nem jutottak el odáig, hogy gyanúsítottakat hallgassanak ki az ügyben, még úgy sem, hogy megadtam nekik az iroda tulajdonosainak a nevét, és ha jól emlékszem, a volt könyvelőt is megjelöltem.

A BRFK közölte, hogy csalás bűntett gyanúja miatt folytatnak nyomozást, gyanúsítotti kihallgatás nem történt. Az eljárásban a nyomozó hatóság ez idáig 45 tanút hallgatott ki.

– Ez lett volna a harmadik utunk velük, másfél éven belül, mi is a Maldív-szigetekre utaztunk volna. A csőd előtt két nappal még fogadták a lányom 200 ezer forintos előlegét, mi pedig 2,4 millió forintot fizettünk ki. Azt gondolom, hogy a tulajdonosok láthatták előre, hogy baj lesz, az alkalmazottaknak egyik percről a másikra mondtak fel. A pénzt a Takarékszövetkezeten keresztül kellett befizetni, de a megadott számlaszám nem is az utazási irodáé volt – mondta a Blikknek egy károsult.

– Az utazási iroda hiba nélkül, jó értékelésekkel, visszajelzésekkel működött. Egy idő után azonban nem tudta biztosítani a vagyoni fedezetet, emiatt több felszólítást is kapott, de ennek nem volt képes eleget tenni. Emiatt eltiltották az utazásszervezési tevékenységtől. Ezt követően

a tulajdonosok bejegyeztették a céget a Seychelles-szigetekre, és az ottani nevükre kötötték a szerződéseket

– magyarázta Gaál Márton. – Azt gondolom, láthatták, hogy valamiért már nem megy nekik úgy a szekér, ezért még begyűjtöttek annyi pénzt, amennyit tudtak és eltűntek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik