Kultúra

Közel hétszáz éves templomának felújításáért küzd Berhida: a gyűjtés lassan halad, az állam nem segít

Terbócs Attila, ill. Civertan Stúdió / Wikimedia Commons
Terbócs Attila, ill. Civertan Stúdió / Wikimedia Commons
A veszprémi egyházmegye tízmilliót adott, de ennek húszszorosára lenne szükség.

Európa-szerte egyedülállló, XIII-XIV. századi gyökerű katolikus templomának felújításáért küzd a Várpalotához közeli Berhida, a Szent Kereszt-templom felújításához szükség 150-200 milliós költség azonban hosszú ideje nem akar összegyűlni – írja a Műemlékem.hu.

A lap szerint a hatezres település egy lakója, Simon Gyula által indított petíciót mostanra több mint hatezren írták alá, ez azonban nem hozott eredményt: a Status Quo Berhidán csoport nevében született aláírásgyűjtést annak elindítása előtt az illetékesekhez is eljuttatták,

az onnan mostanáig érkezett egyetlen válasz azonban elutasító volt, okként pedig a forráshiányt jelölték meg.

Az ügyben az első aláírások összegyűlése után a veszprémi főegyházmegye ugyan aktivizálta magát, tízmillió forint azonnali elkülönítése, illetve egy közadakozás indítása azonban nem hozott eredményt.

Simon a Műemlékemnek elmondta: továbbra sem adja fel a reményt, rövidesen pedig ismét keresni fogja a minisztériumot, és jelzi, hol tart az aláírások száma, rövidesen pedig legalább a legszükségesebb munkálatok megkezdését szeretnék elérni.

Ez a legutóbbi szerencsétlen felújítás eredményezte, hiszen

az addig döngölt padlót lekövezték, a talajvizet pedig az épület azóta szivacsként tartja magában.

Terbócs Attila / Wikimedia Commons

A templom egyediségét az utcán állva nem lehet észrevenni, az egyhajós épület különlegességét ugyanis a hajó boltozata feletti tetőszerkezet adja, az ugyanis

nem a középkori szokás szerint, fából, hanem kőből született, a cserepeket pedig a nyeregtetőként készített falazatra erősítették fel.

Terbócs Attila / Wikimedia Commons

Az írás hozzáteszi: emiatt úgy tűnhet, mintha az 1759-ben bővített és kis mértékben átépített templom fejjel lefelé állna, hiszen

az ember úgy érzi, hogy a pince nem a hajó alá, hanem fölé került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik