Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Irán tévedése

2024. április 14. - Szele Tamás

Nagyon nehéz megmagyarázni, pontosan mi történt tegnap Izrael légterében, valószínűleg az ismert hadtörténet legnagyobb tévedésével találkoztunk, mindenesetre Irán légitámadásának történelmi jelentőségű következményei lesznek. Nem is értem Khameneit, de az IRGC-t sem: ezt meg se lett volna szabad próbálni. Soha nem fogjuk megérteni... Tekintsük a tényeket.

izraeli_vadasz2_aprilis_14_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

A jelentések szerint – ez most több forrást is összefoglal – az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtestének (IRGC) légiereje április 13-án Irán területéről indított nagyszabású drón- és rakétatámadást, amely iráni területről vette célba Izraelt. Ez az első alkalom, hogy Irán közvetlenül iráni területről támadta meg a zsidó államot. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője Brig. Gen. Daniel Hagari megerősítette, hogy Irán drónokat, majd rakétákat indított iráni területről Izrael felé. Az IRGC április 13-án jelentette be az „Igazi ígéret” művelet kezdetét. Az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács jóváhagyta a támadást, és az IRGC légiereje a fegyveres erők vezérkarának felügyelete alatt hajtotta végre a támadást. Az IRGC több száz drónt indított Izrael felé, köztük Shahed–136 öngyilkos drónokat. A támadás legalább három hullámból állt, több órán keresztül. Az izraeli média arról számolt be, hogy az IRGC a nyugat-iráni Kermanshah tartomány Kermanshah városából és a Hormozgan tartománybeli Dokuhból indította a műveletet. Az Iran International információi szerint 185 drónról és 146 ballisztikus rakétáról volt szó.

Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Izrael és Jordánia az izraeli média és több, az izraeli médiának nyilatkozó, meg nem nevezett forrás szerint időben megkezdte a drónok és rakéták elfogását az izraeli légtéren kívül. Hagari, az IDF szóvivője egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy Irán több mint 200 drónt, cirkálórakétát és ballisztikus rakétát indított. A repülésellenőrző radarállomások jelentették, hogy az Irán, Izrael, Jordánia, Irak és Libanon feletti légtér le van zárva. Irán állandó képviselete az ENSZ mellett az X-en (Twitter) azt közölte, hogy a műveletet válaszul indították az április 1-jei izraeli légicsapásra, amely az IRGC damaszkuszi tisztviselőit vette célba. Az iráni képviselet azt írta, hogy az iráni „Igazi ígéret” hadművelet „befejezettnek tekinthető”.

Úgy tűnik, hogy az iráni úgynevezett „Ellenállás tengelyének” tagjai az iráni támadások első hullámával egyidejűleg Izrael ellen irányuló támadásokat hajtottak végre. A libanoni Hezbollah azt állította, hogy „tucatnyi” Katyusa rakétát lőtt ki egy izraeli rakéta- és tüzérségi bázisra a Golán-fennsíkon. Szintén az Iran International szerint ez a „több tucat” 55 darab irányítatlan rakétát jelent, a támadás azonban nem okozott semmiféle kárt.

A houthik két promóciós videót tettek közzé Izrael elpusztításáról az iráni dróntámadási hullám alatt, de a cikk írásakor nem vállaltak felelősséget semmiféle támadásért. Az Irán által támogatott iraki milícia, a Faylaq al Waad al Sadiq (Igaz Ígéret Hadtest) április 13-án gratulált az Iraki Iszlám Ellenállásnak az Izrael elleni támadásban való részvételhez. Az Iraki Iszlám Ellenállás mindezidáig nem tud arról, hogy részt vett volna a támadásban.

Az Irán által támogatott Badr szervezet egy grafikát tett közzé, amelyben az Irán Izrael elleni támadását ünnepelte, mondván, hogy „a bűnözők között vagyunk, akik bosszút állnak”, ami arra utal, hogy a milícia meghatározatlan minőségben támogathatta az Izrael elleni támadást. Mondjuk az igaz, hogy bűnözők, de az arab világban is ritka ezt így, ilyen nyíltan vállalni (lehet talán fordítási hiba is, de ha mégsem az, akkor igen szép).

Az izraeli háborús kabinet április 13-án ült össze Tel-Avivban, és továbbra is ülésezik. Izrael a drónok első hullámának indítása után azonnal meghozott bizonyos megelőző intézkedéseket. Lezárta légterét az első hír érkezése után. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) több bázist evakuált, más helyekre repülőgépeket telepített, és növelte a légvédelmi készültséget. Az IDF utasította az északi határa mentén, a Golán-fennsíkon, Éjlátban, Dimonában és Nevatimban (Negev régió) élő lakosokat, hogy maradjanak az óvóhelyeken.

Irán figyelmeztette Izrael partnereit, különösen az Egyesült Államokat és Jordániát, hogy ne avatkozzanak be Irán Izrael elleni támadásába. A Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácshoz kötődő média figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne avatkozzanak be az iráni támadásba, azt állítva, hogy Irán ballisztikus rakétaplatformokat készített elő „több, a térségben lévő amerikai bázis célba vételére.” Az iráni állandó ENSZ-képviselet hasonlóképpen figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy „maradjon távol” az Irán és Izrael közötti konfliktustól. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság e cikk írásakor több mint 100 drónt fogott el az izraeli légtéren kívül. Az IRGC-hez kötődő média külön figyelmeztette Jordániát, hogy az lesz Irán „következő célpontja”, ha részt vesz az iráni támadásra adott izraeli válaszlépésben. Ezzel szemben részt vett. Mohammad Reza Ashtiani iráni védelmi miniszter dandártábornok arra figyelmeztetett, hogy Irán „határozott választ” fog adni minden olyan országnak, amely lehetővé teszi Izrael számára, hogy légterét vagy területét használja egy Irán elleni ellentámadás végrehajtására. Az izraeli média arról számolt be, hogy jordániai repülőgépek lelőtték az Izrael felé tartó iráni drónokat Észak- és Közép-Jordánia felett. A jordániai média ugyanezt jelentette.

Az Izrael elleni iráni támadás összetétele hasonló az Ukrajna ellen többször is célba vett orosz csapások összetételéhez. Ezek az orosz csapások megpróbálták meghatározni az optimális csomagot a nyugati lég- és rakétavédelem áthatolásához. Oroszország ballisztikus és cirkálórakéták kombinációival kísérletezett az iráni drónok mellett Ukrajnában. A drónok és rakéták iráni használata azt mutatja, hogy Irán hogyan tanul az orosz harcmodorból, hogy egyre veszélyesebb és hatékonyabb csapáscsomagokat dolgozzon ki Izrael ellen. Irán a Vörös-tengeri houthi támadásokat is felhasználta az iráni dróntaktikák finomítására az amerikai haditengerészet légvédelmének tesztelésével. A folyamatban lévő iráni támadások lehetőséget biztosítanak Iránnak a különböző csapássorozatok hatékonyságának értékelésére, hogy megértse, hogyan lehet hatékonyabban kikerülni és legyőzni az amerikai légi és tengeri védelmet.

Az Iszlám Forradalmi Gárda Haditengerészete (IRGC) április 13-án lefoglalt egy portugál zászló alatt közlekedő, Izraelhez kötődő kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban, valószínűleg az Izrael elleni nem hivatalos blokád bevezetésére irányuló kampány részeként. Az IRGC által ellenőrzött média közzétett egy videót, amelyen az IRGC haditengerészet erői helikopterről támadják az MSC Aries-t. Az MSC Aries tulajdonosa a Zodiac Maritime hajózási társaság, amely az izraeli milliárdos Eyal Ofer tulajdonában van, és a hajót a Mediterranean Shipping Company (MSC) számára bérelte. A hajó tulajdonosai megerősítették, hogy az MSC Aries-t, amely az Egyesült Arab Emírségekből (UAE) Indiába tartott, „iráni hatóságok szállták meg” és „Irán felé térítették el útvonaláról.” Az IRGC által ellenőrzött média hangsúlyozta, hogy az MSC Aries lefoglalásának „semmi köze Irán megtorló intézkedéséhez” Izrael ellen az április 1-jei izraeli légicsapás miatt, amely során hét IRGC-tisztviselő halt meg Damaszkuszban.

Az MSC Aries lefoglalása az IRGC haditengerészetének részéről az Egyesült Arab Emírségeket érő fokozott iráni fenyegetések idején történt. Az IRGC haditengerészetének parancsnoka, Ali Reza Tangsiri ellentengernagy nemrégiben azt állította, hogy Izrael jelenléte az Egyesült Arab Emírségekben fenyegeti Iránt, és április 9-én a libanoni Hezbollah által ellenőrzött médiának adott interjúban megismételte a Hormuzi-szoros lezárásával kapcsolatos, régóta fennálló iráni fenyegetést. Izrael egyre inkább egy szárazföldi kereskedelmi útvonalra támaszkodik, amely Haifát Jordánián és Szaúd-Arábián keresztül Dubajjal kötné össze, hogy kompenzálja az Éjlát kikötőjének a houthik hadjárata miatt csökkenő kereskedelmi tevékenységét. Teherán és regionális szövetségesei azzal fenyegetőztek, hogy megszakítják a Perzsa-öbölhöz vezető izraeli szárazföldi kapcsolatot. Az iráni állami média és az Irán által támogatott iraki milíciák bírálták az Egyesült Arab Emírségeket, amiért megengedik Izraelnek, hogy a területén keresztül kereskedelmet folytasson. Az Irán által támogatott iraki milíciák kifejezetten felszólítottak Izrael Jordánián keresztül vezető „szárazföldi hídjának” lebontására. Az IRGC haditengerészete talán kifejezetten az Aries MSC-t vette célba, hogy növelje a nyomást az Egyesült Arab Emírségekre, hogy szakítsák meg a gazdasági kapcsolatokat Izraellel.

Egyelőre ennyit tudunk, de ez is épp elég – mi következik a történtekből? Első sorban azt mondanám, hogy ez több volt, mint bűn: hiba volt. Nincs a hadtörténetnek az a klasszikusa, Szun-cétől Churchillig, ideértve Clausewitzet és Moltkét is, aki ilyen támadást mert volna indítani annak biztos tudatában, hogy visszacsapás következik. A támadás mértéke arra mutat, hogy az IRGC vezérkarában finoman szólva sem képzett emberek pusztítják a levegőt: lehet, hogy csak ennyi bevethető fegyverük volt? Ezt el lehet hárítani, amint meg is történt. Talán nem kellett volna mindent odaadni a Kremlnek.

Politikai szempontból nagyon érdekes, hogy Jordánia és Szaúd-Arábia exponálta magát Izrael mellett, ahogyan az sem elhanyagolható, hogy egyes iráni proxy-erők mintha magyaráznák a bizonyítványukat, természetesen nem a libanoni Hezbollahról van szó, nekik nincs is mit magyarázni. Nem szeretnék jósolni, de Irán belpolitikája valószínűleg heteken (vagy napokon) belül csődöt fog mondani, az országban borzalmas a szegénység, hatalmas az elégedetlenség, szóval szerintem komoly tüntetések várhatóak, és Irán maradék külkereskedelme is leáll, ami éhínséget fog hozni.

Miért nem használtak nukleáris fegyvert? Nos, nem azért, amiért mi, nyugatiak borzadunk ennek még a gondolatától is, egy olyan rendszer, ami arra épül, hogy az alapítója több, mint ezer éve elrejtőzött, de köszöni szépen, él, és majd előjön, ha olyan kedve támad, semmitől sem riadna vissza. Ahol kislányokra lőnek sörétes puskával, ott minden elképzelhető. Inkább az lehet az oka, hogy Iránnak vagy van nukleáris fegyvere, vagy nincs, de ha van, nagyon kevés lehet, talán ha kettő-három, és nincs mire feltenni. Ha a légvédelem így képes leszedni a ballisztikus rakétákat, Izrael légterén kívül, nagy veszteség és még annál is nagyobb blamázs lenne elveszíteni egy ilyen eszközt.

Nos, mi történik, ha megbukik az Iszlám Köztársaság? Elvileg semmi különös, valószínűleg az ifjabb Pahlavi lesz az elnök, azonban Oroszország nem kap több fegyvert, lőszert, és rá kell jönnie, hogy lett egy hosszú, közös határa a Nyugattal – keleten. Kína bölcsen elhatárolódik majd, és Törökország jót nevet a markába.

Összegezve: Khamenei valószínűleg megbukott és vele együtt a rendszere is. A Közel-Kelet politikai és katonai földrajza át fog rendeződni.

Ez a támadás ostobaság volt.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása