Mennyi idő alatt eszik meg egy kotló macskabagoly egy patkányt, és mindez hogy néz ki? Mit művelnek a borzok, amikor senki sem látja őket? Milyen hangot ad ki a róka? Csupa nyomasztó kérdés, ami már mindannyiunkban felmerült, de választ komolyan (legalábbis ezek közül az utolsóra) csak a norvég viccegyüttes, az Ylvis kereste. Na meg Robert E. Fuller brit festő és természetfilmes, akinek a története legalább olyan izgalmas, mint a videói, és aki gyerekkora óta töretlen lelkesedéssel figyeli a Brit-szigetek állatvilágát, és erről szerencsére a blogján és Youtube-csatornáján is rendszeresen tudósít.

Ki?

Fuller eredetinek festőnek készült, de a családi háttere szinte kötelezte rá, hogy legfőbb témájának az állatvilágot válassza: apja gazdálkodóként is törekedett arra, hogy az észak-yorkshire-i farmján a vadvilág is virágozzon, sőt maga is lelkes természetfotós volt. Fuller nem teljesített valami jól az iskolában, rajzolni viszont szeretett, ezért 15 éves korában ezt a karriert választotta, és 1994-ben kitüntetéssel végzett a Yorki Egyetem művészeti karán.

A hagyományos festészet nem tetszett neki, élő modell alapján viszont nem igazán lehet madarakat, rókákat és efféléket rajzolni, ezért is fordult a figyelme a filmezés felé: azokat a részletgazdag festményeket, amelyekről később ismert lett, videófelvételek alapján készítette. Ebből viszont nem biztos, hogy meg lehet élni – legalábbis Fuller nem bízott abban, hogy a művészetből megkeresheti a kenyérre valót, így több mindennel is próbálkozott, míg végül kikötött a jelenlegi karrierjénél. A története némileg Gerald Durrellére emlékeztet: még nem tudta, hogy pontosan mit akar csinálni, de abban biztos volt, hogy köze lesz az állatokhoz, így először a Chesteri Állatkertben vállalt munkát – és közben lefestette az állatkert lakóit.

Az üzlet hamar beindult: az állatkerti képeivel ezer fontot keresett, a későbbi kiállításain pedig minden festményét elkapkodták. Jelenleg az oldalán egy-egy eredeti Fuller 13 és 17 ezer font körüli összegért keres gazdát, de megnyugtatják a leendő vevőket, hogy a festő minden apró részletet tanulmányoz, mielőtt megörökítene egy állatot, így mindenki biztos lehet benne, hogy az adott fácán pont úgy szállna fel az életben is, mint a festményen.

Ehhez viszont az állatok alapos megfigyelésére van szükség, lehetőleg videón: Fuller az egyetemen egy Minolta 7000-es kamerát használt, de mint a csatornáján is látható, az eszközparkja később jelentősen bővült (a cuccairól itt ír bővebben). Ahhoz, hogy alaposabban megfigyelje az állatokat, Fuller egy némileg lepusztult farmot gyakorlatilag vadasparkká alakított, méghozzá úgy, hogy a fészkelőodúkat és a borzüregeket is bekamerázta.

Mit?

Fuller amellett, hogy továbbra is fest, illetve a világ több pontján forgatott már természetfilmeket, szorgalmasan tudósít a yorkshire-i birtokon zajló eseményekről – a blogja néhány naponta frissül, hol azzal, hogy Bomber, a hím macskabagoly hozott egy patkányt a tojónak, Lunának (nagyjából egy perc alatt eszi meg), hol azzal, ahogy egy megözvegyült sólyom (Jenny) új párt keres magának. És ez még csak a jéghegy csúcsa: Fuller most már megengedheti magának azt is, hogy ne csak a szomszédban készítsen felvételeket, így oroszlánokat és elefántokat is filmezhetett Afrikában és tukánokat fotózott Dél-Amerikában.

A legnagyobb dobása mégis az, ahogy nyomon követi a brit baglyok-borzok-sólymok életét, amelyeknek rendszerint nevet is ad – természetfilmet egy csomót láthat az ember, de azt már egészen más követni, hogy hogy alakul Bomber és Luna, illetve Jeff és Jenny élete. A filmek addiktívak, időhiányosoknak viszont vannak rövid videók is, mint például az, amikor egy gyöngybagoly-fióka életében először hall mennydörgést. A cukiságok mellé rengeteg dráma is párosul: a sólyomapa eltűnik, a bagolyfiókák elárvulnak, a természet kegyetlen. Fuller azért egyfajta ellen-Attenborough módjára bele is nyúl a történetbe: nem elég, hogy odúkat telepít, még segít is, ha baj van, erről szól a megmentett sünök (Needles és Pins) vagy hermelinek története is. Még a narrátor (Fuller) hangsúlyozása is hasonlít a természetvédelem pápájának stílusára, bár a jelenetek alá játszott zene már nem – az valami olyasmi, amit az ember éppenséggel elalváshoz tudna hallgatni, amikor azt nézi, hogyan boldogulnak a madarak az odúban. Ha egy bagoly tudna gitározni, az pont ilyen lenne. A legérdekesebb talán Luna és Bomber története, akik profi nevelőszülőkké váltak, és az út mellett begyűjtött szerencsétlen kisbaglyokon segítettek, de egy csomószor bajba is kerültek, például akkor, amikor egy gonosz csóka megpróbálta őket kinyírni.

Hol?

Fuller javarészt ott tevékenykedik, ahol felnőtt – Yorkshire-ben, itt van a galériája, illetve innen sugározza az élő streamjeit is (Fotherdale-ből és Ash Woodból). Minden északi, déli, keleti és nyugati egyéb kirándulása ellenére is ragaszkodik a földhöz, ahol felnőtt, és ahol kétéves kora óta megfigyeli az őshonos madarakat és emlősöket, bár az is valószínű, hogy a tizenpárezer forintos eredeti képek, az olcsóbb bögrék, nyomatok és egyebek forgalmazása azért már jelentősen több időt hagy neki az állatokkal való mókolásra, mint amennyi pályakezdőként jutott neki. Az biztos, hogy kevesen tudnak olyan látványos, rejtett kamerákkal felszerelt odúkat biztosítani a yorkshire-i baglyoknak, mint ő.