Ez az űrteleszkóp a világ legnagyobb fényképezőgépe

LSST, űrteleszkóp, fényképező
A világ legnagyobb digitális fényképezőgépe, az LSST űrteleszkóp.
Vágólapra másolva!
A különleges készülék akkora, mint egy autó, és nem szokványos célokat szolgál. Az LSST űrteleszkóp jövőre kezd fotókat készíteni.
Vágólapra másolva!

A "nagy fényképezőgépről" a legtöbb embernek a profi fotósok táskában hordott, méretes objektívekkel megtámogatott masinái ugranak be. Azonban még ezek is nevetségesen aprónak tűnnek a világ legnagyobb fényképezőgépe mellett, amely most készült el. 
Az LSST (Legacy Survey of Space and Time) fantázianevű berendezést nem egy hagyományos gyártó tervezte meg és készítette el, hanem az USA Energiaügyi Minisztériumának egyik laboratóriuma. A készülék pedig nem arra szolgál, hogy  a vacsorát fotózgassa vele bárki, vagy a koncertről, sporteseményről vagy aranyos nyuszikáról készítsen vele képeket.

LSST, űrteleszkóp, fényképező
Nagyobb, mint egy terepjáró

Arra tervezték ugyanis, hogy a mélyűrt vizsgálja, és ennek megfelelően a kialakítása sem hétköznapi.  A hagyományos kameráktól eltérően az LSST-t nem lehet a nyakba akasztani, hiszen konkrétan akkora, mint egy SUV, és szerény 3,3 tonnát nyom.

Hol és mit csinál?

A világ egyik legszárazabb helyén, a chilei sivatagban található Rubin Obszervatóriumban lel majd otthonra, ahol összekapcsolják a Simonyi Survey Teleszkóppal. Ez a nevét a magyar származású Charles Simonyiról kapta, akinek gáláns támogatása nélkül sosem születhetett volna meg ez a szintén egyedülálló berendezés. Az integrációt követően pedig megszületik a világ leggyorsabb nagy távcsöve, amely mindössze 20 másodperc alatt fordítható el 180 fokkal. 

LSST, űrteleszkóp, fényképező
Az űrteleszkóp különleges berendezés óriási felbontású képek elkészítését biztosítja

Az LSST kamera feladata pedig az lesz, hogy óriási felbontású fényképeket készítsen az űrről. A képei olyan részletesek, hogy ha 25 kilométeres távolságból lőnének fotót valamiről, akkor azon meg lehetne találni egy golflabdát is!

Amennyiben minden jól megy, akkor több galaxisról készíthet képet majd, mint ahány ember él a földön jelenleg! 

A tervek szerint a berendezés teljesen automatizáltan szkenneli majd végig az eget. A fotókat egy online adatbázisba töltik majd fel, ahonnan azokat bárki elérheti a megfelelő jogosultságok birtokában. Ez pedig azt jelenti, hogy a tudósok, csillagászok munkája sokkal egyszerűbbé és könnyebbé válik. Nem kell már személyesen felkeresniük az obszervatóriumot, elfelejthetik a hosszas engedélykérési és adminisztrációs procedúrát. Azaz röviden és velősen: A munkájuk gyorsabbá és hatékonyabbá válik. 

Milyen változást hozhat az új űrteleszkóp?

Az ehhez hasonló, ám fejletlenebb eszközök segítségével a csillagászok és az űrkutatással foglalkozó hivatalok mintegy 1,2 millió aszteroidát azonosítottak a Naprendszerünkben. Az új berendezés segítségével azonban rövid időn belül jó eséllyel már 5 millió kisbolygó lesz ismert. Az előrejelzések szerint a távoli Neptunusz bolygón túli jeges világok, az úgynevezett"transz-neptunikus objektumok" és törpebolygók száma körülbelül tízszeresére fog nőni. És ha létezne a misztikus X-bolygó a Plútón túl, akkor jó eséllyel végre azt is meg fogják találni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!