A Sándor palota ma az államfői hivatalt jelöli, azaz a hivatal elnevezése az épület eredeti megnevezését veszi át, hasonlóan, mint az amerikai Fehér Ház vagy a párizsi Élysée palota. De miért Sándor palota? Kik voltak a Sándorok, akiknek utolsó férfi tagja egy igen ellentmondásos személyiség volt?

A Sándor család birtoklevelet 1456-ban kapott, majd pár évszázaddal később, 1706-ban bárói, 1787-ben grófi rangot nyert. A Várban álló palotát Sándor Vince gróf kezdte el építeni 1803-ban, teljesen 1806-ban készült el. A család itt is lakott, sőt a palotának föld alatti járata volt a szomszédos Várszínházhoz, azért, hogy Sándor Vincének ne kelljen az utcára kilépnie, ha a színházba látogatott. Azonban nem csak ez az egy jelentős kastélya volt a családnak, mert Budapesttől nincs messze a csodálatos főúri rezidenciájuk, a bajnai Sándor-Metternich kastély.

A család leghíresebb, illetve leghírhedtebb férfi tagja, Sándor Móric gróf volt, aki extravagáns életvitele miatt európai hírre tett szert már életében is. Ő volt az Ördöglovas. Egyben a család utolsó férfi tagja, vele apai ágon kihalt ez a több százéves család.

Gróf volt napszámos keresztapával

Sándor Móric 1805-ben született, nem máshol, mint a budai Várban álló Sándor palotában. Egyes források Bajnát, vagy a felvidéki Nyitrabajnát is megemlítik születési helyként, de Merényi-Metzger Gábor a Sándor Móric életének anyakönyvi forrásai című tanulmányában idézi keresztelési anyakönyvi bejegyzését, amit Budán, a budavári főplébániában állítottak ki. Érdekesség, hogy a főúri családba született Móric keresztapja egy napszámos, Lisska György volt.

Sándor Móric Josef Kriehuber 1844-es metszetén
Forrás: Wikipedia

Sándor Móric nem volt szokványos gyerek, vézna, gyenge alkattal rendelkezett, de miután bátyja 1819-ben váratlanul elhunyt, ő lett az örökös. Nagy szenvedélye – amitől fiatal korában, 17 éves koráig gyenge testalkata miatt tiltották – a lovak voltak. Nem ivott, nem kártyázott, nem hajtotta a nőket, mindene a lovak voltak. Már 1822-ben három egymás mellett álló kocsi felett ugratott át a mai Deák Ferenc utcában, majd 1825-ben Pozsonyban a királyi párt szórakoztatta lovas trükkjeivel.

Az Ördöglovas nevet Angliában ragasztották rá, miután betört egy addig betörhetetlennek tartott lovat, és egyéb trükkjeivel itt is elkápráztatta az embereket. Angliában több akkori világcsúcsot is megdöntött akadályugrásban. Hihetetlen népszerű lett ezzel a tudásával, egyfajta korabeli „celebbé” vált annak ellenére, hogy nem volt tulajdonképpen képzett lovas, nem tanult meg szabályosan lovagolni. A lovak iránti hóbortja odáig terjedt, hogy egyik lovának, Tatárnak doktori címet szerzett, ugyanis egy német egyetem anyagi gondjain úgy próbált segíteni, hogy pénzért árult diplomákat, Sándor Móric pedig a lova számára vásárolt egyet.

Átugratott Metternich lányán, majd elvette

Szinte mindenhová lovon közlekedett, előfordult, hogy főúri palotákba, sőt azok emeletére is lovon ment be. A legenda szerint egy lovas trükknek köszönhette megismerkedését a feleségével is, ugyanis egyszer egy nyitott hintó felett ugrott át, amiben nem más ült, mint Klemens Wenzel Lothar von Metternich herceg, birodalmi kancellár lánya, Leontine Metternich-Winneburg, aki elámult a fiatalember lovaglótudásán és magán a fiatalemberen is. A viharos találkozásból szerelem lett, majd 1835-ben házasság, azaz Sándor gróf apósa nem volt más, mint a birodalom legnagyobb befolyással és hatalommal rendelkező személye.

A Sándor palota 1894 körül
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.012

Mivel kiskorában nemcsak a lovaglástól, hanem a tanulástól is távol tartották, ezért rendszeres oktatásban nem részesült – még úgy sem, ahogy a korabeli főúri csemeték, azaz házitanítók révén – e hiányosságát felnőttként nagyon gyorsan pótolta, például saját erőből tanult meg olaszul és franciául. Tehetséges zenész is volt, megtanult zongorázni, a kedvence azonban a citera volt, nemcsak játszott e hangszeren, de 99 darabot is szerzett citerára.

Sándor Móric egy lovas attrakciója Die Gartenlaube című német újságban
Forrás: Wikipedia

A grófról számos anekdota is fennmaradt, ezek közül az egyik szerint Bécsben fogadott arra, hogy onnan ellát Bajnáig. Persze nem hitték el az előkelő társaságban. Sándor összehordatott egy nagy halom fát egy bajnai dombra, és meghagyta, hogy pontosan mikor gyújtsák meg. Az adott időben ő már Bécsben volt, az adott kávéházban, persze a fogadás résztvevőivel együtt. A meggyújtott fa fénye valóban látszott, így a legenda szerint megnyerte a fogadást.

Bár amit lehetett, lóháton intézett, a mindennapi tevékenységeit nem hanyagolta el, igazgatta birtokait, kezelte vagyonát, ami nem volt jelentéktelen. Itt is a ménes volt az első, sok birtoktestet, vagyontárgyat, így 1831-ben a Sándor palotát eladta a Pallavicini családnak, és a befolyt összeget a ménese fejlesztésébe forgatta. A bajnai kastély volt az otthona, amit Hild József tervei szerint építtetett át. A belső díszítésben, olasz hatás érvényesült, azt a milánói Scala díszlettervezője, Alessandro Sanquirico készítette, akivel Sándor Móric itáliai útján ismerkedett meg.

Először ő akart hidat a Dunára

Első angliai útján, 1828-ban azonban nem csak a lovakkal törődött. Kapcsolatba lépett ugyanis a kor egyik legjelentősebb mérnökével Sir Marc Isambard Brunellel, aki a bristoli Clifton hidat is tervezte, valamint a Temze alatti első alagutat is építette.

A találkozó a magyar gróf és az angol mérnök között nem volt öncélú, Sándor Móric ugyanis egy Pest és Buda közötti híd tervezéséről tárgyalt a mérnökkel.

Ismerős? Egy magyar főúr egy angol mérnökkel fog össze a pest-budai állóhíd építésére?

A helyzet kísértetiesen hasonlított ahhoz, ami 4 évvel később Széchenyi István és William Tierney Clark között lezajlott, annyi eltéréssel, hogy Brunel akkor ismertebb és elismertebb mérnök volt, mint Clark, ugyanis Anglia vezető 4-5 építőmérnöke között tartották számon. Sándor már korábban is foglalkozott a híddal, 1827-ben egy rókavadászaton beszélgetve mondta Széchenyinek – aki még ekkor az Akadémia alapításával volt elfoglalva –, „hogy olyasmire, mint az Akadémia, egy krajcárt sem akar adni etc., viszont egy hídra, vagy hasonlóra kész volna fél vagyonát áldozni” – áll Széchenyi naplóbejegyzésében.

A kijelentést tett követte, elutazott Angliába és felkereste az egyik leghíresebb mérnököt, ráadásul magával vitte az összes rendelkezésre álló adatot a Pest és Buda közötti Duna szakaszról. A tárgyalások komolyságát mutatja, hogy Brunellnek ezek az adatok nem voltak elegendőek, ezért Sándor Széchenyinek írt, hogy további adatokat kérjen. Széchenyi József nádorhoz fordult, aki a Helytartótanács főépítészeti igazgatóságát utasította a kért adatok összeállításéra.

Sándor Móric Tatár nevű lován
Forrás: Wikipedia

A kérés 1828 június végén érkezett, és azt, milyen részletességű adatokat két Sándor Móricon keresztül Brunel jól mutatja, hogy az összeállítást csak decemberben tudták elküldeni. Ezen adatok tartalmazták a Duna és a városok térképét, a Duna mélységadatait, három keresztszelvényen, de voltak információk a jégről, a folyón közlekedő hajók méreteiről, de még a munkások béréről is, valamint a beszerezhető anyagok, a vas és a fa magyarországi áráról, valamint arról, milyen terheket kellene elviselnie a hídnak.

Brunel ez alapján késztette el javaslatát és leírását, amely egy 5 nyílású függőhidat tartalmazott, amelyet számítása szerint Angliában 20 000 fontból lehetett volna megépíteni, de a magyarországi kivitelezési árat az angol mérnök nem akarta megbecsülni, ezt meghagyta a magyar szakembereknek. A tervek 1829 júniusára készültek el, és azt nem Sándor, hanem Széchenyi mutatta be a nádornak.

Azonban ez a terv nem valósult meg. Sándort ez nem törte le (később Széchenyi hídépítési tevékenységét aktívan támogatta), tovább folytatta megszokott életét. Ahogy fentebb írtuk 1835-ben elvette Metternich Leontine-t, akitől két gyermeke született, de fia fiatalon, 7 évesen elhunyt.

Nagy vagyonából adakozott is, a Lánchíd építéséhez is hozzájárult, de adakozott szegényápolásra, a Nemzeti Múzeumnak, gyerekkórháznak is (végrendeletében a könyvtárát is a Nemzeti Múzeumra hagyta). A politika azonban hidegen hagyta, a forradalom és a szabadságharc eseményeibe semmilyen módon nem folyt bele.

Életében sorsdöntő fordulat 1850-ben következett be, egy lovasbravúr során nagyot bukott, és a fejét beütötte egy vasrácsba. Nem ez volt az első sérülése, a lábait többször is eltörte, ahogy a kulcscsontját vagy a bordáit is. A lábai a sok sérüléstől a legkisebb terheléstől is kibicsaklottak. Azonban az 1850-es baleset más volt. A fejsérülés hatására néhány nap múlva önkívületbe esett, és amikor magához tért, nem volt már teljesen önmaga. A dühöngő főnemest egy prágai elmegyógyintézetbe szállították.

Innen ugyan nem sokkal később hazamehetett, de már nem volt többé a régi. Ugyan a lovaival és a ménesével aktívan foglalkozott, de a betegsége egyre inkább elhatalmasodott rajta, végül Döblingbe szállították, és itt hunyt el 1878-ban. (Felesége már 1861-ben elhunyt)

Mivel fia, Leó 7 évesen 1843-ban elhunyt, a Sándor család apai ágon kihalt. Sándor Móric lánya, Paulina, aki 1836-ban született, nagybátyjához ment férjhez, és az európai elit ismert, közkedvet személyisége lett.