Milyen szaga van a világűrnek?

Űrhajós az űrben
Forrás: NASA / Unsplash

Tech

A legizgalmasabb meccs is tűéles képen az igazi

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Természetesen elég nehéz helyzetben lennénk lehúzott szkafanderrel a világűrben, azonban így is van pár lehetőségünk arra, hogy megállapítsuk, milyen szaga is lehet a kozmosznak.

A legegyszerűbb módja ennek, ha egy űrséta után az asztronauta megszagolja a ruháját. Vagy ahogy 1965-ben Ed White és James McDivitt amerikai űrhajósok tették a Gemini 4 küldetés során: ők űrhajójukból kiengedték a levegőt, kinyitották a kabin ajtaját, majd űrsétájuk befejeztével a légnyomást helyreállítva, a sisak levétele után égett szagot éreztek. Mivel ez volt az első ilyen dokumentált eset, számukra elég rémisztő volt a helyzet addig a pontig, míg rá nem jöttek, hogy nem az űrhajó meghibásodásáról van szó.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

A későbbiekben minden hasonló jellegű küldetés során erről a jellegzetes szagról számoltak be, amit az űrhajósok sokféleképpen fogalmaztak meg, de jellemzően mindig az égett kifejezést használták. Füstölő grillhez, égett faszénhez, elégetett puskaporhoz, sült húshoz, odaégetett sütihez hasonlították, de olyan is akadt, aki a hegesztés utáni szagot vélte felfedezni.

Égő faszén
forrás: Jaco Pretorius / Unsplash

Az űr vákuumjában évmilliókig vándorló részecskéknek a kutatók szerint azért van ennyire markáns illata, mert a Naprendszerünk tele van szénvegyületekkel. Érdemes megemlíteni, hogy a NASA meg is próbálta ezt a jellegzetes szagot előállítani mesterséges körülmények között, hogy az űrhajósokat ne érje váratlan meglepetés egy küldetés során, de maradjunk annyiban, hogy az eredmény erősen véleményesre sikerült. Felkérték Steve Pearce illatszakértőt is, aki arra a megállapításra jutott, hogy a világűr inkább az izzadt lábszag, testszag, körömlakklemosó és benzin kombinációjára hasonlít.

Videók

Tech

A legizgalmasabb meccs is tűéles képen az igazi

Kép
Szórakozás

Volt, aki maga ellen fogadott bérgyilkost – 16 sokkoló tény a sztárvilágból

Akadt, akit gyilkossági kísérlet miatt vittek be a rendőrök, más pedig saját zenéjét hallgatja intim helyzetekben.

Kép
Életmód

7 meglepő tipp a spóroláshoz, amire talán nem is gondoltál

Mindenkinek mást jelent a takarékoskodás, ráadásul van, aki túltolja, más pedig nem elég hatékony.

Kép
Szórakozás

220 milliót érhet az első Harry Potter-könyv eredeti borítóterve

Ez pedig új rekordot jelentene a varázslóvilággal kapcsolatos ereklyék között.

Kép
Tech

Nagyon vágysz egy öngyújtÓRA? A Franck Muller megcsinálta

A Master Lighter egészen szokatlan koncepciót valósít meg, de miért ne csinálták volna meg, ha megtehetik?

Kép
Stílus

Ezekért a tetoválásokért őrülnek meg a milleniálok

Tetoválóművészek mondták el, melyek az Y-generáció kedvenc motívumai.

Kép
Szórakozás

10 csodás európai úti cél, ha nem szereted a zsúfoltságot

Ezeken a helyeken legalább olyan jól érezheted magad, mint a slágercélpontokon, csak tömeg nélkül.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!