Magyar Péter reagált Toroczkai László vádjaira: Soha nem találkoztam semmilyen amerikai tisztviselővel
Toroczkai László nemrég egy YouTube-videóban azt állította, hogy leleplezi, hogy kik állnak Magyar Péter mögött.
Erre reagált szombat este Magyar a Facebook-oldalán, sorait így kezdte:
A Mi Hazánk politikusa ugyanis azt állította, hogy
a) Magyar Péter mögött a Fidesz áll
b) Magyar Péter mögött Csányi Sándor áll
c) Magyar Péter mögött az amerikai háttérhatalom áll
Innentől idéznénk Magyar Péter reagálását:
"Nos el kell, hogy keserítsem, Magyar Péter, valamint a Talpra Magyarok Közössége és TISZA Párt mögött nem a fentiek állnak, hanem napról napra egyre több magyar honfitársunk, önkéntesek, segítők, aktivisták, szimpatizánsok tízezrei.
Csányi Sándorral életemben talán háromszor találkoztam üzleti vacsorákon, 5-10 mondatnál többet nem beszéltünk. És egyébként sem hiszem, hogy kockáztatná a helyzetét azzal, hogy beáll a teljes hatalmi elittel folytatott harcunk mögé.
Toroczkai László videójában a harmadik “megoldás” mellett teszi le a voksát, ami szerint én az amerikai háttérhatalom és oltáslobbi embere vagyok?. Ennek bizonyítására valami egészen vicces és egyben szánalmas konteót adott elő a videóban. Egyébként szembetűnő, hogy ezzel is a Fidesz hazugságait próbálja erősíteni, hiszen a kormánypropaganda harsog mindenféle guruló dollárokról.
Nos, tisztázzuk, soha nem találkoztam semmilyen amerikai tisztviselővel, vagy az USA-hoz köthető semmilyen üzletemberrel. Semmilyen támogatást nem fogadtam/fogadtunk és nem is fogunk elfogadni az Egyesült Államokhoz köthető forrásokból.
Értem, hogy a Fidesz szatelit pártjának vezetőit zavarja a Talpra Magyarok Közössége és a TISZA Párt napról napra növekvő támogatottsága, de Toroczkai elnök úr helyében hazug konteók helyett inkább arról tájékoztatnám a Mi Hazánk szimpatizánsait, hogy még mindig heti szinten egyeztetnek-e a Fidesszel, még mindig Dúró Dóra tartja-e a kapcsolatot Kocsis Mátéval és előfordulhat-e, hogy egyes képviselőik rajta vannak a Fidesz fizetési listáján. És akkor az orosz befolyásról ne is beszéljünk…"
- írta Magyar Péter a közösségi oldalán.