2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A mesterséges intelligencia (MI) elterjedésével az információbiztonsági szakértők feladatai már kiterjednek az azzal kapcsolatos biztonsági kockázatok kezelésére is, mert újszerű kitettséget jelentenek az intelligens eszközök és az MI-vel ellátott folyamatautomatizálás is - ismerteti a Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég.

Barta Gergő, a Deloitte kibervédelmi osztályának vezető MI szakértője a közleményben kiemelte: már látszanak annak jelei, hogy a technológia fejlődése új kihívások elé állítja a szervezeteket, hiszen a biztonsági incidensek már második éve a legjelentősebb működési kockázatnak számítanak világszerte. Az ezekkel kapcsolatos költségek már 2022-ben sosem látott csúcsra emelkedtek, és a várakozások szerint a következő években többszörösükre ugranak majd - mutatott rá.

Az új biztonsági kockázatok felértékelhetik majd az információbiztonsági vezetők szerepét. Az ő feladatuk, hogy a munkatársakat oktassák, illetve a vezetőket tájékoztassák a legfrissebb kockázatokról és azok lehetséges kezeléséről. A biztonsági szakértőknek fel kell mérniük, hogy a modellek hogyan kezelik az érzékeny adatokat, és biztosítaniuk kell, hogy azok megfeleljenek az adatvédelmi törvényeknek és előírásoknak.

A vezetőknek megbízható jogosultság-kezelési folyamatot kell bevezetniük annak biztosítása érdekében, hogy csak az arra jogosult személyek férjenek hozzá a rendszerekhez, modellekhez és az adatokhoz. A szervezeteknek megfelelő naplózási képességekkel és monitoring rendszerekkel kell rendelkezniük a biztonsági incidensek észlelése és az azokra való azonnali reagálás érdekében.

A biztonsági vezetőknek kell irányítaniuk a rendszerekkel kapcsolatos képzést, és fel kell hívniuk az alkalmazottak és az érdekeltek figyelmét a releváns tudnivalókra. A jövőre gondolva a szervezeteknek azonnal el kell kezdeniük olyan módszerek alkalmazását, mint a személyre vagy adott pozícióra szabott szakmai képzések, online tanfolyamok és tájékoztató workshopok, hogy ily módon is oktassák és képezzék a munkavállalókat a generatív mesterséges intelligencia bevezetésének lehetséges kockázatairól - ismerteti a Deloitte. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Donald Tusk leváltott négy minisztert és felállítja az orosz befolyást vizsgáló bizottságot
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 12:08
A lengyel kormányfő az európai parlamenti választásokon induló eddigi tárcavezetők helyére nevezett ki új vezetőket.
Nemzetközi Nem csak Budapestet használja Putyin a Nyugat aláásására
Káncz Csaba | 2024. május 10. 09:28
Putyin 2022 őszén a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) diplomáciai tapasztalattal nem rendelkező altábornagyát nevezte ki ciprusi nagykövetté. Az FSZB és más orosz hírszerző ügynökségek Ciprust mára a Kreml egyik európai támaszpontjává tették. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Szijjártó Péter sikerlistája: kínaiak építenek vasutat, olajvezetéket, határátkelőt
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 08:59
A két ország közötti csúcstalálkozón a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Nemzetközi Ukrajna újabb HIMARS rakétarendszereket kap, kiengedi a fiatal diákokat
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 08:01
„Az amerikai fegyveres erők készleteiből származnak, de mi fizetjük őket” - mondta a német védelmi miniszter.
Nemzetközi Rövid távon még árt is az ukrán katonáknak az amerikai segélycsomag, hosszú távon is csak a túléléshez elég
Litván Dániel | 2024. május 10. 05:42
Nem túlzás azt mondani, hogy a túlélést jelenti Ukrajna számára az éves orosz katonai költségvetés hatodát kitevő amerikai segélycsomag. De ettől még csodát nem lehet tőle várni, a kezdeményezés egyelőre az oroszoknál maradhat, sőt a nyomás még egy ideig fokozódhat is az ukrán vonalakon.
Nemzetközi Nukleáris hadgyakorlatot készít elő Moszkva és Minszk
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 19:24
Csütörtök esti háborús összefoglalónk.
Nemzetközi Koalícióra kényszerül Orbán Viktor barátja
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 17:19
A konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet–Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja nyerte meg a szerdán megtartott észak-macedóniai parlamenti választást az előzetes eredmények szerint, ám nem tud egyedül kormányt alakítani, így koalíciós partnerekre lesz szüksége.
Nemzetközi Rendőrök jelentek meg a hírtelevíziónál
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 16:11
Az izraeli távközlési miniszter utasítására az al-Dzsazíra názáreti stúdiójában tartott razziát a rendőrség.
Nemzetközi Újabb uniós ország ismerheti el Palesztinát önálló államként
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 14:20
A szlovén kormány kezdeményezi, hogy az ország parlamentje ismerje el önálló államként Palesztinát. A külügyminiszter szerint ezzel üzennek a közel-keleti béke és a kétállami megoldás szükségességéről.
Nemzetközi Földindulás az ukrán kormányban? Két fontos tagot is felmentettek
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 12:08
Menesztették a kormány egyik kulcsemberét, a miniszterelnök-helyettest - távoznia kellett az agrárminiszternek is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG