Kiderült, mennyit lehet majd keresni a budapesti Primarkban

Vágólapra másolva!
Tavaly év elején derült ki, hogy a Primark üzletlánc megnyitja első magyarországi boltját Budapesten az Aréna Plázában. Már több téves információ is megjelent a nyitás pontos dátumával kapcsolatban, egyelőre csak annyit tudni, hogy várhatóan még idén megnyitnak. Már az új munkatársakat keresik.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a magyarok által legjobban várt hatalmas áruházlánc továbbra is munkatársakat keres Budapesten. A Primark hivatalos honlapján olvasható, hogy egy regisztrációt követően lehet jelentkezni hozzájuk. Egyelőre részmunkaidős eladókat keresnek az üzletbe, és az állásra egy űrlap kitöltésével és az önéletrajzunk beküldésével tudunk pályázni.

Ki jelentkezhet?

A hirdetésből kiderül, hogy az ideális jelölt kommunikatív, de egyben jó hallgatóság, barátságos, pozitív hozzáállású, szervezett és csapatjátékkos. Mindezek a tulajdonságok elengedhetetlenek, hogy valaki a Primark csapat tagja lehessen, hiszen az eladó legfőbb feladata a vásárlók gyors és hatékony kiszolgálása, illetve a pozitív vásárlói élmény biztosítása - írja a Mindmegette.

De mennyit fizetnek az eladóknak?

A részmunkaidős eladók havi bruttó bére 15 órás munkarendben 170 625 Ft, 20 órás munkarendben 227 500 Ft. Az alapbéren felül SZÉP kártyás cafetériajuttatással is várják az új kollégákat.

A Primark a karrieroldalán hangsúlyozza, hogy a cég számára a dolgozó jóllét kiemelt fontosságú, ehhez rugalmas beosztással (a munka-magánélet egyensúly érdekében) és a „Beszéljünk róla” munkavállalói segítségnyújtási programmal – melynek keretein belül anonim pénzügyi, jogi vagy pszichológiai tanácsadás vehető igénybe – kíván hozzájárulni.