Használt alkatrésszel is javítható lesz az iPhone

apple önkiszolgáló javítás self service repair szerelés szervizelés iphone
Fotó: Apple
Vágólapra másolva!
De lopottal nem, plusz egyszerűbbé válik a független szervizek dolga.
Vágólapra másolva!

Jelentős változtatást jelentett be a házilagos eszközjavítókat és a független szervizeket kiszolgálni hivatott Önkiszolgáló javítás programjában az Apple, várhatóan az év végétől kezdve lehetővé fogja tenni a termékeinek használt alkatrészekkel való megjavítását.

Első körben csak egyes iPhone-ok bizonyos alkatrészei esetében lesz elérhető az opció, a kijelzőkre, az akkukra, és kameramodulokra vonatkozik majd, de a jövőbeli termékekben a Face ID szenzor is cserélhető lesz használtra. Viszont fontos megkötés, hogy az aktivációs zárral védett vagy elveszett módba tett eszközök alkatrészeit nem fogadják majd el a javítandó telefonok, így nem lesz érdemes az alkatrészeikért iPhone-okat lopni.

Az Apple lépése anyagi és környezetvédelmi szempontokból is üdvözlendő, bár a gyakorlati jelentősége még eldől. A használt alkatrészek elfogadása mellett további nagyon hasznos újítás lesz, hogy a betett pótalkatrészek eredetiségét képesek lesznek maguk a javított eszközök ellenőrizni, a használatuk jóváhagyását követően pedig elvégzik a kalibrációjukat is, emiatt a pótalkatrészek rendelésekor sem kell majd többé leadni a javítani kívánt kütyü sorozatszámát.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!