Kultúra

A Kúria is az Elk*rtuk készítőinek adott igazat a Hann Endre által indított perben

Marjai János / 24.hu
Kálomista Gábor producer
Marjai János / 24.hu
Kálomista Gábor producer
Kálomista Gábor szerint a művészet szabadsága volt a tét.

Harmadfokon is ítélet született a perben abban az évek óta húzódó perben, amelyet Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója indított az Elk*rtukat gyártó Megafilm Kft. produkciós cég és Kálomista Gábor producer ellen, azt sérelmezve, hogy a film sértette a jó hírneve védelméhez fűződő személyiségi jogát: annak ellenére, hogy első fokon még Hann javára döntöttek, másodfokon tavaly tavasszal Kálomistának adtak igazat, most pedig a Kúria is döntött, megerősítve a másodfokú bíróság ítéletét, ezzel egyben lezárva a pert.

 Az alperes filmalkotása nagyjátékfilm, az átlagosan tájékozott néző számára nyilvánvaló, hogy az ilyen jellegű filmekben nem a valós események kerülnek a színészek játékával ismételten bemutatásra, hanem a mű az alkotók fantáziájának képi és hangi leképződése. (…) A filmbeli cselekmények nem a felperes – közéleti szereplőként is védett – magánszféráját ábrázolják, hanem egy fiktív közvélemény-kutatói és ahhoz kapcsolódó politikai tanácsadói tevékenységet mutatnak be, az ilyen jellegű véleménynyilvánítást a felperesnek – a fokozott tűrési kötelezettségére tekintettel – el kell viselnie

idézi a Magyar Nemzet a Kúria ítéletének indoklását.

A per azért indult, mivel a 2006-os őszi eseményeket thrillerré formáló Elk*rtukban a Medián közvélemény-kutató igazgatójának alakja is megjelent, méghozzá komoly politikai háttérfiguraként. Hann hitelrontásnak nevezte a filmet és annak őt nevesítő promóciós kampányát is, és már akkor jogi lépéseket helyezett kilátásba, amennyiben peren kívüli egyezség keretein belül Kálomista nem kér nyilvánosan bocsánatot, és nem fizet sérelemdíjat. Mivel a producer erre nem volt hajlandó, Hann beperelte az azt gyártó Megafilmet.

A film egyik producere, Kálomista Gábor, precedensértékűnek nevezte a Kúria ítéletét.

Az ítélet azt jelenti, hogy Magyarországon biztosított a filmkészítés, illetve általában a művészet szabadsága. Természetesen lehet vitatkozni arról, hogy miképpen kell értelmezni egy-egy alkotást, de sérelemérzések alapján nem juthatunk el odáig, hogy betiltsanak egy filmet vagy kártérítéssel fenyegessék az alkotókat. Örülök, hogy a másodfokú bíróság józanságát látta helyesnek a Kúria

– mondta a Magyar Nemzetnek.

A saját jogán mérsékelten emlékezetes Elk*rtukról írt kritikánkat itt olvashatják:

Kapcsolódó
Mégis Kálomista Gábornak adott igazat a bíróság az Elk*rtuk-perben
A másodfokú ítélet szerint a film nem sértette meg Hann Endre személyiségi jogait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik