Milánóban mutatták be a Milanót
Fotó: Shutterstock

Megérkezett az Alfa Romeo első villanyautója

Az olasz Alfa Romeo autógyártó a napokban mutatta be a legelső tisztán elektromos meghajtású autóját, a Milanót, stílusosan Milánóban. Mutatjuk, mit érdemes tudni az új villanyautóról.


Bemutatták az Alfa Romeo Milanót

Az Alfa Romeo bemutatta első, tisztán elektromos meghajtású autóját, a Milanót. A villanyautó egy kompakt crossover, amit a Stellantis E-CMP platformjára építettek. Az autó elektromos változatában (hibrid változatban is kapható lesz) egy 54 kWh-os akkumulátor kapott helyet, ami 410 kilométeres WLTP hatótávot tesz lehetővé. De városi körülmények között akár 589 kilométer is elérhető általa. Az Elettrica verzió 156, a sportosabb Veloce változat pedig 240 lóerőt nyújt.

A Milanó hibrid verziója 136 lóerős, 1.2 literes, háromhengeres motorral és egy 21 kW-os elektromotorral lesz elérhető. Emellett bejelentették az Ibrida Q4 nevű összkerékmeghajtású változatát is, bár részletek nem árultak el róla.

A Milano 1545 kiló, így a kategóriájában körülbelül 200 kilogrammal könnyebb az átlagnál. Ennek ellenére a méretei meglehetősen áltagosak: 4,17 méter hosszú, 1,78 méter széles és 1,5 méter magas.

A külső dizájnjában az Alfa Romeo hagyományai köszönnek vissza. A hűtőrács a címert idézi, a hátulja pedig a Giulia TZ Kamm-farok formájából merít inspirációt.

A belső tér kevésbé radikális. Egyebek mellett 12,25 colos, a sofőr felé döntött központi kijelzővel, a digitális műszerfalon Cannocchiale dizájnnal, valamint fizikai klímagombokkal és Stellantis váltótervezéssel büszkélkedik.

A Milanó 400 literes csomagterű, de rendelkezik egy frunkkal az első részén, ahová a töltőkábelek kerülhetnek.

A töltési kapacitása 100 kW, ami lehetővé teszi, hogy a járművet fél óra alatt 10-ről 80 százalékra töltsék.

A Veloce verzió fejlesztésekor nagyobb hangsúlyt fektettek a vezetési élményre, a Torsen differenciálművel, a keresztstabilizátorokkal és a szegmensben a legközvetlenebb kormányzással – vagyis annak az ígéretével.

A TotalCar megjegyzi, a Milanó nyár elejétől lesz rendelhető, bár az ára egyelőre nem ismert.

Villanyautók gyártására áll át a Ferrari is

Egyébként a szintén Fiat csoporthoz köthető luxusautó-márkának, a Ferrarinak pedig jövőre érkezhet az első, teljesen elektromos autója. Az olasz luxusautógyártó vezetője azt ígéri, a villanyautó ugyanazt az élményt fogja nyújtani, mint a korábbi modelljeik, például a hangzás terén is.

A Ferrari első elektromos modellje nem lesz csendes, mint a legtöbb forgalomban lévő villanyautó. Az elektromos autók nem némák. Ha valaki ismeri a technológiát, tudja, hogy sok mindent ki lehet hozni ezekből is. Az elektromos hajtású Ferrari ugyanazt az egyedi élményt fogja nyújtani, mint a márka többi járműve, amelyek a motorjaik dübörgéséről ismertek

nyilatkozta Benedetto Vigna, az autógyártó vezérigazgatója a CNBC-nek.

Hozzátette, nekik egyébként sem az a vásárlói körük, mint a Teslának.

Amikor olyan luxusautókról beszélünk, mint a miéink, akkor az érzelmekről beszélünk, nem funkcionalitásról

- idéztük a vezérigazgatót a napokban.

Az is kiderült, a cég tervei szerint 2026-ra hibrid és teljesen elektromos autó fogják kitenni az értékesítéseik 60 százalékát.

Ne hagyd ki!