Van a ráknak esztétikája?

· 04.12. · KULTÚRA

„Nem tehetek róla, mondanám a gyászolóknak a híres Camus-mondatot. Amire ők persze mondhatnák a másikat: Az ember mindenképp hibás egy kicsit. Egy anyja van csak mindenkinek, ezt például már tudom. Hogy egy élete volna csak, azt még most se. Vagy legalábbis nem fogom föl a súlyát. Vagy hagyjuk ezeket, maradjunk annál, hogy: rák = test, és csak erről? Meg kicsit még Istenről. – Hát ez így nyegle.

»De miért?« »Nem tudom.«”

A fenti idézet a rákban 2016-ban elhunyt Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című könyvéből származik, de a De miért? és a Nem tudom szinte biztosan benne van minden történetben, elbeszélésben, beszélgetésben, amely a rákról szól. Pontosan ez a replika, azaz kérdés-válasz kavarog a látogató fejében is végig, amíg a C80 - A rák esztétikája? című kiállítást nézi a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében, az Üllői úton. Annyira terhelt szóról van szó, vagyis nem is szó ez, a szó hagyományos értelmében, hanem…micsoda is? Megnevezés, hasonlat, élőlény, csillagkép? Állapot? Metafora? Diagnózis? Annyira terhelt a kifejezés, hogy borzasztóan nehéz akár mondatba foglalni is. A rosszindulat és a daganat említése egy mondatban pedig még inkább rettegést kelt. És nem pusztán azért, mert annyi félelem, eszme és téveszme tapad a rákhoz, hanem azért is, mert olyan keveset tud róla az, akinek nincs személyes köze hozzá, sőt, olykor akár az is, aki keresztül megy egy terápiás folyamaton.

photo_camera C80 - A rák esztétikája? Részlet Neogrády-Kiss Barnabás munkájából

Ezzel máris a kérdések sűrűjében vagyunk. A C80 - A rák esztétikája? című kiállítás nem pusztán egy kiállítás, hanem folyamat: olyan projekt, amelyben egy egészségügyi-tudományos-oktatási intézmény, egy csapatnyi művész és két kurátor dolgozott együtt hosszabb időn keresztül. A kiállítás csak a végállomás. A Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében a művészek több hónapig tartó munka során, workshopokon, beszélgetéseken, találkozásokon keresztül ismerték meg egyrészt az intézmény működését és dolgozóit, másrészt a daganatos megbetegedések diagnosztikáját – ami az Üllői út 26. fő profilja –, azok típusait, kezelési módjait. Ehhez a tudáshoz, ezekhez a tapasztalatokhoz illesztették hozzá személyes művészeti gyakorlatukat, aspektusukat, megközelítésmódjukat, és az intézet terében hozták létre műveiket.

A C80 egy osztályozó kód, amely a lokalizáció meghatározása nélküli rosszindulatú daganatokat takarja. A rák jelenlétét, általában. A kiállításhoz fűzött kurátori szöveg szerint „jelen állás szerint, közelebbről vagy távolabbról, de mindannyian érintettek leszünk a rákos megbetegedésekben”. Pontosan ez az, amit legtöbbünk nyilvánvalóan nem szeretne elfogadni, inkább hárítaná, és úgy gondolja, azt reméli: én nem. Az elkészült munkák éppen ezen a hárító mechanizmuson lépnek túl, hiszen, ha nem lettek volna képesek túllépni rajta, akkor megmaradtak volna az illusztrációk szintjén. Ennek pedig semmi értelme nem volna egy olyan intézményben, ahol formalinban ázott testrészeken, mintákon tanulják az orvostanhallgatók a betegségtípusokat, ahol a műtétek során eltávolított részekből mikroszkopikus méretű metszeteket készítenek és vizsgálnak hetente ezerszámra, ahol nagyon komoly tudás halmozódott föl a rák kutatásáról és gyógyításáról, ahol – minden pátosz nélkül – élet és halál kérdései kerülnek elő nap mint nap.

A cikk innentől csak a Qubit+ előfizetőinek elérhető. Csatlakozz, és olvass tovább!

Ha már van előfizetésed, lépj be vele. Ha még nincs, válassz csomagjaink közül!