Gyerekek, akikkel szembejön az, amiben már nem is reménykednek

–

Gyerekvédelem: giccs nincs, szépség az lehet

Noha mostanában keveset hallunk erről, de a gyerekvédelemben történnek jó dolgok is. Sok-sok felnőtt van, aki nagy szeretettel van a gyerekek mellett, de szinte mindenhol falakba ütközik, amikor segíteni szeretne. Mégis előfordul olyan eset, hogy a felnőttek nemcsak akarnak, hanem tudnak is segíteni. Van, hogy egy gyerek valódi odafigyelést és segítséget kap. Ez a cikk nem a hazai gyerekvédelem sötét oldalát elemezgeti (az olyan nagy, mint újholdkor a Hold sötétben maradó része), hanem azt a keskeny, a nap által megvilágított sarló alakú fénycsíkot. Írhatnám, hogy ez néha telihold-fényességűnek tűnik, de az már annyira giccses lenne. Pedig a gyerekvédelemben semmi giccs nincs. De szépség az lehet.

Most, amikor a természet nyílik, virágzik, zöldül és illatozik, azon kaphatjuk magunkat, hogy megállunk, és rácsodálkozunk a körülöttünk lévő szépségre, a nyíló világokra, a virágzó szilvafára. Megállunk és észrevesszük, hogy a természet teszi a dolgát, akkor is, ha nem mindig gondoskodtunk róla megfelelően, akkor is, ha közben annyi mindennel romboljuk folyamatosan a környezetünket. Mégis nyílik, virágzik, él.

Most, amikor a gyerekek védelméről többet beszélünk, azon kaphatjuk magunkat, hogy megállunk, és rácsodálkozunk (megdöbbenünk, elfordulunk, haragszunk, nem csodálkozunk, ki-ki vérmérséklete és előzetes tapasztalata szerint) a gyerekek történeteire, a gyerekvédelmi rendszer megszámlálhatatlan hiányosságára. Megállunk és észrevesszük, hogy a gyerekek a sok rossz ellenére néha tudnak jól lenni, akkor is, ha a felnőttek nem gondoskodnak róluk megfelelően, akkor is, ha közben annyi minden nehezíti az életüket. Mégis nőnek, túlélnek, élnek.

Ahogyan most a virágzó almafát is észrevesszük, vegyük észre a körülöttünk lévő jó dolgokat, szép történeteket is.

Mert igenis, van, amikor működik a gyerekvédelem, amikor létrejönnek olyan kapcsolatok, amelyek gyógyítanak, és legalább a rendszer egyes részein tényleg jobb lesz a gyerekeknek.

Igaz, ez többnyire nem a rendszernek magának köszönhető, hanem az azt (sokszor heroikus odaadással) minden anomália ellenére működtető embereknek. Vagy épp maguknak a gyerekek, az ő kreativitásuk és túlélő ösztöneik nem ismernek határokat.

A következő négy rövid történetet óvodavezetők és gyermekotthoni nevelők mesélték el, amelyek bizonyítják, hogy szépséget és jóságot tudnak teremteni a gyerekek köré.

A hírpuska

„Az egyik óvodásunk, aki sok testvérével egy gyermekotthonban él, beszélgetőkörön elmondta, hogy van egy kistestvére, aki még nincs velük és szeretné, ha már ő is velük élne az otthonban, mert nagyon hiányzik neki. A gyerekek egy korábbi, óvodában hallott mese alapján (Paulon Viktória Kisrigók) kitalálták, hogy mi lenne, ha építenének közösen egy »hírpuskát« a kislánynak, hogy amíg nem élnek együtt, akkor is tudjanak egymással beszélni a testvérével. Azon a délelőttön a gyerekek a kertben gyűjtögettek és készítettek a csoporttársuknak egy hírpuskát… ami működött.”

És hogy miért működött? Azért, mert az óvodások mágikus világában a varázslatok, mesék képesek valóra válni. Ebben az esetben pusztán azáltal, hogy a felnőttek a gyerekekkel közösen megteremtették ennek a lehetőségét. Érzésekkel, gondolatokkal, a képzelet segítségével is lehet „beszélgetni" egymással, és már ez a játékos forma is nagyon megnyugtató a gyerekeknek.

Este a kanapén

„Gyakori hiba, hogy egyből »nevelni« szeretnénk a gyerekeket, aztán rendszerint ilyenkor falba ütközünk. Mert ekkor berúgjuk a bizalom ajtaját, és azonnali eredményeket akarunk!

Pedig csak kopogtatni kell, és várni. Várni türelmesen, ameddig ajtót nem nyitnak előttünk a gyerekek. Hogy aztán a segítő kapcsolat révén igenis adni tudjunk nekik.

A rendszeres énidők, amikor ő volt a fókuszban, a rítusok (mint például minden este a kanapén ülve együtt néztük a mesét a gyerekekkel), meghozták a kívánt hatást. Az egyik ilyen este, amikor néztük a mesét, egyszer csak a fejét a vállamra hajtotta. Ez volt az a pillanat, ami után a változások elkezdődtek. A kisfiúról, aki agresszív volt, és az iskolában már nehezen tudták kezelni, egyre jobb híreket adtak a tanárai. Már nem verekedett minden szünetben, nem beszélt csúnyán a tanárokkal, a jegyei pedig javulni kezdtek. Hogy miért? Már volt egy biztos pont számára, ahol megnyugodhatott, ahol bízhatott, és önmaga lehetett. Ahol szembe jött vele mindaz, amit már régen érzett, amiben már nem is reménykedett.”

Az összeállt falu

„Volt olyan óvodásunk, aki súlyosan bántalmazó családból lett kiemelve. Amikor az óvodába érkezett, a pedagógust is fojtogatta, megharapta, nagyon csúnyán beszélt. Az ő óvodai nevelése a mai napig tartogat kihívásokat, ugyanakkor viselkedése sokat finomodott. Ma már képes ölelést kérni, fogadni, a felnőttek ölében megpihenni, megnyugodni. Azt a pedagógust, akit korábban fojtogatott, most már megöleli és finoman orron puszilja. Ami még fontos ebben a történetben, az az, ahogy egy szakmai team, egy nevelői közösség összeállt, és nemcsak a kisgyerek érdekében, hanem egymás megtartása, támogatása miatt is.

Valóban összeállt a falu, hogy megtartsuk őt és egymást!”

Türelem

„Volt olyan gyermekotthonból érkező óvodásunk, aki az első nap a kerítésen át ki akart szökni, folyamatosan valamilyen galibába keveredett, nyugtalan volt, mint aki folyamatosan a veszélyt lesi. Az együtt töltött évek alatt szépen, lassan megnyugodott, biztonságban érezte magát, ezért megmutatkozott az is, hogy milyen jó képességekkel rendelkezik. Az óvodáskor végére, az édesanyja elhagyta a bántalmazó apukát, új településre költözött, támogató kapcsolatokat és biztonságos környezetet, otthont alakított ki. Így a gyermekotthonban élő gyerekei visszakerültek hozzá. A gyerekek és az anyuka azóta is rendezett körülmények között élnek együtt.” 

Azoknak a gyerekeknek, akiknek átmenetileg nincs családjuk, az egyik legfontosabb az állandóság megteremtése.

Hogy legyenek olyan emberek az életükben, akik állandók, akikre lehet számítani, akikhez nap mint nap lehet kapcsolódni. Ebben a helyzetben az óvoda pedagógusai, és természetesen a többi gyerek is ezt az állandóságot és biztonságot nyújtotta a kisfiúnak. 

Az itt felsorolt négy eset csak néhány kiragadott pozitív példa 

A gyerekek védelméért sokkal, de sokkal többet lehet tenni, mint amit ma bármelyikünk tesz. Nincs olyan, hogy elég figyelem, elég gondoskodás, elég szeretet, mindig lehet többet adni és tenni.

A gyerekeknek végtelenül egyszerű dolgokra van szükségük:

biztonságra, szeretetre, bátorításra, bizalomra és bizalmi kapcsolatokra, empátiára és megértésre, arra, hogy higgyenek neki, hogy megvédjék, ha kell, hogy legyen választási lehetősége, hogy lehessen szava, amit meghallanak és meghallgatnak, hogy komolyan vegyék, hogy odafigyeljenek rá, hogy ne siettessék, ne kényszerítsék.

Ez persze nemcsak a gyerekeknek jár, hanem mindenkinek. Ha pedig ezekkel a szükségletekkel vitatkozik egy felnőtt, vagy legyint rá, akkor abból lehet tudni, hogy valamelyik neki is hiányzott gyerekkorában, vagy épp most felnőttként nem kapja meg azt, ami neki is jár. Mindenkinek jár és mindenkinek egyformán jár az odafigyelés, a szeretet és az erőszakmentes gyerekkor.

A gyerekeket nem a jogszabályok fogják megvédeni, hanem mi, felnőttek. A gyerekvédelem nem akkor lesz jobb, ha új szabályokat hozunk, hanem akkor, ha új kérdéseket fogalmazunk meg, nemcsak a nagy rendszer, hanem az emberi kapcsolatok szintjén. Minden kisebb odafigyelés, minden kapcsolódás számít. Köszönet minden gyerekvédelemben dolgozó szakembernek, aki ma is tud adni a gyerekeknek! 

A fenti történetek valósak. A bennük szereplő gyerekek védelme érdekében nem írjuk ki, hogy honnan kaptuk a történetüket, mindenesetre innen is köszönjük, hogy megosztották velünk.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash / Nathan Dumlao 

WMN szerkesztőség