nlc.hu
Szabadidő
Posztolj verset a magyar költészet napján

A magyar költészet napja: magyarok rendezik a világ legnagyobb költészeti akcióját

Ma van a magyar költészet napja, ünnepeljük az irodalmat, és posztoljunk verset az utcára!

A magyar költészet napját már 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tartják. Nem összekeverendő a költészet világnapjával, amit március 21-én tartanak – ám közös vonás a két külön ünnepben, hogy ilyenkor irodalmi programokkal, akciókkal árasztanak el minket.

Nem 1964-ben volt az első költészet napja, már 1956-ban is ünnepelték, csak akkor még júniusban, a könyvhéten tartották meg, majd a Magyar Írók Szövetsége javaslatára tették át József Attila születésnapjára. Az irodalom ünneplését egyébként szovjet mintára vezették be Magyarországon, és az elején kifejezetten a munkásmozgalmi lírára koncentráltak ezen a napon, ám később szerencsére ezt maguk mögött hagyták. Kevés olyan ünnep keletkezett a Kádár-korszakban, amit megtartottunk a rendszerváltás után is, a magyar költészet napja az egyik ilyen.

A magyar költészet napja nemcsak az irodalomkedvelő közönséghez szól, hanem mindannyiunkhoz, akik magyar nyelven beszélünk, hiszen a költészet, az irodalom a magyar nyelv művelése, ami összeköti a nemzetünket, így a magyar nyelv különlegességét, gazdagságát is ünnepeljük ezen a napon. Tisztelgés ez a nap a régi nagy költők és írók előtt, és azok előtt is, akik most alkotnak és nemesítik tovább az anyanyelvünket.

Forrás: Posztolj verset az utcára! 2020

Forrás: Posztolj verset az utcára! 2020

A magyar költészet napján országszerte rendeznek irodalmi programokat, de mi most csak egyet hoztunk, ami a szívünk csücskében van már sok éve, és amin a legegyszerűbb részt venni: csak egy papír és toll kell hozzá, meg a kedvenc versed. A Posztolj verset az utcára! eseményen ugyanis a világ minden részéről be lehet jelentkezni, már mozgalommá nőtte ki magát, a lényege, hogy a magyar költészet napján elborítsák a résztvevők a köztereket versekkel. Ahogy Szeifert Natália író, a mozgalom alapítója írja az esemény leírásában:

„Minden évben április 11-én, József Attila születésnapján, a magyar költészet napján magyar versekkel árasztjuk el a valódi közös tereinket. Az esemény tehát OFFLINE, de bárki bárhonnan részt vehet benne, ahogy szoktatok is szerencsére, a világ Magyarországtól legtávolabbi pontjairól is! A lényege pedig az, hogy akár a legváratlanabb helyeken verssel találkozzanak az emberek.

Kilépünk a virtualitásból. Egyedileg elkészített, valódi versposztokkal ajándékozzuk meg egymást, új értelmet adva az ünnepnek.

Elképesztően kreatív megoldaásokkal találkoztunk itt az évek során, kirakatok, kerítések, járdák, hirdetőoszlopok, parkok telnek meg ilyenkor verssel, de akadt állati menő, természetes anyagokból kirakott verssor, amelyről drónfelvétel is készült, számos vendéglátóhely a napi menü helyén verset közöl ilyenkor…”

Natália egy korábbi interjú során elmondta az nlc-nek, hogy az hívta életre az ötletet még 2013-ban, hogy észrevette, hogy az emberek sok verset posztolnak online a közösségi oldalakon a költészet ünnepnapjain, de úgy érezte, ezt a valóságban is meg kellene ünnepelni, ezért elindította a felhívást a Gittegyleten, hogy vigye ki az utcára a közönség a verseket.

A köztereken elhelyezett, szokatlan környezetben látható versek tulajdonképpen ajándékok – mindenkinek, aki arra jár.

A Posztolj verset az utcára!-mozgalom azóta a világ legnagyobb költészeti akciója (performansza) lett, átnyúlt a határokon, és a világ minden tájáról csatlakoztak, csatlakoznak hozzá magyarok magyar versekkel” – mondta el Natália.

Nincs más dolgod tehát, mint a mai nap során az utcán valamilyen formában a saját kedvenc versedet megjeleníteni, hogy megajándékozd magyar nyelvű honfitársaidat egy olyan közösségérzéssel, amit csak a közös anyanyelvünk adhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top