Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság NAV: a mobilappban bárki ellenőrizhet mindent
No menu items!

NAV: a mobilappban bárki ellenőrizhet mindent

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki ellenőrizheti néhány koppintással, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e – hívta fel a figyelmet az adóhivatal csütörtöki közleményében.

A lekérdezés mindössze fél percet vesz igénybe, az eredmény azonban mindenki számára fontos, mert a szabályos foglalkoztatás az egészségügyi ellátásnak és a későbbi nyugdíjnak is feltétele.

A NAV-Mobil “Foglalkoztatási adatok” menüpontjában elérhető szolgáltatások hosszú távú biztonságot nyújtanak valamennyi adózónak, hiszen amellett, hogy azonnal láthatóvá válik bármilyen változás a jogviszonyokban, bér- és járulékadatokban, segítségével egy pillanat alatt fény derülhet a szabálytalan foglalkoztatásra is, így mihamarabb rendezhető a jogviszony.

Külön pontban kontrollálhatók munkáltatónként a jelenleg élő, le nem zárt jogviszonyadatok, egy másik pont szolgál a NAV-nál – a járulékbevallásokból – rendelkezésre álló bér- és járulékadatok ellenőrzésére, valamint egy önálló információs pontban valamennyi kapcsolódó tájékoztató füzet is megtalálható – ismertették.
Kitértek arra, hogy a NAV-Mobil “Foglalkoztatási adatok” szolgáltatásába először KAÜ-azonosítással lehet belépni, ezután beállítható egy jelkód is, amellyel a későbbiekben még gyorsabban hozzáférhető a felület, sőt az erre alkalmas mobilokon ujjlenyomattal vagy arcfelismerővel is használható a lekérdező.

A rendkívül egyszerű felület amellett, hogy valamennyi munkavállaló számára hasznos, gazdaságfehérítő hatása sem elhanyagolható, hiszen az állampolgári adótudatosság növelésével a jogkövető vállalkozások pozícióját is tovább javítja – írták a közleményben.
A Google Play és az App Store alkalmazásáruházakból is letölthető NAV-Mobil ezen kívül számos más funkciót is tartalmaz, lekérdezhető benne az adószámla, egyszerűen befizethető a gépjárműadó, ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai, és sok más hasznos információval, kalkulátorral, adatbázissal segíti az adózást – tájékoztatott a NAV.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödése kiemelt fontosságú mindkét ország számára - jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára, miután kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Wu Jianggal, Shandong Dihao International Investment Limited Company képviselőjével a szaktárca tájékoztatása szerint.

Az egyéni vállalkozók, őstermelők is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez.

Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések