Keménykötésű, jóképű kun férfi az egykori történelem-testnevelőtanár. A Pro Cultura díjas Tóth Péter Lóránt ma olyasmit csinál, amit rajta kívül senki az országban. Járja a településeket és magyar költők verseit mondja, előadásokat tart. Szuggesztíven, hatásosan szól a közönséghez. Afféle irodalmi stand up, amit művel. Két csepeli előadása között mesélt a Tudás.hu-nak. 

Tegnap Hódmezővásárhelyen adtam elő, aztán megaludtam Cegléden, nem tudtam már hazamenni Kunszentmiklósra. Ma itt van két előadás Csepelen, este hazamegyek, de holnap reggel 8-ra már a Kecskemét melletti Szentkirályon leszek. Aztán Kecskeméten, az Otthon moziban mintegy 200 diák jön a Radnóti-műsoromra, este pedig Kiskőrösön a József Attila-estet adom elő.

A költészet napján Kiskunhalason Petőfi-Arany barátsága kerül terítékre, később Cegléden Radnóti. Utána átmegyek a Vajdaságba, mert ennek a Radnóti-előadásnak az anyagát kiadták-kiadtuk hangjátékban, és most lesz a CD-bemutatója.

Tóth Péter Lóránt, a Versvándor

Mikor hagyta abba a tanítást és adta a fejét a versmondásra?

Már gyerekként is, 14 éves koromig gyakran mondtam verset. Jártam versmondó versenyekre is. Egy nagyszerű magyartanárom volt, Bődi Szabolcs, aki megszerettette velem az irodalmat, a verseket, és mindig azzal biztatott, hogy úgy fest, tudok valamiféle hatást gyakorolni az emberekre, mert már abban a pillanatban, amikor kiállok a színpadra és elmondom a költő nevét és a vers címét, valahogy hirtelen mindig csend lesz a teremben. Aztán a szavalásnak egyszer csak vége szakadt, mert megjelent a sport az életemben, a kosárlabda.

Akkor jött divatba, hogy az észak-amerikai NBA kosárlabda-meccseket meg lehetett nézni a tévében, Michael Jordant és a többieket, és én odavoltam értük. Nálunk is megalakult a 90-es években a kosárlabda szakosztály és minden időmet a kosárlabdának szenteltem. Még télen is kimentem a szabadtéri pályára seprűvel, lapáttal, elhánytam a havat és gyakoroltam, gyakoroltam.

Tanítás, sport, versmondás

Akkor esélye volt annak, hogy a versek teljesen eltűnnek az életéből?

A sport miatt nem mondtam szövegeket, vagy tizenöt évig. Persze közben hallgattam megzenésített verseket, meg olvastam sokat, és csak úgy a magam szórakoztatására tanulgattam is. Aztán mire 29 éves lettem, addigra összejött bennem úgy 20 József Attila-vers. Az idősebbek, akik emlékeztek, hogy milyen volt, amikor szavaltam, mindig nógattak: Figyelj, mondjál már megint verset! Így aztán ebből a 20 versből készült egy József Attila-előadás 2009-ben. És ennek az előadásnak a sikere, tulajdonképpen visszaszippantott, ettől kezdve megint elkezdtem, most már felnőtt versmondó versenyekre járni. És elkészültek más önálló estjeim is. Radnóti, Petőfi-Arany barátsága. Vagy hat évig, 2009-től 2015-ig párhuzamosan ment az életemben a tanítás, a kosárlabda – és a versmondás.

De 2015-ben úgy döntöttem, megpróbálom, hogy kizárok minden mást, és csak a versmondással foglalkozom. Éreztem, ha akkor ezt nem lépem meg, végleg elengedhetem. Hiszen már majdnem 36 éves voltam, mások ilyenkor már családot alapítanak, gyerekeket nevelnek.

De mi indította arra, hogy különböző településekre is elvigye a műsorait?

Nagyon szerettem volna utazni is. De nem a világ másik tájékára vágytam, egyszerűen a Kárpát-medencét akartam megismerni. Mondtam is a gyerekeknek, mennyire izgat engem, hogy elmenjek például Csíkszeredába, vagy mondjuk Segesvárra. Mennyit emlegetjük Segesvárt Petőfivel kapcsolatban, hát, akkor nézzem már meg, hogy valójában hogy néz ki.

Vagy nagyon szerettem volna elmenni Kassára, Szabadkára, hogy lássam-érezzem az ott élő embereket, a tájat, de ne csak, mint turista vagy kiránduló menjek oda, hanem az előadásaimat is elvigyem. És úgy tapasztaltam, a közönség szeretettel fogadja a műsoraimat, érdemes hát, a látogatásokat a versekkel összekötni.

Tavaly Petőfi-Arany vándorutat tett. Talán az is inspirálta, hogy ön is Petőfi imádott Alföldjéről származik és ott él ma is?

Valóban, nálunk a környéken szinte mindegyik település valamilyen formában kötődik Petőfihez. Kunszentmiklós, Szabadszállás, Szalkszentmárton, Dunavecse… Szalkszentmártonban például több mint 100 költemény született.

Dunavecsén pedig a legnagyobbakat írta. A Füstbe ment tervet, az Egy estém otthon, vagy a Távolból címűt, amit a közönség leginkább úgy ismer: Kis lak áll a nagy Duna mentében…. Szabadszálláshoz fűződik a követi kudarca, hiszen tudjuk, szeretett volna képviselő lenni, de ez nem sikerült neki. Szóval Petőfi és a családja ezeken a helyeken sok időt töltött.

És amikor Kiskőrösről Nagyszalontára készültem, hogy képletesen összekössem a két zseni szülőhelyét, megkértem a felső-kiskunsági polgármestereket, hogy tegyenek egy-egy szalagot a zászlóra, amit kiviszek. És akkor mindenki ráírt a település szalagjára egy-egy verset, vagy gondolatot, ami az adott helyhez kapcsolódik, hogy szimbolikusan vigyem el az egész Felső-Kiskunságot Arany János szülőházához.

Vándorélet versekkel

Könnyen váltott a tanári létből a vándoréletbe?

Fel kellett építenem egy teljesen új életet. Mert úgy hagytam abba a tanítást, hogy még nem volt semmi biztos helyette. Kezdetben volt egy átmeneti időszak, amikor abból éltem, hogy füvet nyírtam a sportpályán. Aztán pályázatot nyújtottam be a Határtalanul program keretében, és nyertem. Akkor tudtam valójában elindulni. És akkor már elutazhattam a Vajdaságba, Délvidékre, Kárpátaljára, Felvidékre a műsoraimmal. Iskolákban, művelődési házakban, mozikban, imaházakban adtam és adom elő ma is az estjeimet. Egyébként a mai napig aggódom minden előadásnál, hogy hogyan fog működni egy-egy új helyszínen. Mert nem számít, hogy tegnap mondjuk Hódmezővásárhelyen sikerem volt, ma Csepelen mindent elölről kell kezdenem. Ebben van kockázat, de persze varázslat is.

A műsoraival kapcsolódik egy-egy költői évfordulóhoz?

Olykor igen, máskor nem. Például a Petőfi és Arany barátságát bemutató előadás nem a Petőfi emlékévben, hanem már korábban született. Szent Lászlóról is azért készült egy előadás, mert még töritanárként nagyon érdekelt Szent László története. Radnóti is már sokkal hamarabb megvolt, mint az évforduló. Egyébként az előadásokat próbálom úgy összeállítani, hogy mindenképpen legyen valami kapcsolódás a mával, ne csak valami avitt nosztalgiázást kapjon a hallgatóság. Mert lehet, mondjuk, húsz percig izgalmas, ha a múltról beszélsz, de, ha nincs benne a jelen, meg főleg a jövő, ha nincs ott egy-egy költői gondolatnak vagy cselekedetnek a mai értelmezése, érvényes jelentése, akkor hosszú időn át nem lesz izgalmas, amit előadsz. És főleg a fiatalok érdeklődését nem kelti fel.

Harcolnia kell azzal is, hogy ma általában kevesebbet olvasnak a fiatalok, ráadásul versekkel még kevesebbet foglalkoznak.

Minden előadás egy-egy csata, amit meg kell nyerni. Biztosan nagy előny számomra az, hogy tanárként dolgoztam. Bárhova bemegyek, bármelyik iskolába a Kárpát-medencében, a gyerekek nem tudnak zavarba hozni. Hiszen nem nagyon van olyan szituáció, amit a 12 év tanítás alatt ne tapasztaltam volna meg. Főleg testnevelő tanárként – végig elsősorban azt tanítottam – van az emberben valami jófajta csibészség, hogy észreveszi a zsivány-csibész gyerekeket, akik tönkrevágnák az előadást, de nem vágják, mert az ember résen van, és úgy szól hozzájuk, hogy pillanatok alatt kapcsolódnak, és el van simítva az ügy.

Mivel lehet megfogni a fiatalokat?

Nyilván azonnal megérzik, hogy minden, amit el szeretnék mondani bármelyik témában, azt nagyon komolyan gondolom. Nem azért jöttem, hogy csak lötyögjünk egy kicsit, hanem hogy intenzív élményben legyen részük. Vannak figurák, akiket be szeretnék mutatni nekik, van egy történet, amit el szeretnék mesélni. És valószínűleg azért is kapok nagy nyitottságot, mert a mai rohanó világban, még ha teljes, odafigyelő családban nevelkednek is, akkor sem jut sok idő arra, hogy valamiről hosszabban, mélyebben beszélgessenek, vagy éppen példaképeket mutassanak fel nekik. És a gyerekek a mai pergő információáradatban a szívük mélyén vágynak az ilyen történetekre.

Vágynak például arra, hogy közelebbről megismerjék Petőfit és Aranyt, mint embert és az ő kedves kötekedéseiken keresztül is megértsék, megérezzék milyen mély és csodás barátság volt e két, teljességgel különböző személyiség között.

Vágynak arra, hogy ezeket a nagy költőket lehozzuk a Parnasszusról, hogy úgy érezzék, mintha közülük kelt volna fel Petőfi vagy Arany. Ma is arról szólt az előadásom, hogy Petőfi ott van mindenkiben.

Benne van a genetikájukban, a zsigereikben, az érzéseikben, abban, ahogy a szerelmükre, vagy, ahogy az édesanyjukra néznek.

Végigjárta Radnóti erőltetett menetét

No, de az egyedi előadások után hogyan kezdődött a szó szerinti vándorlás? Az, hogy Ön gyalogol egyik településről a másikra, akár több száz kilométert is megtesz.

Ennek misztikus története van. 2015 őszén elkezdtem az utazásokat az előadásaimmal, és ez rengeteg gyors és zsúfolt programot hozott. Akkor még nem volt családom, és előfordult, hogy pár nap alatt négy országban jártam, húsz előadással. Ráadásul én tömegközlekedéssel utazom, nem vezetek. Könyv nélkül fújom nem csak a verseket, de a busz- és vonatmenetrendeket is. Szóval két év után egy kicsit elfáradtam. Akkor egy napon kikerékpároztam Kunszentmiklósról. Úgy 15 km-re tőlünk folyik a Duna, ott van a Csepel- szigetnek a vége. Emlékszem, ment le a nap, különös, szép fények villóztak, leültem, lefeküdtem egy kicsit a gátoldalba és…

Nézte, hogy úszik el a dinnyehéj?

Inkább lehunytam a szemem és azon morfondíroztam, hogyan lehetne ezt az egészet, amit csinálok, valahogy megtartva, megőrizve lelassítani. És éppen Szent László – év volt akkor, talán ezért is nyilallt belém hirtelen: az utam Szentmiklóstól – Szentlászlóig vezet. Tudtam, hogy van egy horvátországi Szentlászló település, így jött az ötlet, hogy a szülőföldemtől, Kunszentmiklóstól el kellene gyalogolnom a horvátországi Szentlászlóra. Hiszen a gyaloglás eleve lassít, és miközben szimbolikus, mégis nagyon is konkrét utat járok be, több helyen is szavalhatok, megtarthatom az előadásaimat.

Meg lehet azt röviden fogalmazni, mi egy ilyen vándorút lényege?

Az, hogy végig benne élsz a történetben. Már amikor mész az úton és nálad van az út célját jelképező, mondjuk a költőt ábrázoló zászló, meg a hátizsák, és találkozol emberekkel, mindenki megkérdi, hova igyekszel, és miért. Megismerkedsz idegenekkel, de átérzed, belekerülsz a tájba is. És bemész a kocsmákba, és egy-egy verssor felidézésével, a legegyszerűbb emberekből is ki tudod hozni a legbensőbb értékeket. És szavaltok együtt, zenéltek, énekeltek, és csodálatosan közös érzéseitek, gondolataitok támadnak.

Nos, ez az út akkor 220 km volt, 10 nap alatt tettem meg, templomokban pihentem, és a templomokba elvittem a Szent Lászlóról szóló előadásomat is.

Aztán a következő évben elbicikliztem Kunszentmiklósról Nándorfehérvárig, és akkor a Hunyadi-családról beszéltem állomásról állomásra. És 2019-ben jött a nagy út, a Radnóti-verszarándoklat. Amikor augusztus 31-től szeptember 24-ig jártam végig Radnóti útját – amit annak idején a szerbiai Borból Abdáig menetelve a társaival megtett – és közben Radnóti verseit szavaltam. Ez azért is volt különösen szép és emlékezetes, mert az első héten egykori magyartanárom, Bődi Szabolcs is elkísért. Tulajdonképpen a Radnóti-útamra is őmiatta került sor, az ő tanítása nyomán szerettem meg a költőt és rendített meg annyira az élete és halála.

Akkor azt még egy kis dráma-szerűség formájában is előadtuk, és 14 évesen eldöntöttem, hogy egyszer majd bejárom Radnóti erőltetett menetének az útját. És megtettem.

Azután 2023-ban következett a már említett Kiskőröstől Nagyszalontáig tartó vándorút, Petőfi és Arany barátságának jegyében.

A felesége úgy tudom, a határon túlról származik, őt is egy ilyen vándorút során ismerte meg?

Tulajdonképpen igen. Ő horvátországi magyar, Drávaszögben született, ez Mohácstól délre fekszik, nagyon szép vidék, Vörösmart, Csúza, Kopács, Bélmonostor környéke.

Egy újságnál dolgozott akkor, engem pedig egy ottani előadás után bevittek a szerkesztőségbe, hogy készüljön már valami interjú velem. Aztán az interjúból egy hosszú beszélgetés lett, és most már van két gyönyörű kisfiúnk, egy egyéves és egy négyéves.

A család mellett is tudja folytatni a vándorutakat?

A vándorlást folytatom, csak kicsit rövidebb utakra vállalkozom. Idén van a Holocaust 80. és Radnóti halálának 80. évfordulója, és idén lesz az 5. Radnóti emlékmenet. Ez Győrből, a Kazinczy Gimnáziumtól Abdáig, Radnóti halálának feltételezett helyszínéig halad. Ezen rendszerint több száz diák és pedagógus vesz részt az ország minden részéből. Ez az idén szeptember 14-én indul, én viszont egy héttel korábban, Cservenkáról indulok, a cservenkai téglagyártól, ahol Radnótiék útja során egy különösen tragikus dolog történt, hiszen ott a téglagyár területén egyetlen éjszakán ezer embert öltek meg az SS-katonák. Onnan indulok majd és jövök fölfelé Szerbián, Horvátországon át Magyarországra, és közben természetesen több iskolában megtartom a Radnóti-előadást.

Mindez rengeteg szervezést igényel. Ön saját maga menedzsere?

Valóban, folyamatosan levelezek, telefonálok, egyeztetek, hogy megszervezzem a fellépéseimet. Most, április-májusban kell befejeznem a nyári-őszi menetrend rögzítését. Hiszen a fellépti díjakból élek, ebből tartom el a családomat.

Tervez új előadást?

Kálló Béla szabadkai színész-rendező barátommal, akivel Petőfi és Arany barátságát színpadi műben is feldolgoztuk, most Körösi Csoma Sándor életét tervezzük színpadra vinni. Ezt kell majd elkezdeni próbálni, de csak a Radnóti-év eseményei után. Mert az elkövetkező hónapok ebben telnek. Még Hatvanban, Pannonhalmán, Mohácson és Szegeden is szervezünk az előadásaim köré Radnóti –megemlékezést.

A magyar kultúra ápolását végzi – ilyen módon egyedüliként az országban. E mellett elismerésre méltó gesztus a mai acsarkodó világban, ahogy az irodalom és az előadóművészet segítségével összehoz különböző országokban élő, különböző státuszú és vallású magyar embereket, fiatalokat, öregeket. Megemlékezik a Kárpát-medencei magyarságról ugyanúgy, ahogy a megölt magyar-zsidó költő szenvedéseiről.

Azt hiszem, e két dolognak az emberben együtt kell léteznie. Van egy Tamási Áron novella, amelynek az utolsó mondatából afféle szólást csinált a magyar köznyelv:

Aki embernek hitvány, az magyarnak is alkalmatlan.

Érdemes ezt megszívlelni, és e szerint élni. De sokan ismerik Radnóti Töredék című versének első sorait is:

„Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”

Radnóti írhatta volna azt is, hogy mikor a német úgy elaljasult. Vagy a magyar. De azt írta: az ember. És ezzel az egész megemelkedett, magasabb, általános értelmet nyert.

És amikor akár fiataloknak, akár idősebbeknek előadom a József Attila -est keretében a Levegőt! Vagy A Dunánál című verset vagy a Thomas Mann üdvözlését, vagy beszélek Petőfi és Arany barátságáról, szinte kitapintható a közönség reakciója. Mindenki pontosan érzi, hogy ezeknek a zseniális költőinknek a személyiségében és a verseiben is együtt él az emberség és a hazaszeretet.