Promóciók
Nem menő már a balayage! Helyette így hordják most a hajukat a legstílusosabb nők
A TikTok köreiben ismét szárnyra kelt egy rég elfeledett hajtrend. Tényleg ez lesz a legmenőbb 2024-ben?
A TikTok már nem először talál rá a 2000-es évek néha egészen kaotikus és érdekes kavalkádjából olyan elfeledett trendrekre, amikben egyébként minden adott ahhoz, hogy a maguk módján jól teljesítsenek első nagy virágzásuk után 20 évvel.
A kék szemhéjpúderek, a csillogó körmök és a fagyos ajkak visszatérése úgy tűnik, hogy az elmúlt évek visszafogott, ám lelkes próbálkozásai után nem volt elég 2024-ben, ha hihetünk a TikToknak, akkor idén minden szempontból a vastagabb melírcsíkokon a sor, hogy kicsit nosztalgikus hangulatba hozzanak minket. Bizony, egykoron nem a lágy balayage hódított, hanem a sokkal látványosabb és szembetűnő szőke tincsek, amikért a hírességek is a maguk eltérő stílusa szerint rajongtak.
Valójában persze, még a TikTok előtt kicsivel, első körben a hírességek ébresztették fel napjainkban ezt a trendet, melynek színtechnikáján azért jelentősen finomítottak napjaink szakemberei, így pedig a végeredmény sokkal természetesebb hatást kelt, mint egykoron. A sztárok között mindenki más és más módon talált, és érzett rá erre az egyébként tényleg sok lehetőséget rejtő hajfestési trendre, amiben még az is lehet, hogy ezúttal te is megtalálod majd a hozzád legközelebb álló variánst.
Kattints galériánkra és nézd meg, hogy melyik sztárhölgy miként éli ezt a melíros hajtrendet napjainkban!
És itt nincs vége! Következzen még 6 tavaszi trend, ami a TikTok szerint kihagyhatatlan
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Ők 2024 legszerencsésebb csillagjegyei: május 25-e után megváltozik az életük!
Az asztrológus szerint a Jupiter hozza el a szerencsét ezeknek a csillagjegyeknek.
Ezt imádni fogod! Katie Holmes már viseli a következő időszak legnagyobb trendszínét
A színek terén is fő a változatosság!
4 most kedvezményes parfüm, amiért a híres nők is rajonganak
A hírességek kedvenc parfümjeit most tényleg szuper áron szerezheted be!
5 sajt, amivel centiket faraghatsz le a hasadból a dietetikusok szerint
Ha gyakran eszed ezeket a sajtokat a diétád idején, könnyebben és gyorsabban mehet majd a fogyás.
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Eláll a lélegzet: Ők az elmúlt évek legszebb magyar menyasszonyai - szavazz, hogy szerinted kié volt a legszebb esküvői ruha!
Neked melyik magyar híresség menyasszonyi ruhája tetszett a legjobban?