Utolsó állomásához érkezett az energetikai fórumsorozat

Utolsó, 22. állomásához érkezett az energetikai fórumsorozat - mondta kedden Dabason az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.

Utolsó állomásához érkezett az energetikai fórumsorozat

Koncz Zsófia közölte: az Ukrajnában zajló háború kitörésekor a kormány nem számított arra, hogy az Európai Unió szankciók alá veszi az orosz energetikai szektort, ami az energiaárak nagyarányú emelkedését hozta.

A kormánynak az volt az elsődleges célja, hogy megvédje a lakossági rezsicsökkentést. "Hatalmas eredmény, hogy a mai napig is a magyar emberek fizetik a legalacsonyabb gáz- és áramdíjakat" - fűzte hozzá az államtitkár.

Kitért arra, hogy az energiaválság nagyon nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat, és elmondta: a kormány tárgyalt az önkormányzati szövetségekkel és javaslataikat figyelembe vették a meghozott intézkedéseknél. "Az elmúlt fél évben 22 fórumot tartottunk 19 vármegyében és közel 1500 településvezetővel találkoztunk, ami azt jelenti, hogy a magyar településeknek a fele meg lett szólítva" - fogalmazott Koncz Zsófia.

Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) önkormányzati államtitkára arról beszélt, hogy az önkormányzati szektort az energiaválság miatt összességében több mint 76 milliárd forintnyi plusz támogatással segítette a kormányzat eddig. Öt fő területre fókuszáltak, ezek a közvilágítás, az óvodai ellátás, a bölcsődei ellátás, a gyermekétkeztetés és a bentlakásos intézmények működtetése - ismertette.

Az idei év költségvetése már tartalmaz egy 83 milliárdos előirányzatot, amelyből a 10 ezer fő alatti településeket 29 milliárd forintnyi többlettámogatás illeti meg. A 10 ezer fő feletti települések esetében pedig egy későbbi időpontban dönt a kormány a támogatásokról - fűzte hozzá az államtitkár.

Linképítés: tippek kezdőknek és haladóknak

Az off-site keresőoptimalizálás azokat a tevékenységeket, valamint SEO faktorokat foglalja magában, amik az oldalon kívül történnek. Ehhez kapcsolódik a linképítés, amikor a weblapunkra lehetőleg minél több és erősebb külső linket próbálunk meg szerezni. A cél, hogy nagyobb forgalmat generáljanak, több embert tereljenek az oldalra, hitelességet kölcsönözzenek a honlap számára.
2024. 05. 28. 22:30
Megosztás:

Fejlesztés a Wienerberger csornai tetőcserépgyáránál

Fejlesztette csornai tetőcserépgyárát 1,2 milliárd forintból a Wienerberger zRt. leányvállalata - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2024. 05. 28. 22:00
Megosztás:

Az EU komoly támogatást hagyott jóvá egészségügyi fejlesztésekre

Az Európai Bizottság kedden jóváhagyta, hogy hat tagállam, köztük Magyarország legfeljebb egymilliárd euróval támogassa az egészségügyi ágazatban megvalósítani tervezett első közös európai érdeket szolgáló projektet, mely a kutatást, az innovációt és az egészségügyi termékek első ipari bevezetését, valamint a gyógyszerek innovatív gyártási folyamatait támogatja majd.
2024. 05. 28. 21:30
Megosztás:

Ausztria feldolgozóipara a közeljövőben kikerülhet a recesszióból

Májusban mérséklődött az osztrák termelőipar teljesítménycsökkenésének üteme és az új megrendelések készletállományhoz viszonyított aránya alapján a következő negyedévben a feldolgozóipar már növekedési pályára léphet az UniCredit Bank Austria beszerzésimenedzser-indexének alakulása alapján.
2024. 05. 28. 21:00
Megosztás:

Megújul a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+)

Június 3-tól megújult kondíciók mellett vásárolhatják meg a lakossági befektetők a Magyar Állampapír Pluszt (MÁP Plusz), amely ötéves futamideje alatt évi 6,73 százalékos EHM-mel (egységesített értékpapír hozam mutató) kapható; ezzel párhuzamosan kivezetik az Egyéves Magyar Állampapírt (1MÁP) - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 28. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 28. 20:00
Megosztás:

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 28. 19:30
Megosztás:

Rekord után korrekció volt a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1256,82 pontos, 1,8 százalékos csökkenéssel, 68 546,85 ponton zárt kedden.
2024. 05. 28. 19:05
Megosztás:

Biztonságosak Európa fürdői

Az európai természetes fürdőhelyek túlnyomó többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, kiváló minősítésű bakteriológiai előírásainak, kiváló minősítést tavaly Európa fürdőinek 85,4 százaléka kapott - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottság közösen összeállított, 2023-es adatokat rögzítő, kedden közzétett értékeléséből.
2024. 05. 28. 18:30
Megosztás:

Huszonegy magyar kiállító lesz ott Amszterdamban

A kereskedelmi márkák amszterdami kiállításán (World of Private Label - PLMA) 21 magyar kiállító jelenik meg az Agrármarketing Centrum (AMC) 198 négyzetméteres közösségi standján május 28-29-én - közölte az AMC kedden az MTI-vel.
2024. 05. 28. 18:00
Megosztás:

Bátrabban lehet nyomni már a gázt Látrány mellett

A 67-es főút Látrány elkerülő szakaszának bővítése keretében átadott több mint 10 kilométeres útszakaszon május 30-tól, rossz időjárási viszonyok esetén május 31-től óránként 90 kilométer helyett 110 kilométer/órával közlekedhetnek az autósok - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 28. 17:30
Megosztás:

A hazai gyógyszeripar fontos high-tech iparág

A magyar gyógyszeripar fontos high-tech iparág, jelentős szerepet tölt be a beruházásokban és az innovációban, a magyar gazdaság számára hatalmas értéket képvisel - hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium(NGM) és a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz) együttműködési megállapodásának aláírásán.
2024. 05. 28. 17:00
Megosztás:

Vegyesen indítottak az amerikai tőzsdék

Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
2024. 05. 28. 16:30
Megosztás:

Törökország fontos partner a klímaváltozás elleni küzdelemben

Törökország erdőtelepítési és erdőkezelési tapasztalatai különösen hasznosak Magyarország számára, mivel olyan klimatikus viszonyok között gazdálkodnak, amelyek az előrejelzések alapján hazánkban is várhatók - mondta az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a török állami erdészeti vezetők magyarországi látogatása alkalmából.
2024. 05. 28. 16:00
Megosztás:

Hárommillióan használják az Egészségablak alkalmazást

Már hárommillió ember használja a teljes egészségügyi dokumentációját tartalmazó Egészségablak elnevezésű mobilalkalmazást - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti álamtitkára kedden Budapesten.
2024. 05. 28. 15:30
Megosztás:

Az első negyedévben nőtt a horvát GDP

A horvát gazdaság teljesítménye 3,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) kedden.
2024. 05. 28. 15:00
Megosztás:

Továbbra is stabil a hazai bankrendszer

A magyar bankrendszer továbbra is stabil, sokkellenálló-képessége erős, ugyanakkor a tavalyi kiemelkedő jövedelmezőség után a profitja 2024-ben csökkenni fog - mondta Dancsik Bálint főosztályvezető a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitási jelentésének keddi online bemutatásán.
2024. 05. 28. 14:30
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 28. 14:00
Megosztás:

A NAV minden jogviszonyváltozásról értesít minket

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 28. 13:30
Megosztás:

Gyorsan elérhető megoldás hosszú távú lakáscélok megvalósítására

Lecsaptak az ügyfelek az OTP Bank leányvállalatának, az OTP Lakástakarék Zrt-nek a tavaly márciusban elindított és októbertől már online is igényelhető lakáscélú megtakarítási termékére, a Lakástakarék Prémiumra. A konstrukció előnye, hogy a megtakarítás bármilyen lakáscélra felhasználható, ráadásul a magánszemélyek mellett a társasházaknak is kiszámítható megoldást kínál a felújítási, korszerűsítési munkák anyagi fedezetének megteremtésére.
2024. 05. 28. 13:00
Megosztás: