Polyák Gábor

Tankönyvi példák

Az új uniós médiatörvény

  • Polyák Gábor
  • 2024. április 10.

Publicisztika

Március 13-án az Európai Parlament is rábólintott, és így uniós jogszabállyá lett az európai mé­dia­szabadságról szóló törvény (European Media Freedom Act – EMFA). A rendelet végleges szövegét hamarosan ki is hirdetik az európai közlönyben. Mit jelent ez az új szabályozás a magyarországi sajtóviszonyokra, és mit az európaiakra nézve?

Az Európai Bizottság 2022 szeptemberében előterjesztett javaslata nem indult jó esélyekkel. (Erről lásd a szerző korábbi cikkét: Másoknak túl sok, nekünk túl kevés, Magyar Narancs, 2023. április 5.) A nyugat-európai médiavállalatok és velük együtt számos nyugat-európai kormány indokolatlan beavatkozási kísérletet látott benne, ami számukra valóban nem létező problémákat akart megoldani. Az illiberális politikai erők értelemszerűen a hátuk közepére kívántak bármilyen európai médiaszabályozást, az illiberális rendszerek kritikusai pedig nem érezték a tervezetben az átütő erőt.

Ehhez képest a tervezetből viszonylag gyorsan elfogadott jogszabály lett, mégpedig érezhetően jobb ahhoz képest, amit eredeti változata ígért. De ahhoz képest, hogy ez minden bizonnyal az Európai Unió utolsó kísérlete a médiaszabadság védelmére és helyreállítására, a végeredményt nagyon gyengének látom. Magyar szemmel legalábbis – de én elsősorban így tudom nézni.

Belőlünk okultak

Természetesen a jogszabály nem kifejezetten és nem kizárólag a magyar médiaszabadság megmentésére született. Az európai intézményeken egyébként is eluralkodott már valamiféle Magyarország-fáradtság: rém unalmas újra és újra egy gazdaságilag és katonailag nem túl izgalmas, kulturálisan magába zárkózó, ámde irritálóan hangos tagállam ügyeivel foglalkozni. Magyarország – legalábbis az, amit a Fidesz-kormány megjelenít belőle – Európa számára elveszett, problémái már nem európai problémák, törekvései nem európai törekvések. Nem éri meg túl sok energiát fektetni abba, hogy visszatereljék az európai útra. Alkalmas viszont arra, hogy tanulni lehessen a példájából, és a tanulságokat jól lehet használni a feltörekvő populistákkal szemben.

Ezt érzem az EMFA-n is. A magyar médiarendszer politikai kontroll alá vonása befejeződött, akkor is, ha a független média továbbra is él és küzd, hiszen ez is szükségszerűen a Fidesz által diktált keretek között zajlik. Innen nincs finom jogállami visszaút – ezt jól mutatja a lengyel példa is –, tessünk legalább egy újabb kétharmados fülkeforradalmat csinálni. Azonban a mindenkori Ficók, Kaczyńskik, Janšák, Babišok, Wildersek, Kicklök, Le Penek dolgát az EMFA igencsak megnehezítheti. A mi szerepünk sajnos ebben annyi, hogy adtuk a know-howt.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Mi, a színek

  • Kiss Annamária

Már az elején világos, hogy a színeknek jelentőségük lesz. A gárda egyik fele piros és fehér ruhát visel, vannak, akik talpig pirosban játszanak, mint az életre kelt Mefisztó (Szacsvay László) is (jelmez: Nagy Fruzsina). A hatalom kiszolgálói, a megalkuvók púderrózsaszínben virítanak.

Perpatvar mobile

A XXI. magyar tánc – e-moll hangneme ellenére életteli verbunkos – szinte csak szignálként szolgál a Fesztiválzenekar Brahms-koncertjén: természetesen arra várunk, hogy a hegedűre és csellóra írt Kettősverseny felcsendüljön, amelynek komponálását maga a szerző egy levelében „mulatságos ötletnek” nevezett. Nem véletlenül: ez egy hálátlan műfaj.

Huszonhét másodperc

  • Pálos György

A történet közismert: az indiai-brit származású, jelenleg az Egyesült Államokban élő Salman Rushdie-ra az 1988-ban megjelent Sátáni versek című regénye miatt Homeini ajatollah a megjelenést követő évben kimondta a fatvát, amely szerint minden muszlim joga és kötelessége végrehajtani rajta a halálos ítéletet.

Kampány

Amikor az idiotizmus a megszokottnál is erősebben tombolt egy aktuális kampányban, egy-egy mondat erejéig rendre kitértünk arra: a Fideszben vajon mit gondolhatnak odafönt a saját szavazóikról? Mire taksálják őket, akik döntenek arról, hogy milyen ún. narratívával etessék azt a tömeget, amelynek a jólétüket (tízemeletes jacht, orangerie meg fakazetta, lásd mint fent) köszönhetik. (Persze, pontosan tudjuk a választ: az urak számára annyit érnek a híveik, amennyijük van.)

Elandalodni Andalúziában

Spanyolhon. Tarka hímü rét. Tört árnyat nyujt a minarét. Bús donna barna balkonon mereng a bíbor alkonyon… álljunk csak meg egy pillanatra, nem is oly bús, inkább vidám, széles mosolyához milyen jól áll ez a fess ezredes! Aire fresco… hermosos caballos… bien, mi coronel. Jerez szőlővesszeiről szakadatlan csepeg valami kis nektár.

Fecseg a felszín

A NER-sajtó valóságos kampányt folytat a nem a saját hold­udvarba sorolt közvélemény-kutatók ellen. A közölt adatok „pontossága” azonban nem feltétlenül valamiféle ideológiai részrehajlás következménye.

 

A hárítás magasiskolája

Az állami gondozottaknak járó otthonteremtési támogatásból vett egy lerobbant csanádpalotai házikót Alexandra. Az ingatlanvásárlásra a kijelölt utógondozó és az illetékes gyámhivatal is rábólintott. Most viszont újszülött kisfiával nem engedi visszaköltözni oda a helyi gyermekjóléti szolgálat.

 

Eltérő nézőpontok

A legtöbb szavazatot kapta az ellenzéki pártok közül 2018-ban, manapság viszont stabilan 5 százalék alatt mérik őket. Jellemző, hogy a júniusban újrainduló jobbikos polgármesterek inkább egyesületi színekben próbálkoznak. A pártban vannak, akik szerint hamarosan vége a dalnak.

Minden egész eltörött?

Heteken át a csapból is az folyt, hogy hol esett szét a korábbi összefogás, hol nem sikerült a közös jelöltállítás. Tényleg teljes kudarcba fulladt az ellenzéki együttműködés? Az adatok nem kétségbeejtők, de hiba lenne hátradőlni.