back to top
KezdőlapFormula 1Nem viccelnek: az F1-be hozná a Wheldon fiúkat és a világ összes...

Nem viccelnek: az F1-be hozná a Wheldon fiúkat és a világ összes nagy bajnokságába beszállna az Andretti

-

Itt nem lesz apa, aki befizeti 200 tesztnapra a fiát – jelentette ki Michael Andretti, az amerikai versenycsapat névadója, aki most nyitotta meg új silverstone-i bázist, az F2-be és az F3-ba beszállva pedig maga nevelné ki az amerikai tehetségeket F1-es csapatába – dacára annak, hogy a sport továbbra sem adott nekik részvételi jogot.

Kevesen képesek olyan elhivatottsággal hajszolni a céljaikat, mint az Andretti Global vezetősége, akik továbbra is teljes gőzzel készülnek arra, hogy 2026-ban új, saját csapattal beszálljanak a Forma-1-be – pályázatukat azonban egyelőre csak az FIA fogadta el, a Forma-1 vezetői és csapatai viszont indokok egész garmadáját sorolták fel amellett, hogy miért nem akarják befogadni a már számos sorozatban bizonyított amerikai istállót a mezőnybe.

Az Andretti Globalnál azonban továbbra is úgy dolgoznak, mint akiknek biztos az F1-es indulásuk, és szerdán megnyitották legújabb európai főhadiszállásukat is a Silverstone Parkban, a Brit Nagydíjnak otthont adó versenypálya tőszomszédságában – és hamarosan egy mellette lévő épület is az ő tulajdonuk lesz.

„Ez a két épület elsősorban az F1 miatt kell, de az FE-csapatunkat is be akarjuk integrálni ide. Célunk az is, hogy F3-as és F2-es csapatunk is legyen az F1 támogatására, ezen felül pedig talán még a WEC is jöhet. Az európai versenyzéseink központjává akarjuk tenni ezt a helyet” – mondta Andretti, majd hozzátette: „Végső célunk, hogy jelen legyünk a világ összes nagy versenysorozatában.”

Az Andretti név versenycsapatként először 2002-ben jelent meg az IndyCarban, azóta pedig fokozatosan növelték az érdekeltségeiket, így jelenleg már van csapatuk a Formula E-ben (ahol versenyzőjük, Jake Dennis tavaly bajnok is lett), az Extreme E-ben, az amerikai sportautózás csúcsbajnokságában (IMSA) és az ausztrál Supercarsban is. Ezt készülnek gyarapítani a Hosszútávú Világbajnoksággal és az F1-gyel, de mint most elárulták, utóbbinak két utánpótlásszériájában, a Forma-2-ben és a Forma-3-ban is indítanának csapatot, elsősorban azért, hogy maguk vezessék végig az F1-be vezető ranglétrán hazai fiatal pilótáikat.

„Nem csak amerikai versenyzőkről lenne szó, de jó kiindulópont lenne ez az amerikaiaknak. Továbbra is a világ legjobb tehetségeit keressük, viszont legalább tisztességes esélyt adunk az amerikaiaknak, akik eddig általában nem részesültek a többiekkel egyenlő elbánásban, ha átjöttek ide. Itt a mi csapatunkban megkapják a szükséges feltételeket, mi pedig fel fogjuk tudni ismerni, hogy ki az igazi tehetség, mert sokszor előfordul, hogy egy apa kifizet 200 tesztnapot, hogy jónak tűntesse fel a fiát” – idézi az Autosport Michael Andrettit, aki apjával, az F1-es világbajnok Marióval, valamint tulajdonostársával, Dan Towriss-szal tartott sajtótájékoztatót Silverstone-ban.

Towriss hozzátette, a nevelőszériákban való részvételük függ attól, hogy végül megkapják-e a zöld utat az F1-be, azonban máris megemlített egy nevet, akit az Andretti szeretne végigvezetni programján. A 2011-ben az IndyCar Las Vegas-i versenyén halálos balesetet szenvedett Dan Wheldon két fiát, Sebastiant és Olivert már felkarolta a csapat, ugyanis mindketten elkötelezettek aziránt, hogy apjuk nyomdokaiba lépjenek, és az amerikai juniorszériákban bizonyítják, hogy a tehetségük is megvan hozzá.

„Nagyon izgatottak vagyunk a Wheldon fiúk miatt, akik velünk vannak. És nagyjából egy időben azzal, hogy meglesz az F3-as csapatunk, Sebastian készen is fog állni rá” – bizakodott Towriss.