DK: Ne tartson beszédet Sulyok Tamás a holokauszt emléknapon

Arató Gergely ismertette a gyermekvédelmi csomagot.
fotó: Facebook-oldal (Arató Gergely)

A DK nem kertelt, közleményt adott ki arról, hogy a hazug Sulyok Tamás, aki letagadta nagyapja náci múltját, ne tartson beszédet a holokauszt emléknapján.

„Hiába derült ki már megválasztása után Sulyok Tamásról, hogy hazudott édesapjáról, aki valójában a Magyar Nemzetiszocialista Párt székesfehérvári szervezetének vezetője volt, a köztársasági elnök most mégis arra készül, hogy április 16-án beszédet mondjon a holokauszt-emléknapon” – írja sajtólevelében a DK.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese és Oláh Lajos, a DK erzsébetvárosi és terézvárosi országgyűlési képviselője úgy fogalmaznak:

„A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy ne tegye; Sulyok Tamás köztársasági elnök ne mondjon beszédet a holokauszt emléknapon! A DK szerint senki sem felelős a felmenői bűneiért, de azért igen, hogy szembenéz-e a családja múltjával vagy inkább hazudik róla. Ha Sulyok Tamásnak semmi mondanivalója nincs az országnak arról, hogy édesapja a magyar zsidók deportálását „megtisztulásnak” nevezte, hogy édesapja a német megszállást ünnepelve „zsidó vértől mentes” polgárok csatlakozását várta, valamint, hogy édesapja elhurcolt zsidók lakását kérte pártirodának, amelybe „zsidóbútorokat” is igényelt, akkor ne akarjon beszédet mondani a holokauszt emléknapon sem, hanem hallgasson, ahogy eddig tette!”

El sem tudjuk képzelni, mi lenne abban a beszédben. Nyilván nem bocsánatkéréssel indítana a hazugságaiért.

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!

loading...