Hétfő este kiderült: a Blikk megjelenés után vágta meg a szombati tüntetésen készült videóját, Magyar Péterék kérésére. Az egyik ok a lap szerint az a nagyon árulkodó mondat volt, amelyet Vogel Evelin, Magyar barátnője kottyintott el:

„Segített egyébként egy szuper grafikus csapat, akik félig magyarok egyébként és félig külföldiek.”

Egyelőre nem tudni, pontosan milyen külföldiek segítették Magyarékat a szervezésben, az azonban biztos, hogy Láng Balázs, az MSZP régi kommunikációs guruja ott volt a backstage-ben. Azt pedig nem vágták ki a Blikk imázsvideójából, ahogyan Magyarral ölelgetik egymást.

Hirdetés
Korábban írtuk

Láng régóta segíti a dollárbaloldalt. 2006–2008 között, hazánk súlyos eladósodása idején az Államadósság-kezelő Központ kommunikációs és PR-igazgatója, 2007-ben a Gyurcsány-kormány – soha meg nem épült – kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgatója volt. 2017–2018 között másfél éven keresztül a Hír TV szerkesztője (amely ekkor még Simicska érdekeltségébe tartozott). Itt együtt dolgozott Magyar testvérével, Magyar Mártonnal.

2018–2019-ben tíz hónapig az MSZP és a Párbeszéd szövetség stratégiai kommunikációért és kampányért felelős igazgatója. Ez a Bangóné-féle patkányozás időszaka. Ez az útszéli stílus Lángtól sem állt távol. Amikor a legutóbbi európai parlamenti választásokon megbukott, elképesztő ámokfutásba kezdett, és a közösségi oldalán beteg lelkűnek és féregzsurnalisztáknak nevezte az Origó és az ATV dolgozóit.

Ezt követően érdekes fordulatot vett a pályafutása. A kampány után kiköltözött Londonba és közel négy évig szabadúszó újságíróként és kommunikációs szakemberként dolgozott, de továbbra is részt vett kampányokban. Létrehozta az „Angliai Magyarok a 2022-es kormányváltásért” nevű Facebook-csoportot és egy saját weboldaluk is volt diasporaaid.co.uk néven. Tehát a dollárbaloldal érdekében mozgósított külföldön.

Ilyen előzmények után kötött ki Magyar Péter mellett a Kossuth téren, s ahogy fogalmazott: „Hazajöttem, és hoztam magammal a fél világot…”.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el a Magyar Nemzet honlapján.