Hihetetlenül elavult rendszerek irányítják a mesterséges intelligencia fővárosát

floppy flopi adattároló háttértár
Mágneses elven működő adattároló a régimódi floppy
Fotó: Fredy Jacob / Unsplash
Vágólapra másolva!
Katasztrofális rendszerleállítástól retteg az ottani vasúttársaság vezetője.
Vágólapra másolva!

A Szilícium-völgy szíve sem mentes a koros technológiáktól. A közismert techcégek jókora része mellett a mesterséges intelligenciás technológiák terén piacvezető OpenAI-nak is otthont adó San Francisco vasúti közlekedését például floppy-lemezeket használó irányítórendszer vezérli, számolt be a meghökkentő helyzetről a helyi ABC7 hírcsatorna.

Erre úgy derült fény, hogy San Francisco vasúttársaságának (SFMTA) vezetője nyilvánosan aggódni kezdett a helyzet miatt, félelmei szerint az elavult forgalomirányítási rendszer katasztrofális rendszerleállítást szenvedhet el a floppy-k elhalálozása esetén, ám a technológia lecserélése várhatóan még legalább egy évtizedbe és több száz millió dollárba kerül majd.

A jelenlegi flopis rendszer még 1998-ban állt szolgálatba, az SMFTA vezetőjének elmondása szerint akkoriban csúcstechnológiának számított. Ez kissé furcsán hangzik, főleg mivel a vezető azzal példázott, hogy akkoriban még merevlemezek sem voltak a számítógépekben, ami közel egy évtizedes tévedés a részéről, azok a 90-es évek elejétől váltak az alapfelszereltség részévé a PC-kben.

Mindez persze lényegtelen, a vasúti forgalomirányítási rendszer modernizálása kétségtelenül szükséges, ráadásul egyelőre még kivitelezőt sem sikerült találni, aki megoldaná San Francisco floppy-problémáját.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!