Belföld

Menczer Tamás reagált a Magyar Péter tüntetésén beszédet mondó lelkész kirúgására

Vörös Szilárd / 24.hu
Vörös Szilárd / 24.hu

Szóváltásba keveredett a Facebookon Menczer Tamás és Magyar Péter. A Fidesz frissen kinevezett kommunikációs igazgatója épp Magyarról írt, mondván, „nem rajonganak a narcisztikus, önimádó új balos csodagyerekért”, mire Magyar hozzászólásában bemásolta egy korábbi bejegyzését, melyben leírta, hogy hétfőn azonnali hatállyal elbocsátották az állami állásából azt a református lelkészt, aki a szombati Kossuth téri nagygyűlésen mondott beszédet.

Miért kellene a kormánynak egy olyan emberben megbíznia, aki meg akarja buktatni?!

írta szűkszavú válaszában Menczer Tamás.

Tarr Zoltán egykori zsinati tanácsos a 444-nek azt mondta, kirúgásának ténye a legkevésbé sem lepte meg, mivel szerinte „Magyarországon ezzel sajnos számolni kell”. A lapnak azt is elmondta, hogy a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményénél, a Neumann János Nonprofit Kft.-nél dolgozott idén január óta. A szakterülete uniós források felkutatása és becsatornázása volt, ő koordinálta a minisztériumba menő technológiai szakmai anyagokat ezen a területen, de maga is írt ilyen anyagokat, többek között beszédvázlatokat, például Nagy Márton miniszternek is. Azt mondta, munkaadója azért tehette meg jogszerűen, hogy indoklás nélkül felmond neki, mert még éppen nem járt le a három hónapos próbaideje.

Tarr volt az is, aki ingyen átadta egyesületét Magyarnak. Korábban arról beszélt, hogy nem készül politikai szerepre, de szavazna Magyarra.

Magyar kirúgása után felkérte Tarrt, hogy legyen a még megalakulás előtt álló pártjának EP-képviselőjelöltje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik