Belföld

Eltörte az orvos arccsontját, az ápoló csuklóját, lerúgta a beteghordót a lépcsőről egy férfi, mert nem engedték be az intenzíven fekvő anyjához

Őrjöngött, majd rátámadt az orvosra, az ápolóra, a beteghordóra, és a biztonsági őrre is egy férfi az esztergomi kórházban, mert nem engedték be az intenzíven fekvő anyjához. Értesüléseink szerint az orvos arccsont, az ápoló pedig orsócsont törést szenvedett.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az Esztergomi Járásbíróság elrendelte a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását. A férfi fellebbezett a végzés ellen, így az nem végleges.

A gyanúsítás szerint a férfi szombat este be akart menni az esztergomi kórház intenzív osztályára, de már nem engedték  be őt. Emiatt nagy erővel rángatni kezdte a folyosón lévő ajtót, majd felborított egy szekrényt és kihajított két széket az ablakon. A rongálással okozott kár meghaladja az 50 ezer forintot.

Az elkövető ezután elindult lefelé a lépcsőn, majd lerúgta a vele szemben felfelé közlekedő ápolót és beteghordót is a lépcsőn, majd tovább bántalmazta őket A férfi ököllel esett egy orvosnak és egy biztonsági őrnek. Az ápoló és az orvos nyolc napon túl gyógyuló csonttöréses sérülést szenvedett, a beteghordó eszméletét vesztette a bántalmazás miatt.

A biztonsági őr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az őr végül gázsprayvel lefújta az őrjöngő elkövetőt, akit a helyszínre érkező rendőrök sokkolóval tudtak csak megfékezni, majd megbilincselni.

Az ügyész elmondta még, hogy a férfi beismerte a bűnösségét, és azzal magyarázta a tettét, hogy nem engedték be az anyjához. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a férfit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik