Orbán Viktor már a közmédiát is kerüli

Legfontosabb

2024. április 9. – 14:36

Orbán Viktor már a közmédiát is kerüli
Orbán Viktor interjút ad a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának a brüsszeli Közmédia Központban az Európai Unió állam- és kormányfői találkozójának második napján, 2024. március 22-én – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A kegyelmi botrány óta nincs működő narratívája a Fidesznek, ezért láthatóan igyekeznek minél jobban elrejteni Orbán Viktort. Azt az elmúlt 14 évben már megszokhattuk, hogy a miniszterelnök az évi egy sajtótájékoztatót leszámítva nem áll szóba a független médiával, de az elmúlt hónapokban még a kormányzati irányítás alatt álló médiában is alig szólalt meg, ahol igazán nem fenyegeti az a veszély, hogy váratlan, nehéz kérdéseket kapna.

Orbán a februári évértékelőjén és a március 15-i beszédében semmilyen új, emlékezetes kijelentést nem tett, a júniusi EP- és önkormányzati választásra eddig csak Brüsszel elfoglalása és a mielőbbi béke az egyetlen kampányüzenete. Az elmúlt hónapokban szinte csak és kizárólag Brüsszelről és a nemzetközi politikáról beszél, a napi belpolitikai történésektől annyira távol tartják, hogy még az új otthonfelújítási programot sem ő jelentette be múlt héten. Mindeközben Magyar Péter a Facebookon is szó szerint letarolta a lájkbajnokságban rendre győztes miniszterelnököt.

Török Gábor politikai elemző a Partizánban március végén arról beszélt: kilenc éve nem látott politikai válság van ma Magyarországon, és a Fidesz február 2-a óta elvesztette a közbeszéd irányítását. Szerinte sok év után Magyar Péter megjelenése az első olyan kellemetlen ügy a kormánypártok számára, ami a Fidesz szavazóihoz is eljut.

Lakner Zoltán, a Jelen főszerkesztője az ATV hétfői műsorában érdekes szemponttal világított rá a kormányzati kommunikáció kudarcára:

Orbán 2024-ben eddig mindössze négy alkalommal adott interjút a Kossuth Rádióban.

A miniszterelnök az elmúlt években szinte minden második pénteken bement a közrádióba, és felmondta az aktuális üzenetet a járványról, a háborúról, az inflációról, Brüsszelről és az ellenzékről, ami aztán napokra meghatározta a teljes kormányzati médiagépezet irányvonalát. Tavaly összesen 21 alkalommal adott interjút a Kossuth Rádióban, míg 2021-ben, a koronavírus-járvány alatt 38-szor ment be a közrádióba.

Kilenc pénteki nap telt el azóta, hogy megjelent az első cikk a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatóját segítő K. Endre kegyelméről. Ez idő alatt mindössze kétszer ment be Orbán a Kossuth rádióba. Ezen kívül csak egyetlen interjút adott, azt is az M1-nek Sulyok Tamás beiktatása előtt. Legutóbb két és fél hete, március 22-én az uniós csúcsról jelentkezett be Orbán a rádióban. Amikor ennyi ideig csendben marad Orbán, az Lakner Zoltán szerint annak a jele, hogy „nincs működő narratíva, amit folyamatosan új tartalmakkal lehetne feltölteni.”

A végtelen erőforrásból dolgozó, verhetetlen csodafegyvernek számító kormányzati kommunikációs gépezet 2024 februárjában váratlanul besült, írtuk korábbi elemzésünkben. A kegyelmi botrány, az influenszerek tüntetése, majd Magyar Péter színre lépése Orbán szavaival újabb és újabb botokat tolt a küllők közé, homokot szórt a gépezetbe, tüskéket szúrt a köröm alá.

Február eleje óta, azaz két teljes hónapja a Fidesz képtelen uralni a közbeszédet, és ilyen hosszú üzemzavarra még Simicska Lajos lázadásának idején se volt példa. A Fidesz új kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás hétfőre már annyira kifogyott az ötletekből, hogy a női napszemüvege miatt támadta Magyart, akit az elmúlt hetekben a kormányzati média igyekezett minden erővel árulónak, nőverőnek, Gyurcsány és Soros emberének, baloldalinak, illetve liberálisnak bemutatni.

Orbánt azonban szigorúan távol tartják Magyartól, mint ahogy a 2022-es országgyűlési választás kampányában is kerülte Márki-Zay Péter nevének említését is. Ez évek óta jól bejáratott taktika, a miniszterelnök Gyurcsány Ferencen kívül egyetlen belpolitikai szereplőt sem emel a saját szintjére azzal, hogy név szerint beszélne róla. Azt nem tehetné meg egy interjúban a március 15-i és az április 6-i tüntetés után, hogy még csak ki se térjen Magyar Péterre. Ha viszont beszélne róla, kijelölné az ellenfelének. Ezt próbálja most elkerülni Orbán stábja.

A hétvégén hiába hívta ki Magyar vitára is Orbánt, a miniszterelnök helyett a Fidesz EP-listavezetője, Deutsch reagált, aki azt írta: minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel kész vitázni. „Diktafonnal és nadrágszíjjal is lehet jönni” – szúrt oda Varga Judit volt férjének.

„Tévésorozatokkal nem foglalkozom”

– mondta Orbán, amikor a 444 váratlanul elcsípte két hete. Előtte egy nappal is csak utalás szintjén beszélt Magyarról, amikor a Kossuth rádióban úgy fogalmazott: itthon csak a Szomszédokra, a Dallasra vagy a Való Világra emlékeztető közjátékok vannak a politikában.

Magyar ugyanakkor az ATV-ben arról beszélt hétfőn, hogy „a miniszterelnök legközvetlenebb környezetéből” úgy tudja: pánik van a Karmelitában, és a „rogáni operatív törzs” vasárnap egész nap próbálta a legjobb forgatókönyvet kidolgozni ellene. Orbánt hétfőn a parlamentben kérdezhették az ellenzéki képviselők, ám a NER történetének eddigi legnagyobb ellenzéki tüntetése nem került szóba. Egyedül a DK-s Arató Gergely kérdezte a miniszterelnököt a kegyelmi ügyről, mire ő megismételte azt a narratívát, amivel eddig sem tudott sok eredményt elérni a Fidesz:

a köztársasági elnök kegyelmi döntéseihez a kormánynak semmi köze, és Novák Katalin lemondásával lezárult az ügy, azaz a továbbiakban nincs itt semmi látnivaló.

Hiába szeretné Orbán lezártnak tekinteni az ügyet, a közvélemény-kutatások szerint évek óta nem látott mélyponton van a Fidesz-KDNP támogatottsága. A Republikon áprilisi felmérése szerint január óta a teljes népesség körében 2, a pártválasztóknál 6 százalékot veszítettek.

Megkérdeztük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy mi az oka annak, hogy Orbán ilyen keveset szólal meg a médiában az elmúlt hónapokban. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!