Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kína tovább kívánja erősíteni stratégiai együttműködését Oroszországgal


Szergej Lavrov és Vang Ji a kínai fővárosban 2024. április 9-én
Szergej Lavrov és Vang Ji a kínai fővárosban 2024. április 9-én

A kínai külügyminiszter orosz kollégája pekingi látogatása során leszögezte, hogy hazája támogatni fogja Oroszország stabil fejlődését Vlagyimir Putyin elnök irányítása alatt.

Szergej Lavrov kétnapos vizitre érkezett a kínai fővárosba, ahol többek között helyi hivatali partnerével, Vang Jivel találkozott, aki hangsúlyozta, hogy folytatni fogják stratégiai együttműködésüket a világpolitikában, határozott támogatást fognak nyújtani egymásnak.

„Kína támogatni fogja Oroszország stabil fejlődését Putyin irányítása alatt (…) Putyin elnök határozott irányítása alatt az orosz nép előtt fényes jövő áll” – mondta a kínai diplomácia vezetője.

„Kínának és Oroszországnak egyértelműen a történelmi fejlődés, a tisztesség és az igazság oldalán kell állnia. Elleneznünk kell mindenfajta hegemón, zsarnoki és megfélemlítési cselekedetet, a hidegháborús gondolkodást és a szeparatista provokációkat, tevékenyen kell dolgoznunk a közös jövő építésén az egész emberiség számára” – tette hozzá.

Ehhez kapcsolódóan: Dezinformációs háború: Kína és Oroszország nagyon együttműködik a propagandában

Az orosz külügyminiszter megköszönte a fogadó állam támogatását, így azt is, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök az elsők között gratulált Vlagyimir Putyin győzelméhez a márciusi választáson, amelyen mellesleg nem indulhatott egyetlen valódi ellenzéki jelölt sem az elemzők szerint.

„A választási eredmények megerősítették az orosz nép mélységes bizalmát vezetőnk és mostani bel- és külpolitikánk iránt” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy ez hangsúlyosan vonatkozik az orosz–kínai stratégiai partnerség erősítésének útjára.

Emellett élesen elítélte a két országgal szembeni nyugati nyomásgyakorlást, ideértve a „törvénytelen” szankciókat, amelyek szerinte súlyosan sértik a nemzetközi normákat.

Kitért rá, hogy ezzel egyre inkább szembesül Kína is, amelynek fejlődését nagy erőkkel próbálja akadályozni az Egyesült Államok.

Ehhez kapcsolódóan: Krekó Péter: Kína tanult az orosz háborús tapasztalatokból

A két ország az utóbbi években sokat közeledett egymáshoz, stratégiai kapcsolatuk pedig tovább erősödött az ukrajnai invázió több mint két évvel ezelőtti megindítása óta. A szakértők szerint mára egyértelműen Kína vált a domináns féllé a viszonyrendszerben, különös tekintettel Oroszország nemzetközi elszigeteltségére.

A Nyugat számos alkalommal felszólította Kínát, hogy vesse latba befolyását Oroszországnál az ukrajnai béketeremtés érdekében.

Washington többször óva intette Pekinget az orosz háborús erőfeszítések támogatásától.

Ehhez kapcsolódóan: Kína és Oroszország katonai együttműködése nem csak az ukrán hadszíntérre van hatással

Antony Blinken amerikai külügyminiszter előző héten arról számolt be, hogy a kínai kormány továbbra sem szüntette be az orosz hadiipar ellátását. Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter is ennek következményeire figyelmeztetett hétfőn kínai látogatásán.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG