Festőecsettel írt önéletrajz – Anna Margit életmű-kiállítása a Nemzeti Galériában

Bár mestere, Vaszary János szerint Anna Margit ereiben festék folyt, maga úgy tartotta, hogy a francia-orosz festőzseni, Chagall párizsi kézcsókjától vált festővé.

A nő, zsidó és festőfeleség hármas kihívásán felülemelkedve vált a 20. század egyik legjelentősebb alkotójává, aki egész életében kedvelt motívumain, a bábukon keresztül alkotta meg festői önéletrajzát.

Csaknem ötven évvel a művész utolsó tárlata után rendez a Magyar Nemzeti Galéria Anna Margit életmű-kiállítást a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében. A 220 alkotást felvonultató tárlat új szempontokat is figyelembe véve követi végig az életművet, amelyet nem lehet elválasztani a 20. század megrázkódtatásaitól. A zsidóüldözés, a holokauszt traumájának feldolgozása, személyes érintettsége, férjének és apjának halála, majd a kommunizmus elutasító közege, 1956 élménye mind nyomon követhetők alkotásain, amelyeknek fő önkifejező eszközei: a bábuk.

Életműve nehezen sorolható be a képzőművészeti irányzatokba, leginkább a szürrealizmus és az expresszív látásmód jellemzi festményeit.

Korai alkotásain erősen érződik mesterének, Vaszary Jánosnak könnyed, lírai festőmódja, később férjének, Ámos Imrének hatása, de a harmincas évekre már kialakul egyéni figurális művészete: nőalakjai egyrészt dekoratív síkformák, másrészt súlyos sorsokat hordozó, időtlenséget sugalló alakok.

A tárlat egyik legizgalmasabb része a sötétkék háttérre felfüggesztett számtalan önarckép. Itt szembesülhet a látogató azzal, hogy a művésznő minden női szerepet átélt és megfestett: egy személyben volt múzsa, festő, balerina, akrobata, madárnő, anya, áldozat, akt, feleség, halott.

A háború tragikus eseményei, férjének elvesztése örökre megváltoztatta festészetét: ezután gyermeki módon, hatalmas fejekkel, tekintet nélkül ábrázolta bábuit, amelyek az önkifejezés egy különös formájaként jelenítették meg az emberi léptékkel megfogalmazhatatlan, átélt szenvedést.

1945 októberében alakult meg az Európai Iskola néven ismertté vált művészcsoport, amely a szabadság eufóriájából táplálkozva igyekezett a magyar képzőművészetet bekapcsolni a nyugat-európai vérkeringésbe. Anna Margit a művészcsoport tagjaként ezekkel az egyszínű, üres háttérbe helyezett, a képsíkot teljesen kitöltő, meggyötört arcú, eltorzított testű alakjaival mesélte el az elmesélhetetlent.

1948-tól a hazai művészetben uralkodó szocialista realizmus idején az Európai Iskola alkotói ̶ köztük Anna Margit is ̶ a tiltott kategóriába kerültek. 1968-ig nem is tudott kiállítani, csak otthonában, önmagának alkotott. Ebben az időszakban kerámiagombok festésével tartotta fenn családját. Ekkor fordult Gulácsy és Csontváry festészete felé. Szűkös anyagi helyzetének is köszönhetők ebből a korszakból származó kis méretű, krétával festett, Gulácsy alakjait idéző alkotásai. Csontváry Libanoni cédrusa ihlette életfa-kompozícióit, amelyeken férje és önmaga mellett a kaszás alakja, vagyis a halál is mindig feltűnik.

Az 1960-as évek második felében, a kommunista rendszer népművészetet felkaroló propagandájára, mintegy fricskaként kezdte bábuit a legpopulárisabb népi motívumokkal, gyakran giccsbe hajlóan megalkotni. Anna Margit az 1960-as évektől kezdve gyűjtötte a népművészeti tárgyakat, babákat és az olcsó, vásári holmikat, amelyek inspirációt jelentettek számára. Ezek a tárgyak most együtt szerepelnek a tárlaton az általuk ihletett alkotásokkal. A populáris tárgyak festészetbe emelésével Anna Margit tekinthető a hazai pop-art egyik első képviselőjének. Bibliai témáit is sokszor népviseletbe öltöztetett figurákkal ábrázolta, művei gyakran a groteszk jegyében születtek.

A hetvenes évek közepétől a holokauszt elveszti tabu jellegét, Anna Margit személyes veszteségének, tragédiájának megfestése már nem csupán a bábukon keresztül, hanem közvetlenül, gyakran bibliai jelenetekben született meg. Élete végén saját korábbi műveit fogalmazta át: a nőiességét hangsúlyozandó állandóan hordott és festményein megörökített medálja ekkorra dögcédulává változik.

A tárlat termeinek falfestése igazodik az egyes korszakok hangulatához. Az önarcképek például kék hátteret, a holokauszttémát feldolgozó terem fekete színt kapott, de az 1945 után született, erőteljes színekkel festett, szinte üvöltő bábui fehér falakon érvényesülnek a legerőteljesebben.

A kiállításon Anna Margit alkotásai mellett olyan kortársainak a műveit is láthatjuk, akik valamilyen módon hatást gyakoroltak a művészetére: Vajda Lajos és Farkas István mellett természetesen férje, Ámos Imre munkái is szerepelnek.

A hatalmas, több mint 1200 művet tartalmazó életmű reprezentálására Kolozsváry Marianna kurátor elsősorban a Magyar Nemzeti Galéria és a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből válogatott, de további magyarországi közgyűjteményekből és magántulajdonból is érkezett műtárgy a kiállításra. Ezek többsége ritkán szerepel tárlatokon, jó néhány alkotást még egyáltalán nem láthatott korábban a közönség.

„Ha a képeimet figyelmesen megnézik, megállapíthatják, hogy ez egy keserű életrajz” ̶ foglalta össze művészetét Anna Margit. A festményekben elbeszélt életrajz egy sokat szenvedett 20. századi nő gazdag színvilágú, feledhetetlen életművét mutatja be.

A bábu megszólal ̶ Anna Margit életmű-kiállítása szeptember elsejéig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában.