Hirdetés

Nemet mondott Magyar Péternek, most kitálal egy alvópárt vezetője

Nap Híre portré Nap Híre

A Gemištnek szólalt meg Almási-Kecskés Gusztáv, aki nemrég Magyar Péterrel tárgyalt mint az Unió – Magad Ura Szövetség egyik prominense. A pártnak csak prominensei vannak, ugyanis még csak tervezik, hogy egyszer működni fognak. A dologból nem lett semmi, mert Magyar nem ajánlott jól fizető brüsszeli állásokat az alvópárt prominenseinek.

Szombaton Magyar Péter hívei megtöltötték a Kossuth teret, miután március 26-ai demonstrációján Magyar bejelentette, hogy újra utcára hívja az embereket április 6-án. Mindez azután történt, hogy Magyar nyilvánosságra hozta a volt feleségével készített felvételt, amelyen a Völner-Schadl ügyről beszélgetnek, Varga Judit pedig súlyos bántalmazással vádolta meg volt férjét. Magyar Péter akkor úgy fogalmazott, volt felesége „előre megírt hazugsággyűjteményt” hozott nyilvánosságra.

Varga Judit ezután a Frizbi TV adásában részletezte állításait, verbális és fizikai abúzusról is beszélt. Később Magyar Facebook-poszttal jelentkezett, Varga verbális abúzusra vonatkozó állításait nem cáfolta, kukaborogatásra és bezárásra vonatkozó vádakat indirekt módon meg is erősítette, azt azonban kijelentette, hogy soha nem verte meg volt feleségét, az viszont többször ököllel megütötte és megrúgta őt (Varga egyébként szintén elismerte, hogy megütötte Magyart).

Azt tudjuk, hogy Magyar Péter egy létező pártot akar átvenni, erről ő maga árult el részleteket hétfő este az ATV-ben. Most kiderült az egyik párt neve, amellyel tárgyalt.

Nemrég bejegyezték az Unió – Magad Ura Szövetség nevű pártot, amely atlantistának mondja magát, amely az alapító Almási-Kecskés Gusztáv szerint mentes a NER-hálózatosságtól, vagyis „a Fidesz és az azzal szövetséges régi magyar mélyállam emberei” jelenlététől – derül ki Almásy-Kecskés Gemistnek adott interjújából.

„Úgy ítéltük meg, hogy az álellenzék zuhanása után, a legalkalmasabb az idei európai parlamenti választások utánra időzíteni” – mondta a Gemistnek az alapító, aki szerint „a Mindenki Magyarországa Mozgalom egyik prominense” kereste meg az Unió – Magad Ura Szövetség elnökét, „de meglepetésünkre az első találkozón közölték, hogy az illető nem is része a „csapatnak”, már kiesett a pixisből”.

Almásy-Kecskés, aki egyébként a Fidesz, a KDNP, az MDF, a Liberálisok, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Momentum környékén is megfordult már, úgy értékelte: az együttműködés azért nem jött létre, mert Magyar ahhoz ragaszkodott, hogy új pártját tiszta lappal akarja indítani, vagyis az Unió vezetőinek (akik egyben a tagság) távozniuk kell az átvétel után.

Almásy-Kecskés úgy véli, Magyar „orosz vagy ebből leágazó kommancs mélyállami befolyás alatt áll”, mivel kritikus Brüsszellel szemben és tartózkodó az euró bevezetésével szemben.

Almásy-Kecskés úgy tudja, hogy valójában ő találta ki Magyar ötletét az EP-képviselői helyek megpályáztatásáról és ebből azt a következtetést vonja le, hogy az ötlet a Gattyán-párton keresztül jutott el Magyarékhoz.  

Almásy-Kecskés elmondta: a párt átengedéséért cserébe azt kérték Magyartól, hogy minden, esetlegesen az EP-be jutó képviselő mellé vigyen magával egy-egy szakértőt a párt alapítói közül, illetve fel akartak rakatni a listára Káncz Csaba külpolitikai elemzőt, akit viszont Magyar Péter nem akart a listán látni, mivel – ha hihetünk Almásy-Kecskésnek – szerinte oroszellenes. Almásy-Kecskés ezen felül sérelmezte, hogy a tárgyaláson le kellett tenni a mobiltelefonokat, „nehogy a CIA lehallgassa” a résztvevőket, pedig ő sokkal inkább keleti titkosszolgálatoktól fél.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés