Nincs vége a fideszes ped0filbotránynak: Komoly döntés született Gy. Péter óvodai zaklatási ügyében

Mutatjuk.

Három hónappal meghosszabbították a Gazdagréti Szivárvány Óvoda ped0fil dolgozójának előzetes letartóztatását írta meg a 24.hu. A férfit elmegyógyintézetben vizsgálják.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre közölte, hogy a bíróság egyetértett az ügyészség indítványával. Szökés-elrejtőzés, a bizonyítás háborításának és bűnismétlésnek a veszélye miatt július másodikáig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.

A férfit továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell vizsgálni.

Februárban derült fény a történtekre

Megírtuk, hogy azonnali hatállyal belső vizsgálatot rendelt el Újbuda polgármestere, amint arról értesült, hogy a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik munkatársával kapcsolatban névtelen feljelentés érkezett a XI. kerületi Rendőr-főkapitánysághoz. A szülőket a történtekről márciusban hivatalos levélben értesítette az óvoda vezetése.

Mint írták, a rendőrség február 23-án kezdett adatgyűjtésbe. Újbuda Önkormányzata is ekkor értesült először az ügyről.

Az érintett dolgozó azóta nem léphetett be az óvoda területére, nem találkozhatott a gyermekekkel,

2018-ban indult munkaviszonya, valamint köznevelési foglalkoztatotti jogviszonya megszűnt.

A kormánypropaganda is írt az esetről, lebuktatva ezzel egy fideszes volt városvezetőt

A kormányszócsőként üzemelő Magyar Nemzet is írt az esetről, ám egészen sajátosan tálalta azt. A lap szerint a ped0fil pedagógiai asszisztens több óvodában is dolgozhatott, mert ezt a fontos pozícióból intézték el neki.

Az Újbudai Önkormányzat szerint ez a közlés azért is meglepő, mert 2017-ben az óvodákért felelős alpolgármester a jelenleg is képviselő Fidesz–KDNP-s Molnár László

külön engedélyével vállalhatott munkát az óvodában Gy. Péter,

majd 2018-ban, amikor az áthelyezés történt, a kerület fideszes vezetés alatt működött.

A polgármester mellett közvetlenül Király Nóra felelt alpolgármesterként a közbiztonságért, kabinetvezető-helyettesként pedig az a Szabó László volt befolyásos pozícióban, aki ma a Fidesz újbudai frakcióvezetője.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek