Szórakozás

„Bármikor számíthatnak rám” – Herczeg Zoltán barátságban maradt korábbi zárkatársaival, egyiküket anyagilag is támogatja

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu
A divattervező azt mondja, sok nehézségen segítették át egymást.

Herczeg Zoltán egy évvel ezelőtt szabadult a börtönből, ahová drogkereskedelem gyanúja miatt került. Az év augusztusáig házi őrizetben volt, azóta szabadlábon védekezhet.

A divattervező most a Blikkel osztotta meg, hogy az ügye nem halad, továbbra sem történt vádemelés, amit bírósági tárgyalások követhetnének.

Egy helyben áll jelenleg minden, pedig szeretnék már túl lenni az egészen. Sajnos, úgy tűnik, ez még évekig elhúzódhat. Nem vagyok hajlandó azon agyalni, stresszelni, hogy mi lesz a legjobb vagy legrosszabb forgatókönyv. Persze, sokszor előfordulnak olyan dolgok, amik erre emlékeztetnek, és a barátaim is jó szándékból kérdezgetnek, de ezen kívül kizárom a gondolataimból ezt az egészet. Csak a jelenre koncentrálok és azzal foglalkozom, most mi van velem.

A beszélgetés során szó esett Herczeg korábbi zárkatársairól is. Mint mondta, kettejükkel életre szóló barátságot kötött, s máig tartják a kapcsolatot.

Nem lehet kitörölni azokat az embereket, akikkel hónapokig a nap 24 órájában össze voltam zárva, és akik átsegítettek minden nehézségen. Nekem ők már az életem részei, akik bármikor számíthatnak rám. A könyvemben is szerepelnek. Azóta is beszélünk, többször találkoztunk is. Az egyikük már szabadlábon van, a másik házi őrizetben, de gyakran meglátogatom. Viszek neki kaját vagy éppen pénzt, ha szüksége van rá

– osztotta meg a lappal a divattervező, aki egyúttal azt elárulta, hogy anyagilag komoly kiesést jelentett számára a börtönben töltött fél év, amit egyelőre nem is sikerült behoznia.

A börtönkollekcióm sikeres volt, ahogy a könyvem is, de ezekkel is csak foltozgatom a tátongó lyukakat. Sokat kell dolgoznom azért, hogy azt a néhány hónapot és a járulékos veszteségeit be tudjam hozni. Jelenleg az új kollekciómat tervezem, és felújítok egy lakást is. Igyekszem magam utolérni, de épp ezért egy időre a saját telek és ökofarm vásárlását, építését is félretettük a párommal. Most azon vagyunk Mariann-nal, hogy anyagilag egyenesbe jöjjünk, mert a kapcsolatunkban ez már sikerült, hála istennek minden rosszat magunk mögött tudtunk hagyni

– fogalmazott Herczeg, akiről legutóbb év elején írtunk: ekkor arról beszélt, hogy nem sikerült betartania azt a fogadalmat, amit saját magának tett a börtönben.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik