Szülés után 10 nappal már dolgozott Gillian Anderson: attól félt, kirúgják, ha nem megy vissza forgatni

gillian anderson 2024
Getty Images - Karwai Tang
anyaság szülés után Gillian Anderson munka
Megbánta az X-akták sztárja, hogy alig 10 nappal azután, hogy császármetszéssel világra hozta gyermekét, visszatért a forgatáshoz. Gillian Anderson azt állítja, azért tette ezt, mert bűntudata volt amiatt, hogy teherbe esett, ráadásul attól tartott, ha nem megy vissza dolgozni, kirúgják.

Az 55 éves színésznő bevallotta, hogy ma már úgy érzi jobban kellett volna vigyáznia magára, ahelyett, hogy a főnökei kedvében jár. Az 1994-ben született lánya, Piper születése után kevesebb, mint két héttel úgy döntött, visszatér a munkába, csak mert bűntudata volt amiatt, hogy teherbe esett sorozat első évadában.

gillian anderson 2024
Gillian Anderson 10 nappal a császármetszése után már dolgozott
Forrás: Getty Images

A Today' show-ban a színésznő azt mondta: 

„Ha nem lett volna akkora bűntudatom amiatt, hogy várandós lettem az első évadban, talán jobban odafigyeltem volna magamra, és jobban átgondoltam volna, hogy mire van szükségem. Majdnem kirúgtak, bármit megtettem, amit mondtak. Szóval igen, 10 nappal a császármetszés után visszamentem dolgozni. 30 évvel ezelőtt történt, de még mindig beszélünk róla, igaz? Érdekes."

Gillian Anderson és David Duchovny  az X-akták premierjére érkezik
Az X-akták két főszereplője, Gillian Anderson és David Duchovny - A színésznő várandós lett az első évad alatt
Forrás: VALERIE MACON / AFP

Gillian Anderson azóta már háromgyermekes édesanya, lánya Piper után két fia is született — írja a Female First.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.