Meghosszabbították annak az újbudai óvodai dolgozónak a letartóztatását, akit március elsején vett őrizetbe a rendőrség szexuális kényszerítés bűntettének gyanúja miatt.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatban közölte, hogy a bíróság egyetértett az ügyészség indítványával és szökés-elrejtőzés, a bizonyítás háborításának és bűnismétlésnek a veszélye miatt július másodikáig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását azzal, hogy azt továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani – tudta meg a 24.hu.

Ezt a pedofilt legalább nem engedték szabadon – Az újbudai óvoda réme július elejéig diliházban marad

A férfi hat éve dolgozott a Gazdagréti Szivárvány Óvodában pedagógiai asszisztensként, de miután büntetőeljárás indult ellene, azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyát. A rendőrség szexuális kényszerítés bűntettével gyanúsította meg a férfit. A pedagógiai asszisztenst ezt követen letartóztatták, majd elmegyógyintézetbe vitték. Az ügyész elmondta még, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított férfi eddig nem tett vallomást.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
azért itt is lehet valami fideszes szál ,ha gyogyóba és nem a sittre utalták be...
namihami
Megint fogy a szabadlábon levő fidesztagság!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.